Szülés utáni depresszió Apukáknál

Ritkán beszélünk az Anyukákat érintô szülés utáni depresszióról, de még ritkábban említjük, hogy ez az Apukáknál is elôfordulhat. Fontos tudnunk az okairól, tüneteirôl, hiszen a szülôknek szükségük van egymásra, és a gyermeküknek is mindkettejükre, mind fizikailag, mind érzelmileg, ehhez pedig nélkülözhetetlen a mentális egészség.


 



Tünetek:



Ha valaki tartósan lehangolt, kedvetlen, aggódik illetve tehetetlennek érzi magát, nem leli örömét a gyermekével való foglalkozásban, kimerült, szorong, akkor felmerülhet a gyanú, miszerint depresszióról lehet szó.



 



Okok:



Az apukákat is érinti az alváshiány, a megnôtt felelôsség, mindemellett a férfiak általában nehezebben beszélnek az érzéseikrôl, könnyebben magukba zárják azt, vagy menekülnek munkába elôlük, esetleg másik kapcsolatba, vagy valamilyen káros szenvedélybe fojtják azt.



Ahogy az édesanyáknál, úgy az apáknál is felmerülhet az alkalmatlanság érzése, az, hogy nem tudták, hogy mire vállalkoznak, felkészületlennek, tehetetlennek érzik magukat.



A legkritikusabb a születés utáni elsô félév, bár az édesapáknál  már a terhesség alatt is jelentkezhet depresszió, ha elhanyagolva érzik magukat és nem tudnak eléggé részesei lenni a babavárásnak, kívülállók maradnak.



 











 



Nemi különbség:



A férfiak gyakrabban dühvel, agresszió útján fejezik ki ezeket az érzéseket, a nôk gyakrabban szomorúan befelé fordulnak, sírnak.



 



Fokozhatja az apa depresszióját:



- ha fiatal,



- ha az elsô gyermek érkezik,



- ha nem tervezett baba érkezik,



- ha az anya is depressziós, illetve



- ha az anyától sok kritika éri.



 



Lehetséges, hogy ha ez sorozatosan történik, akkor az apuka megbántódik és a továbbiakban nem próbál segíteni, nem igyekszik részese lenni a gyermek nevelésének, gondozásának, így pedig mélyülhet a szakadék a két szülô ill. a szülô és gyermek között.



A depressziós apák nagyobb valószínûséggel bántalmazzák vagy elhanyagolják a gyermeküket.



 



Fontos lenne tehát:



- a szülôségre amennyire lehetséges, felkészülni,



- az édesapákat is bevonni a babavárásba,



- a párkapcsolattal is törôdni, mindamellett, hogy egy ideig valóban minden figyelem a gyermekre irányul, azonban hosszútávon a szülôi illetve férfi-nôi szerepet össze kell hangolni a kiegyensúlyozott párkapcsolat, és párkapcsolaton alapuló kiegyensúlyozott család érdekében.