abc

Felnôttálomban: elbizonytalanodás, kishitûség, vissza vágysz a gyermekkorba amikor még nem kellett neked mindenben neked döntést hozni és felelôsséget vállalni. Gyermekálomban: igyekezet, megfelelni akarás a szülônek vagy tanárnak, ha jó érzés amikor látod: különleges képességek, tehetség.


ablak

Csukott ablak: kíváncsiság, olyat szeretnél megtudni, amihez nem sok közöd van. Nyitott ablak: félsz, hogy titkod kiderül. Nyitott ablakon jó érzéssel kinézni: kiegyensúlyozott partnerkapcsolat, szeretetteljes légkör. Ablakot mosni: valamit elfelejtettél, vagy véletlenül elhagytál de nem mertél szólni érte. Ablakot betörni: nem egészen tisztességes eszközökkel szerzett információ; hallgatózás, vagy más levelének elolvasása; valaki rendszeresen megbánt. Befalazott, bedeszkázott vagy homályos üvegû ablak: nem tudsz megfejteni egy rejtélyt.


acél

Nem értenek meg; próbáld érthetôbben elmondani, jobban összefoglalni elégedetlenséged okát. Túl tömören, határozottan fogalmazol.


acélrugó

Sikerül meggyôznöd azt, akinek megértését várod. Magyarázatodat elfogadják; ügyesen érvelsz.


adó

Adminisztráció – Kívülrôl vársz megoldást egy olyan bajodra, amin elsôsorban magad tudsz segíteni.


adóhivatal

Adminisztráció – Kívülrôl vársz megoldást egy olyan bajodra, amin elsôsorban magad tudsz segíteni.


agancs

Féltékenység, harag, ingerültség. Falra tett agancs, agancsok: makacs természet; önelégültség.


ágy

Fáradtság, unalom. Ágyat vetni: új kapcsolatra vágysz. Ágytakaró: csacsiságokból csinálsz problémát. Ágyban fekvô ember: keresel valakit, akit szerethetsz, aki méltányolja jó tulajdonságaidat. Kórházi ágy: rendbe akarod, és tudod hozni megromlott kapcsolatodat. Pótágy: jóízû fantáziálás, Beágyazni: lassan elfelejted, amirôl azt hitted, hogy örök emlék. Ögô ágy: kihûlt kapcsolat. Poros ágy: új ismeretség. Kórházi ágy: félelem.


agyag

Jó tervek, jó ötletek melyek megvalósítása sikert ígér; jó gazdasági, üzleti érzék. Beleragadni: akadály a vállalkozásban, melynek legyôzése után a helyzet stabilizálódik.


agyagedény

Jó lehetôség; vállalkozás; sikerrel viszel valamit véghez. Ha pénzzel van tele: anyagi helyzetedet sötétebben ítéled meg a valóságosnál; nehezen válsz meg a pénzedtôl, halogatsz egy szükséges beszerzést.


agyar

Nincs bátorságod valamibe belekezdeni és ezért másra haragszol. Ögy érzed, hogy akadályoznak. Ha neked nô agyarad: agresszív indulataid vannak; nem mondhatod ki a véleményed.


ágynemû

Fehér: újdonság utáni vágy; egyhangú hétköznapok; ha színes vagy mintás: körülötted kialakuló változás; koszos ágynemû: önbizalomhiány, kisebbrendûségi érzés.


