Efemerida: 2016 Március

A Szaturnusz irányváltása - azon túl, hogy a Nyilasok és az Ikrek számára felér egy megváltással, a világ életében egy kicsit megkeveri a lapokat.


Hatások a világban
Jelen pillanatban a világeseményeket a Szaturnusz-Plútó-Uránusz hármas határozza meg. Vagyis a világban zajló legtöbb eseményért ők tehetők felelőssé. 25-én a Szaturnusz kiszáll ebből a hármasból, hiszen hátráló mozgásba váltva - pihenőre tér. Való igaz, hogy áprilisban a Plútó is követni fogja - viszont lesz 3 olyan hét, amikor “szabad kezet” kapva, majdhogynem bármit megtehet. Ez a Plútó számára egy kihagyhatatlan ziccer jelent - a Szaturnusszal kapcsolatos “csatározásában”. Mit jelent ez? Az elmúlt hónapokban a Szaturnusznak sikerült kordában tartania a Plútó “kitöréseit”, így Európában különösebb eseményekre nem került sor. A legrosszabb forgatókönyv szerint ez sajnos megváltozhat. Ezért a biztonság kedvéért, ha Európa veszélyeztetettebb országaiba utazást tervezel - légy körültekintőbb! A legjobb forgató könyv viszont az, hogy a Plútó nem követ el semmi butaságot (Így legyen!). A lényeg: jobb óvatosnak lenni, mintsem derült égből villámcsapásként (Uránusz) szembesülni az eseményekkel.

A hónap bolygómozgásai

(Érintett vagy a nevezett jegyekben álló: Aszcendenseddel, Napoddal és a Holdaddal!)

5-én a Merkúr belép a Halak jegyébe. Jegyváltása kifejezetten jó hír a Szűz és a Halak szülötteinek, hiszen a Szűz jegyében lévő Jupitert fogja segíteni. Más szavakkal: az érintettek számára, könnyen elérhető célokat fog találni.

Nyilasok és Ikrek FIGYELEM!
6-án a Mars belép a Nyilas jegyébe. Az elmúlt hónapok megtorpanása, kedvtelensége, esetenként kilátástalansága után, ez egy igazi energiabomba lesz - a maga veszélyeivel együtt! Érintettként a Mars arra fog biztatni, hogy bátran cselekedj. Én viszont arra, hogy a Szaturnusz irányváltásáig NE csinálj semmit! Várd meg, amíg 25-én a Szaturnusz pihenőre tér, és utána cselekedj. Gondolj a jelzőlámpára! A Mars jegyváltásával az eddigi piros lámpa alatt kigyullad a sárga… Te nem indulsz el, vársz… bármennyire is mennél, még vársz… majd 25-én ahogy a lámpa zöldre vált: padlógáz!

12-én a Vénusz belép a Halak jegyébe. Jegyváltásával a Szüzek és a Halak előtt további ajtók nyílnak ki. Merkúr által megfogalmazott célok (lásd 5.-től) nagyobbakkal egészülnek ki. Gyakorlatilag a Szüzek és a Halak szekere egyre jobban beindul!

20-án a Nap belép a Kos jegyébe. A Mérlegek és a Kosok egy kis ízelítőt fognak kapni a szeptembertől rájuk váró Kánaánból! Ekkor fog a Jupiter belépni a Mérleg jegyébe, aminek nyertesei: a Kos és a Mérleg szülöttei lesznek.

22-én a Merkúr belép a Kos jegyébe. A Mérlegeknek és a Kosoknak érdemes lesz az ötleteiket lejegyzetelni, hiszen ezekből fognak majd szeptember után aranyat csinálni…

A hónap bolygómozgása!
25-én a Szaturnusz hátráló mozgásba vált, s ezzel pihenőre tér. Augusztus 13-ig különösebb hatást nem fog kifejteni, így a vizsgáztatás alatt álló Nyilasok és Ikrek végre fellélegezhetnek! Már csak azért is, mert lehetőséget kapnak arra, hogy az elmúlt hónapok terheit: egyszer és mindenkorra végleg megoldják.

 

Forrás: www.asztropatika.hu