2016. május – Jin Víz – Kígyó hónapja – Az IGEN, a NEM, és a LEGYEN hava

A párkapcsolat próbája

2016.05.05-én, 9:43 perckor az áprilisi Sárkány elkezd visszahúzódni, és átadja helyét a titokzatos, szenvedéllyel teli, egzotikus Kígyónak, akinek talán az egyik legnagyobb feladata van ebben az évben… a kapcsolatainkat, azon belül is a szerelemmel, szenvedéllyel, érzelmekkel élt, hozzánk nem méltó pár, társ, szeretői viszonyainkat hivatott egy isteni minőségbe segíteni.


Mivel a Majomnak (2016. év urának) a Kígyó a legnagyobb bizalmasa, barátja, és támasza is egyben, ezért teljes szabad kezet kap ahhoz, hogy tegye, amit jónak lát… Mindezt egyetlen cél érdekében, ami nem más, mint a párkapcsolat és mindennemű érzelmeken alapuló viszonyok totális elrendezése. Ha kell, szétszed, ha kell, újra rendez, ha pedig arra van szükség, hogy más legyen, intézkedik, és helybe hozza az új kapcsolat lehetőségét. Bármelyikre is legyen szükséged egy kiteljesedett, vágyott, valódi és tiszta szeretetben töltött élethez, az elkövetkezendő hónapban kinyílnak ennek kapui.
Ha van párod, de nem méltó, viszont javítható a kapcsolat… jön, amit tehettek.
Ha van párod, nem méltó és remény sincs már, hogy az legyen a viszonyotok… megnyílik egy másik út.
Ha egyedül élsz, akár akarsz társat, akár nem… valami történni fog, ami irányt mutat a teljesség felé.
Tök mindegy, hogy melyik, most első lépésként – már a hónap első napjaiban - elővesz a Sors és megkérdezi, hogy egyáltalán tudod, hogy mit akarsz? Van valamilyen elképzelésed, hogy a jelenlegi szeretetteljes, vagy szeretettelen helyzetedből mit tudnál kihozni? Hajlandó vagy megtenni, amit lehet, vagy csak menekülsz egy más felé, mert ezt már elszúrtad, és jöhet a következő próbálkozás? Egyáltalán kész vagy lépni, változni, változtatni a boldogságért, a szerelemért, álmaidban megélt kapcsolatért? Vagy Te maradsz olyan, mint régen, és változzon a másik, vagy jöjjön már az, aki minden kívánságodat teljesíti, de közbe nehogy nyektessen a bajaival, hisz neked is van elég… Egyáltalán tudod, hogy mi az: párkapcsolat? Miről szól, és mi az értelme, hogy két ember együtt tölti a napjait? A rezsi megoszlik, az igaz, de ezen túl mit gondolsz egy közös életről? Szeretnél? Kész vagy rá? Netán annyi a rossz élmény, hogy jó Neked csak önmagaddal kapcsolódni?
Elárulom nem jó, ha nem akarsz ezzel a területtel foglalkozni, ha azt mondod el vagy Te egyedül, vagy a párkapcsolatod olyan, amilyen, jó ez így érzelmek nélkül, külön utakon… stb. Elő kellene venned valamikor – és most nagy a kiugrás esélye -, ugyanis a jövőd (minden területen) függ attól, ahogy kezeled a kapcsolataidat – köztük a másik nemhez, párhoz, társhoz fűződő, érzelmeken alapuló viszonyodat. Ha egyedül szeretnél élni, tudd, hogy nem érdemes idő előtt bezárni olyan kapukat, ahol még van mit tenni az életben, mert amíg nyitva van valami, addig maradhatsz… És minek magadtól lezárni valamit, ahol még sok szépség várhat rád? Azért mert eddig nem sikerült? Nagy cucc, és akkor mi van? Emlékezz az első kajára, amivel próbálkoztál és elszúrtad… mennyit főztél már azóta, és mindig egy kicsit ügyesebb lettél. Ma meg tőled tanul az utca főzni. Szóval vissza a pályára, mert valahol pont rád van szükség!