ágyú

Valakit okkal vagy ok nélkül zavarsz; megbántasz valakit egy apróság miatt; személyeskedsz; félelem.


ajtó

Nagy ajtó, kapu: valamilyen jó irányú változás történik az életedben. Csukott ajtó, ami nem nyílik: kiközösítettnek, különcnek érzed magad; ha üldöznek és menekülés közben csak az az egy ajtó lenne a kijárat: erôs bûntudat egy titkolt tetted miatt, melytôl csak akkor szabadulhatnál meg ha elmondanád. Nyitott ajtó, amin belépsz: elhatározásodat valóra váltod, terved sikerül. Ha nyitott ajtó elôtt állsz, de nem lépsz be azon: halogatsz egy régóta szükséges teendôt; félsz belekezdeni valamibe; célod elérése érdekében változásra lenne szükség. Ajtó mögötti lépcsô: kíváncsiság; titkot sejtesz, de legalábbis elhallgatnak elôled valamit. Kicsi ajtó: elérhetetlen elképzelések.


akadály

Önmagáért beszélô álom. Ha álmodban nem sikerül átjutnod egy akadályon, akkor a valóságban sikerülni fog. Leküzdesz egy akadályt, megszabadulsz egy nehézségtôl. Ha megtorpansz egy akadály elôtt, de késôbb üggyel-bajjal átjutsz rajta: hiábavalóság, valamin fölöslegesen fáradozol; gyerekes dolgokon töröd a fejed.


akasztófa

Veszekedés, még inkább: visszafojtott indulat. Nem tudod kiadni magadból a mérged.


akol

Akolba állatot terelni: magabiztos személyiség; határozott viselkedéssel célt érsz; jó beilleszkedési képesség.


aktatáska

Ha nem tudod kinyitni: bûntudat; valamit elfelejtettél vagy lekéstél, például egy találkozót ; Elvesztegetett idô, hiábavalóság.


akvárium

Vonzalmadnak rideg fogadtatásban van része.


alagút

Egy mostanában történt eseményrôl gyerekkori emlékeid jutottak az eszedbe. Alagútban bennrekedni: két tûz közé vagy szorítva, nem látsz megoldást problémáidra, pedig több jó lehetôséged is van.


álarc

Becsapottnak érzed magad, valaki a bizalmadba férkôzött saját céljai érdekében; kihasználtak és csalódottságot érzel. Báli álarc: szexuális vonzalom egy tiltott személy iránt. Rémisztô álarc: munkahelyi konfliktus; nem tudsz a ranglétrán feljebb jutni.


album

Ha régi fényképek vannak benne: elégedetlenség, nosztalgia, elvágyódás a jelenbôl. Öres album: unalom. Színes képekkel teli album: kellemes társaság, kedves emlék.


áldás

Ha osztod: Nem az a bajod, amiért morogsz; mindenféle hibát keresel valakiben, akire egyszerûen féltékeny, irigy vagy. Ha megáldanak: valakit magadra haragítottál.


álkulcs

Valaki magánéletében kutakodsz és te is tudod, hogy ez helytelen.


állat

A benned szunnyadó, elnyomott ösztönök álom béli megjelenése. Kis állat: önbizalomhiány. Nagy állat: ha kedves: barátságos természet, emberszeretet; ha támadó, fenyegetô vagy megakadályoz valamiben, eléd ugrik: nem mersz megtenni egy dolgot (amit az állat álmodban nem enged neked); az újdonságoktól való vélelem, szorongás. Olyan állat, ami valami emberi dolgot mûvel például beszél, vagy szerszámot használ: felnôttálomban: nagyfokú elkeseredettség, kétségbeesettség; helyzetedet kiúttalannak tartod, pedig gondjaid lassan megoldódnak; gyermekálomban: élénk fantázia és egy kis magányosság. Ha gyereked ilyet álmodik, foglalkozz vele egy kicsit többet. Plüss állat: visszavágyódás a gyermekkorba; gyors észjárás, ügyesség.


állatkert

Állatkertben sétálni: ha az állatok a ketrecekben vannak: te vagy barátaid, ismerôseid lelki szemetes ládája, mindenki tôled várja a segítséget, jó tanácsot; ha az állatok szabadon mászkálnak körülötted: sikamlós helyzetbe kerültél, magad sem tudod hogy vágod majd ki magad. Állatot ketrecbôl kiszabadítani: jó beleélô képesség, könnyen azonosulsz más emberek érzéseivel. Ha téged zárnak ketrecbe: beismered egy tévedésed és a megbocsátásban reménykedsz.


