2016. március – Jin Fém – Nyúl hónapja

A februári zűrzavarok után egy kicsit békésebb időszak következik, amely nem tart sokáig, viszont arra nagyszerű lesz, hogy magunkra találjunk a szokatlan energiaváltás után, de persze nem unatkozunk, lesznek feladatok. Lehet, hogy téged meg sem érintett az az energiaváltás, ami elkezdődött január elején, és itt kering körülöttünk. Viszont nagyobb az esélye, hogy érzed, jól felkavarodott egy csomó dolog az életedben, csak pislogsz nagyokat és próbálsz talpon maradni. Jön egy kicsit nyugisabb időszak, igaz csak addig, amíg veszel egy jó mély lélegzetet, kicsit lecsillapodsz, rendezed a soraidat amennyire tudod, próbálod utolérni az eseményeket.


A februári Tigris hónap adott egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár rád ebben az évben. Rámutatott azokra a helyzeteidre, amelyek átalakulást kívánnak a boldogabb életért, és ha hagytad magad sodorni azzal, ami jött, ha nem álltál ellen az újnak, akkor világossá vált, hogy mit hol, hogyan kellene átalakítanod a cél felé.

Lehet ez fizikai változtatás – másként kell kézben tartanod életed egyes területeinek az irányítását, legfőképp az idődet, hogy ne havazz el, ne halogass, ne foglalkozz felesleges, nem időszerű dolgokkal, hanem csináld azt, aminek eljött az ideje, vagy éppen ami az utadba esik, valahogy másképp, mint eddig. Hatékonyabb leszel, ha nem kötöd magad az eddigi fizikai megszokásokhoz, napi, heti, havirendhez, hanem alkalmazkodsz. Februárban ez volt leginkább terítéken, és talán ezt volt a legkönnyebb feldolgozni, és még ha nem is csinálod, de már tudod, hol van szükség arra, hogy átrendezd a dolgokat. Ez a feladat sem múlik el végleg márciusban, csak kicsit lazítva kapod. Például meg tudod csinálni, amit elterveztél, csak csúszol egy keveset a határidővel, vagy nem lesz olyan a minőség, mint kellene, esetleg a mennyiséggel lesz valami, de legalább haladsz valamennyit. Vagyis ez a hónap már megengedi, hogy a terved és az, ami valóban történik, kicsit időben közelebb kerüljön egymáshoz. A februári Tigris egy vitatkozós, ellenkezős, „csak azért se úgy” energiát képviselt, ami ösztönzött erre a minőségű változtatásra.

Aztán hozhatott az elmúlt hónap gondolkodásbéli változást, más érzékelés kialakítását életed egyes területein, mivel ahogy eddig tudtad, felfogtad, érezted a dolgokat, az az új beosztással működő életedben elavult lesz, és jobban ki kellene nyitnod a megengedés kapuit. Itt már belép az egó, a kőagy, a magadba dumált dogma, hogy csak úgy jó, ahogy Te gondolod. Ennek nagyobb a veszélye, mint az előzőnek, mivel azt ráfoghattad a körülményekre. Ezt már nem lehet, itt a Te saját bejáratú világodról van szó. Azokra a dolgokra és helyzetekre emlékezz vissza, amit rutinból csinálsz évek óta, de mostanában az eredménye kész káosz, romlik, egyre zavarosabb, Te pedig csak evickélsz benne a régi agyaddal. Ezeket a dolgokat kellene márciusban más oldalról is megvizsgálni. Annyi segítséget kaphatsz, hogy legelőször a kapcsolataidban nézz körül, mert most még tehetsz értük, ha hajlandó vagy például a másik fejével gondolkozni, a tiédet amennyire az egód engedi a háttérbe tolni, hozzá igazítani, esetleg a másikat megpróbálni az Ő oldaláról is megérteni. A februári Tigris önző, nem néz körül, szűk látókörű, és erre akar Téged is ösztönözni, csakhogy ez forgatja fel a lelkedben és a fejedben a dolgokat, és ezáltal azokat a kapcsolataidat, amikben vagy nem vagy ott amennyire szükséges, vagy jobban ott vagy, mint amennyire kellene. Ez nagy falat lehet. A kedves, szelíd, empátiával bíró Nyúl segít most abban, hogy jobban átláthasd, és tisztán átérezhesd azt, amire szükséged van… szintén a változáshoz. És persze segít megnyitni előtted a másik ember valódi gondolataid, érzéseit, nem azt, amit Te hiszel róla. Titkok feltárulnak, ha ki tudsz lépni a saját illúzióidból és kíváncsi leszel és hagyod a meggyőződéseidet.