A hozzáállások lehetősége végtelen, mégis van egy, amit érdemes lenne követned, hogy az életed, életetek fejlődhessen ezen a téren.
Kezdjük azzal, hogy mit vársz a párodtól? Mostanitól, érkezőtől, mindegy. Ha ez a kérdés fogalmazódik meg Benned, lehet, hogy már itt el van szúrva az egész. Szar ügy ezt hallani, de attól még így van, Törvény. Ha írod a listádat, hogy a jelenlegi, vagy a következő milyen legyen, mire vágysz, mit kapj, OK, de ki ne hagyj semmit, mert az Égnek-Életnek van a legjobb humora, és miután pont azt kapod, amit kérsz, rövidesen rá fogsz jönni, hogy vaze, van egy, de inkább több dolog, amit tényleg kihagytál a felsorolásból, viszont ezek nélkül üres az egész… és már megint kifelé áll a jármű, rögtön a legnagyobb sebességbe állítva. Aztán kezded az új listázást…
Sokat olvashattál már ebben az évben a méltó helyzetekről. Az év, a Majom, és a hónapban a Kígyó által is az a cél az életedben, hogy azt kapd, amit megérdemel isteni minőséged. És vajon honnan tudod, hogy egy ember méltó ahhoz a csodához, ami Vagy? Honnan tudod, hogy azzal élsz együtt, akivel – még ha néha nehéz is, és vannak mélypontok – igazán boldog lehetsz, főleg, ha tesztek érte közösen? A megoldás nem a másikban van, hanem benned. Mily meglepő ☺
A kérdés, ami erre fényt tud dobni így hangzik: Mit és hogyan tudok adni, tenni, áldozni a másik boldogságáért? Ha a válasz az, hogy bármit, bárhogyan amire lehetőséged van, hurrá, ott a pont és a kölcsönös(!) boldogság. Ha a már meglévő lehetőségeid közül elkezdesz válogatni, hogy ezt igen, azt nem, amazt meg talán, ha nagyon akarja… akkor még nincs meg az, ami a stabil alapja egy teljességgel megélt közös életnek. Legyen ez a jelenlegi párod esetében, egy már felbukkant idegennel kapcsolatban, vagy a még nem ismert megálmodott társsal összefüggésben.
Ez a legjobb kérdés, a válasz meg dobja az utadat.
Nagy lutri, amikor nem arra koncentrálsz, hogy mit akarsz kapni, hanem arra, hogy mit tudsz adni, viszont ilyenkor vagy teljesen nyitott. Ez baromi félelmetes, mert mi van, ha nem kell, amit adnál? Koppansz a kosárban, és az fáj… Kinek is fáj? A szívednek? Nem, az nyitva van, tele szeretettel, ahová nem jut be fájdalom, mert kifelé árad. Szóval kinek is fáj? Az egódnak? Az akaratodnak? A „nem az van, amit elképzeltél” buktának? Persze, hogy annak… De akkor hol is van, hogy nem akarsz kapni, csak adni? Hoppá!
Amikor az adás szándéka tiszta, nincs benne cserekereskedelem, semmi elvárás, csak jól esik boldogságot nyújtani valakinek, aki közel áll a szívedhez, lelkedhez, látni az örömét, akkor nincs csalódás sem. Ha nyitott vagy és mégis visszadobja valaki azt, amit szeretetből teszel, könnyedén elfogadod, talán még meg is tudod érteni, hogy nem kész arra a Paradicsomra, amit felkínálsz neki. Ilyenkor vagy vársz, míg a másik is megnyílik – mert ha tiszta a szeretet, meg fog – vagy mész tovább árasztva magadból a világ felé azt, ami Vagy… és keresni sem kell a befogadókat, mert azok találnak meg Téged. Ugyanis a világ ki van éhezve a szeretetre, a nyitottságra, az őszinteségre, csak nem meri előre bevállalni mindenki.
Ha elég bátor vagy, ott lesz a viszonzás is. Legyen az jelenlegi, vágyott, vagy megálmodott kapcsolat.