állomás

Megtorpantál vagy leállítottak. Nem vagy képes továbblépni egy ügyedben.


alma

A csábítás és a csábulás ôsi szimbóluma; a tiltott gyümölcs. Szép, piros, egészségesnek látszó alma, amely belül férges, romlott vagy undort keltô: partnerednek, házastársadnak olyan erényeket tulajdonítasz, amelyekkel nem rendelkezik, rosszat sejtesz, de inkább behunyod a szemed; csalásra gyanakszol. Ha kigurul a kezedbôl egy vagy több alma: csalsz, méghozzá ügyetlenül; esetleg az a titkos célod, hogy partnered észrevegye csalásodat, felfigyeljen rád. Zöld alma: dicséretes törekvés, jó ötlet. Almaszelet: üdítô program.


almafa

Kiruccanás, kizökkenés a hétköznapokból. Almafa, amirôl potyognak az almák: ábrándozás és félénkség.


álom

Ha álmodban felébredsz, de valójában az álmod folytatódik: világnézeti, erkölcsi problémáid vannak, döntened kell egy kérdésben, amiben a környezeted mást kimenetelt vár tôled, mint amit te igazából szeretnél; akadályoznak alkotó munkádban.


alsónadrág

Nôi álomban ha rajtad van: egy azonos nemû iránti szexuális érdeklôdés jele. Férfiálomban: szexuális önbizalom hiánya.


alsószoknya

Nôi álomban ha rajtad van: kacérkodás, flört, csapodár természet. Férfi álomban ha rajtad van: egy azonos nemû iránti szexuális érdeklôdés jele.


aludni

Magadat aludni látni, vagy álmodban tudatában lenni annak, hogy alszol: menekülés a valóságtól, az élettôl való félelem. Valakivel aludni: kielégítetlen ösztönök; szeretethiány. Valakit aludni látni és ellopózni mellette: ne szalassz el egy lehetôséget!


aluljáró

Elszigeteltség érzése. Régi ismerôssel aluljáróban találkozni: mélyen rejlô problémák, amelyek úgy érzed egyre lejjebb húznak. Autóval, jármûvel aluljáróba lemenni, olyannal ami nem fér el vagy nem tudod megállítani a lejtôn: tornyosuló feladatok, úgy érzed nem tudod elérni a célod, annak ellenére, hogy mindent megteszel.


anglia

Vágyódás egy könnyebb élet után.


angyal

Felnôtt álomban: kiút keresése a jelenlegi helyzetbôl; béketûrô természet. Ablak elôtt lebegô angyal: nincs erôd változtatni a helyzeteden, szeretnéd ha valaki megoldaná helyetted a problémákat. Angyal gyermekálomban: elszenvedett igazságtalanság.


anyag (textil)

Tervezgetés. Ötleteid megvalósítása. Ha szoktál ruhákat tervezni, valósítsd meg amit álmodban akartál készíteni!


anyajegy

Ha rajtad nô: kis disznóságot csináltál. Ha máson látsz anyajegyet, anyajegyeket: valakirôl olyat mondtál, ami nem egészen igaz, rossz színben tüntetsz fel valakit.


anyakönyvvezetô

Nôi álomban: szeretnél már megállapodni. Férfiálomban: bizonytalanság, “Mi lesz akkor ha…?” érzés kerített hatalmába.


anyatej

Saját melledbôl jövô anyatej: gyermekvállalással kapcsolatos gondolatok vagy gondok; Lehet esetleg betegség jele is! Más mellébôl jövô: Kicsapongás, ami utána bûntudatot okoz.


apáca

Hirtelen támadt gyengéd érzelmek, egy emlék átalakulása, átértékelése. Apácazárda: erôs elhatározás.


