Efemerida: 2015 Június

Az év egyik legfontosabb bolygómozgásához: a Szaturnusz visszalépéséhez érkeztünk. Ráadásul ebben a hónapban a Neptunusz is irányt vált, vagyis az igazán nagy hatások még csak most kezdôdnek.


 



5-én a Vénusz belép az Oroszlán jegyébe. Jegyváltásával a Jupitert fogja támogatni - az Oroszlánok, a Vízöntôk, a Kosok és a Mérlegek legnagyobb örömére. Vagyis kizárt dolog, hogy a két szerencsebolygó egymás mellett állva, érintettként ne segítse elérni a céljaid!



 



12-én a Merkúr direkt mozgásba vált. Az irányváltása mindannyiunkra hatással lesz, hiszen ettôl kezdve a Merkúr újra szabadon, mindenféle korlátozás nélkül gyûjtögetheti az információkat! (Az irányváltásban rejlô lehetôségeket leginkább a gondolkodva teremtôk tudják kihasználni!)











Ugyanezen a napon, azaz 12-én a Neptunusz hátráló mozgásba vált! Irányváltását fôleg a vizes (Rák, Skorpió, Halak) és a földies (Bika, Szûz, Bak) jegyek szülöttei fogják megérezni - mégpedig úgy, hogy az életükben a rózsaszín köd helyét a valóság, azaz a racionalitás váltja fel. Ami egyébként nem rossz, hiszen az eddig dédelgetett álmokból kiválasztja azokat, amelyeket az érintettek valóban el is érhetnek! A Neptunusz irányváltásának azonban van egy nagyon fontos mondandója is, ami egyben egy utolsó segítség a Skorpió és a Bika szülötteinek. Ugyanis azzal, hogy eltünteti a ködöt - megmutatja mirôl fog majd szólni a 15.-tôl kezdödô vizsgájuk. Vagyis megmutatja a “vizsgafeladatot”, és ad 3 nap felkészülési idôd. Ez egy óriási segítség a részérôl!



 



A hónap bolygómozgása



Ha az Aszcendensed, a Napod vagy a Holdad: a Nyilas, az Ikrek, a Skorpió vagy a Bika jegyében áll, akkor most mindennél jobban FIGYELJ!



 



15-én hajnali 02 óra 35 perckor a Szaturnusz visszalép a Skorpió jegyébe. A szeptember 18-ig tartó visszalépése bôven elegendô ahhoz, hogy az érintettek életét gyökeresen megváltoztassa.



 



A Szaturnusz visszalépésével…



.. a Nyilasok és az Ikrek lehetôséget kapnak, hogy az elmúlt hónapokban kapott sorsfeladataikat VÉGLEG megoldják! Ha szeptember 18-ig sikerül maradéktalanul megoldaniuk, akkor azt követôen már nem leckéket, hanem lehetôségeket fognak kapni a Szaturnusztól. Nagyon nem mindegy. Ugyanis szeptember 18. után a nem megoldott feladatok, minden korábbinál nagyobb teherként fognak visszatérni. (A 3 hónapig tartó lehetôségnek ez az ára!)



 



.. a Skorpiók és a Bikák az életük legrövidebb, s talán az eddigi legkeményebb vizsgáját kapják - szerencsére nem mindegyikük! A tét ugyanis óriási lesz: minden vagy semmi. Akik sikeres vizsgát tesznek, azokra a minden vár, - akik viszont megbuknak, azokra hosszú-hosszú éveken keresztül a semmi. Mielôtt érintettként az élettôl is elmenne a kedved, kérlek figyelj!



 



Ha a Szaturnusz vizsgára jelölt (az érintettek közül nem mindenkit jelölt arra!), akkor június 15. és szeptember 18. között olyan élethelyzetet fog számodra teremteni, amelyben az alázatod fogja vizsgáztatni. Ha az adott élethelyzetben nem leszel alázatos, akkor pótvizsga nélkül azonnal megbuktat - és mindent amid csak van, ami számodra fontos volt elvesz tôled. Ha viszont alázatos maradsz, akkor olyan lehetôségeket fogsz kapni szeptember 18. után, mint még eddig soha.



 



TIPP:â?¨ Egy kis papírlapra írd fel a következô szavakat: alázat, megbocsátás, türelem, tisztelet



Majd tedd be a tárcádba vagy egy olyan helyre tûzd ki, ahol szeptember 18-ig láthatod. Hidd el sokat fog segíteni, ha egy olyan helyzetbe kerülsz...



 



21-én a Nap belép a Rák jegyébe. A jegyváltása egy kis elôzetest fog adni a vizes (Rák, Skorpió, Halak) és a földies (Bika, Szûz, Bak) jegyek szülötteinek a Jupiter közelgô jegyváltásából! Vagyis egyre több pozitív hatás éri majd ôket! Megjegyzés: a Bikák és a Skorpiók számára a Nap - az éppen aktuális vizsgájukban hatásfokozóként fog majd szerepet vállalni! 



 



24-én a Mars csatlakozik a Rák jegyében lévô Nap mellé. Jegyváltásával a vizes és a földies jegyeknek fog bátorságot adni, a céljaikhoz erôt biztosítani.