Itt jön be a Kígyó, mert a hónapban eléd dobja ennek a megtapasztalásnak a lehetőségét, viszont rak bele egy kis feladatot, csak azért, hogy igazolhasd, kész vagy áldozni, akadályokat oldani, pozitívan hozzáállni ehhez a területhez. Megkaphatod a változást, a méltó társat, a boldogabb kapcsolatot, ha elég eltökélt és bátor vagy, nem ijedsz meg az első nehézség láttán, hanem csak a cél lebeg a szíved előtt – ami most a szerelem egy isteni erővel, fénnyel és feltétel nélküliséggel töltött minősége. Készülj, mert a Kígyó először észrevétlenül, titokzatosan kúszik be, és amint rájössz, hogy itt van, annál nagyobb szenvedéllyel mutatja meg önmagát, és ezen keresztül a Te utadat is a boldogabb élet felé.

És mi van, ha ezek közül egyik sem vonatkozik rád? Ha a szerelmi életed tökéletes, teljes, odaadó, minden a helyén?
Mivel a párodat feladatként kaptad, nem a rózsaszín bugyborékos-habos kellemes wellnessért, valami fel fog jönni, amivel most törődni kellene, hogy a jelenlegi tökéletes kapcsolatot közösen tovább tudjátok emelni. Ilyenkor fejlődés a feladat, egy még magasabb minőség felé. De ha tényleg a helyén minden, akkor ez menni fog könnyedén, úgy, ahogy eddig is. És ha ezen túl vagytok, akkor Nektek már csak a köszönet marad. A hála, a tisztelet és nagyrabecsülés a másik felé, a Sors felé, és persze önmagatok irányában. Így még hatalmasabb Áldásban részesültök.
Szóval most nem lesz kivétel, az energiák valahogy megdolgoznak. Ha hagyod, figyelsz és követed a szívedet, akkor nem fog fájni, ha nem is rögtön alakul át, de a hónap végére kitisztulhat, hogy merre van az előre.
Ha pedig ragaszkodsz, nem hallgatsz a Kígyó javaslataira, (megérzéseid által közvetített jóslatara), ha ott akarsz tenni, ahol már nem lehet, azzal meg nem foglalkozol, ami indulni szeretne az életedben, akkor egy kicsit összeborzolja a búrádat, bekúszik a bőröd alá, és amit eddig szemből nyíltan mutatott, megteszi helyetted laposban hátulról… viszont abba már beleszólásod nem lesz, csak pislogni tudsz majd és nyelheted a mérgeket. Ez is egy megoldás lehet, de akkor ne panaszkodj majd, ha a tötykölődésed miatt más veszi a kezébe a dolgok irányítását.

Ebben a hónapban az üzenetek nagy része is erről a témáról fog szólni, kibontjuk ezt a területet, amennyire csak lehet, hogy megkönnyítse a dolgodat, hogy abból, amiben vagy, amilyen lehetőségeid érkeznek, és ahová azok el szeretnének vinni, ki tudd hozni a legtöbbet, és azt a változást, ami minden szereplő számára a legjobban alakul majd… akkor is, ha első ránézésre nem annak tűnik.
És még egy bónusz a hónaptól, hogy május 21.-én, szombaton 10 milliószoros teremtő nap lesz, amikor a Kígyó ereje mellé betársul az Ég, az Univerzum, és ki tudja még mi mindennek a támogató ereje. Érdemes ezzel is számolni és használni.
Kívánom, hogy a szerelmi életed, a jelenlegi, vagy az érkező párkapcsolatod alakuljon úgy, hogy megélhesd azt a boldogságot, teljességet és szeretetet, ami a Földön ember számára hozzáférhető.

Garbóczi Tünde
www.garboczitunde.hu