apróhirdetés

Nem bízol valakinek a titoktartásában; meggondolatlanul kifecsegtél valamit.


aprópénz

Idegen aprópénz: szerencse; hazai aprópénz: ajándékot kapsz, de nem túl értékeset.


arany

Általában túlzott pedantéria, rendszeretet; anyagiasság. Aranypénz: fukarság, pénzhiány, vágyakozás az anyagi jólétre. Aranyszobor: nem jutsz hozzá ahhoz, amit nagyon szeretnél; lehet ez olyan dolog amire semmi szükséged, de például a szomszédnak van. Arany ékszer: fölöslegesnek ítélt kiadás; megbánt vásárlás. Aranyóra: kellemetlen idôtöltés; úgy érzed, visszaélnek a türelmeddel, túl sok áldozatot kell hoznod valakiért. Egy zsák arany: vágyakozás gyermetegnek tartott tárgyak után.


aranyesô (virág)

Ha látod: öröm, kiegyensúlyozottság; ha hullajtja virágait: egy terved nem sikerül. Régi magyarázat: egy titkos kívánságod teljesül.


aratás

Szorgalom, vágyakozás az elismerésre. Betakarítani: (régi magyarázat) örökség, nyereség.


arc

Az emberi léptéknél nagyobb arc, amit mintha moziban látnál: mulasztás azzal szemben, akinek az arcát látod. Ha az arc ismeretlen: hozzád egészen közelállót bántottál meg egy figyelmetlenséggel vagy egy rossz tréfával. Kék arc: elveszôfélben lévô szerelem, megromlott kapcsolat. Elmosódott arc, vagy változó vonások ugyanazon az arcon: erôs ellenszenvet érzel valaki iránt, de nem mutathatod ki, vagy magadnak sem vallod be ellenséges érzelmeidet. Arc, aminek kedves vonásai átalakulnak és szörnnyé válik, gonoszságot tükröz vagy fenyegetô: kettôs érzelem; egy közeli hozzátartozód iránt érzett rajongás és ellenszenv egyidejû jelenléte. Mozdulatlan, merev arc: különös, váratlan dolgok jutnak az eszedbe, sokszor olyankor, amikor nem helyénvalók; el kell hallgatnod észrevételeid.


arckép

Ismeretlen arckép: új barátság, felfedezel valakit a környezetedben, akire eddig nem sok figyelmet szenteltél. Saját arckép: elégedetlen vagy a környezeteddel, úgy hiszed, nem becsülnek meg eléggé, több figyelmet vársz, több elismerést.


arckrém

Rossz közérzet, elégedetlenség. L. még: Kenôcs.


aréna

Nôk álmában: határozott jellem. Férfiálomban: mûvészi, szokatlan tulajdonságok; kifinomult szerelem.


árjegyzék

Sokat engedtél meg magadnak, attól tartasz joggal -, hogy szemrehányást kapsz; beolvasnak neked.


árnyék

Közvetlen vagy átvitt értelemben: gyász, elmúlás, bánat; félelem az ismeretlenségtôl. Saját árnyékod: rejtôzködsz, nem mutatod meg valódi önmagad. Ha árnyékod elszalad mellôled: nem tudsz uralkodni magadon; csapongó természet.


árnyékszék, wc

Kissé nárcisztikus személyiséged okozza a legfôbb problémáidat. A romantika és a realitás harcol benned szükség esetén az utóbbi gyôz.


árok

Gond, baleset. Árokba esni: saját hibánk, meggondolatlanságunk folytán adósságba, bajba keveredünk.


artista

Manipulálsz. Ögy gondolod, hogy ragyogó ötleteid vannak; vigyázz! Könnyen tévedhetsz.


áruház

Kielégítetlen vagy kielégíthetetlen kívánságok. Áruház, amelyben eltévedsz: vegyes érzelmek. Magad sem tudod, hogy mit kívánsz, hogy mire is van szükséged – és ez nemcsak tárgyakkal van így, hanem érzelmeiddel is. Labilis befolyásolható személyiség.