És a végére jöjjön egy olyan terület, amit kevésbé vehettél észre az elmúlt hetekben, viszont összefügg az előző kettővel, és olvashattál is róla az elmúlt hónapban. Ez a belső hangra, a valahányadik érzékre való hallgatás. Az elmúlt hónap elég racionális energiákat képviselt, előnyben voltak a kézzel, ésszel, külső érzékszervekkel fogható dolgok, viszont ugrásra készen a háttérben ott állt ez az érzékelőkéd. Volt egy buktató ebben az egészben. Ha a szükséges fizikai változásokra nem figyeltél, ha az agyadban eddig nem adtad magadnak meg az esélyt a másra, akkor a belső hangod nem volt tiszta és az elméd beleszólt a dolgokba. Lefordítva, nem biztos, hogy ami belülről jött, az a valóságot üzente számodra. Persze mondogathatod, hogy Te megérzéseid frankók, nehogymáne… Elhiszem, de sok félreértés, csámpás elképzelés és felesleges agymenés születhetett meg benned a Tigrist kísérő fafejűséggel az elmúlt időszakban. A Nyúl hónapjában már tisztábban fogsz látni, érezni, és érzékelni, ezért érdemes lenne felülvizsgálni pár belső hang által mostanában közölt információt.

Ezért is lesz fontos ebben a hónapban, hogyha szükséges legyél rugalmasabb a fizikai valóságod hatásaival… hogy a fejedben kinyisd azt a csapot, ahol az eddigi berögződéseid vannak, had kapjanak új levegőt, hátha meggyógyul a hozzáállásodban az, ami rég jól volt, de mára kicsit megfáradt, megöregedett, beteges lett…

És a végére a legfontosabb területről, ami ajándékot is tartogat számodra, ez pedig a kapcsolataid, azon belül is a párkapcsolat kiemelt jelentőségű. Ha bármit is szeretnél, javítani, változtatni, elengedni, jobbá tenni, újítani… egyre figyelj, és változni fog. Rengeteget tehetsz érte ebben a hónapban. Legyél nagylelkű, odaadó és figyelmesebb, mint eddig. Mondj le egy kicsit valamiről a másik érdekében, annyiról, ami még belefér, de eddig nem tetted meg. Ha most erőszakkal akarod kiharcolni a figyelmet, a szeretetet, az odafigyelést magadnak az helyett, hogy Te adnád először, akkor a Nyúl megijed, elszalad, visszabújik a bokorba, és nem fogod tudni egy ideig előcsalogatni. Legyen bármilyen kapcsolat, elő kellene hozni önmagadból a szereteted elrejtett formáját, amit mindenféle fájdalmak, sérülések, sértések miatt nem mersz megélni. Azzal, hogy nem mersz szeretni, végzetes károkat okozol magadnak, szeretteidnek, de akár idegeneknek, mindenféle kapcsolatodnak. Igaz ez a legkisebb közösségektől nemzedékekig. Empátia, megértés és elfogadás. Szinteket ugorhatsz ebben a hónapban.

És hogy mi lesz a jutalom? Nem tudom, valami felemelő, amire szükséged van, amit az Élet ad, de ne ezért tedd. Persze, van, hogy nehéz kedvesnek lenni azzal, aki magasról tesz a fejedre. Ilyenkor gondolj arra, hogy a boldogságod nem attól függ, hogy a másik milyen, hanem attól, amit Te teszel, mondasz és gondolsz. Ez a Karma, ami meghatározza a jövődet. Nem a külső hatás adja az Életed minőségét, hanem a reakció, amit az érkező körülményekre válaszolsz. A legnagyobb jutalom pedig a saját magad által kialakított jó Karma, a többi a hab a sörön. És apránként minden ott lesz, ami igazán boldoggá tesz.
Ennek a helyreállítása zajlik az elkövetkezendő pár hétben a jó lelkű, megértő és segítő Nyúl irányítása alatt március 5-től egészen április 4-ig.
Sok sikert!

Garbóczi Tünde
www.garboczitunde.hu