árvíz

Mostanság, amikor ennyi árvíz van: jogos félelmek, ha van rá lehetôséged köss biztosítást! Ha messzirôl látod: egy kellemetlen elintéznivaló halogatása, tologatása; bûntudat. Ha az árvíz magával sodor: nagy erôre van szükséged, hogy kikerülj kellemetlen helyzetedbôl, sôt: hogy egyáltalán szembenézz a kényelmetlenségekkel. Árvíz, amiben elmerülsz: szenvedély. Árvízbôl kiálló háztetô, kémény: jó esély szándékaid megvalósítására. Árvízbôl menteni embereket: sötétebben látod ismerôseid helyzetét, mint amilyen az valójában; állatokat: csak különleges feladatok elvégzésére tartod magad alkalmasnak, a mindennapi dolgaid elhanyagolása.


ásó

Nehéz munka. Ásni: kiásni valamit a földbôl: kíváncsiság, mindenbe beleütöd az orrod, mindenben a rejtélyt keresed; elásni valamit: képes vagy titkot tartani.


asztal

Öres asztal: sikertelen fogyókúra. Gazdagon terített asztal ha fogyókúrázó álmodja: vágyakozás, egyébként: társaság utáni vágy. Tárgyalóasztal: pletyka. Íróasztal: munkahelyi probléma. Asztal, amit ismeretlen személyek ülnek körül: rossz lelkiismeret. Asztal, amit baráti társaság vesz körül: sajnálod az idôt egy különben hasznos dologra. Ha munkahelyi tárgyalóasztal mellett egyedül ülsz: úgy érzed, nem vesznek komolyan.


autó

A dolgaidat a saját kezedben szereted tartani. Magabiztosan autót vezetni, nôi álomban: szeretnéd ha jobban elismernének; bizonytalanul: úgy érzed te is képes vagy arra amire mások, csak nincs bátorságod megmutatni. Kormányozhatatlanná váló autó: kicsúsznak az ügyek a kezedbôl. Ha nem tudod elindítani: valamit elfelejtettél, amit megígértél. Autóval felborulni, árokba esni: becsapottság; visszaéltek a bizalmaddal. Autó, amiben hiába nyomod a gázpedált, az egyre lassul, esetleg megáll: lehetôségeid korlátozottak, de erôltetsz valamit. Vezetô nélkül mozgó autó: fantáziádat korlátok közé kell szorítanod.


autóbusz

Ha benn ülsz: pihenés, ha vezeted: siker, ha fenyegetôen feléd tart: bátortalanság, azt várod, hogy mindent mások kezdeményezzenek, sôt: egyenesen vágysz az erôszakos magatartásra.


autogram

Rajongás az autogrammot adó iránt. Ha te adod az autogrammot: nagyobb elismerésre, több figyelemre vágysz, szeretnél mindig a középpontban lenni; feltûnési viszketegség.


autóstáska

Rossz elképzelés; alábecsülöd az ellenfeled. Nôk álmában: szeretnéd, ha megtudnának valamit rólad, méghozzá anélkül, hogy Te hoznád szóba a dolgot.


autóstop

Öres úton autóra várni: kis csalódás. Autóstopost felvenni: könnyebb fajsúlyú megszerelmesedés. Ha a felvett autóstopos átveszi a kocsi vezetését: egy kisebb kalandodból családi bonyodalmak származnak.


avar

Egy nem túl jóindulatú idôsebb ismerôs jele; nem szerencsés álom. Avar, amiben elsüllyedsz: a távolság megszépíti az emlékeidet; igazságtalanul összehasonlítasz valakit egy emlékalakkal.


áztatni

Ruhanemût: hibát követtél el, de nincs erôd beismerni. Ölelmiszert áztatni: aprólékosság, kicsinyes pedantéria, amit idônként egy költekezési roham vált fel.