Ha úgy követjük önmagunkat, ahogyan egy szeretô szegezi a tekintetét elszántan a Kedvesére, tele csodálkozással, elragadtatással és hálával, önmagunk életre fog kelni, felébred, és mély érzéssel válaszol az imádat erejére, ez pedig elôsegíti a saját fejlôdésünket. Kezdjük azzal, hogy az Önmagunkkal való kapcsolatunkat munkakapcsolatnak tekintjük. Mik ennek a kapcsolatnak a feltételei? Esetleg egy párhuzam az emberi kapcsolatokkal segíthet nekünk ebben az ügyben, mivel bennük hasonló folyamatot figyelhetünk meg.
Ha szemügyre vesszük egy férfi és egy nô kapcsolatát, és feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy valójában mit akar egy nô egy férfitól, a válasz elég nyilvánvaló.
Egy nô azt szeretné, hogy a férfi teljes, abszolút, egyáltalán nem elkalandozó figyelme csak rá irányuljon. Fürödni akar benne, elmerülni benne, és ha ezt megkaphatja egy férfitól, arra imádattal válaszol. Igazából nem akar semmi mást tôle, és minden, amit tesz – a kozmetikumoktól és a gyerekneveléstôl kezdve addig, hogy vele megy, mint tengerész egy mezítlábas tengeri utazásra, vagy eltökélten ücsörög egy pléddel takarózva egy futballmeccsen – ezt a célt szolgálja. Minden szükséges lépést megtesz, hogy megszerezze ezt a figyelmet, és minél mélyebb ez a figyelem, minél jobban rá összpontosul, annál jobb.
Mi másért töltene órákat fiatalságának nagy részébôl azzal, hogy különbözô egzotikus járásmódokat és testtartásokat tanul meg, amelyekrôl úgy gondolja, hogy egyedivé és érdekessé varázsolják ôt?
Miért tölt órákat a tükör elôtt, tanítgatva önmagunkét mosolyogni, nevetni, összehúzni a szemöldökét, különbözô tónusokban beszélni, amelyek sokféle hangulatot tudnak kifejezni?
Miért tanulja teátrálisan manipulálni a száját és a szemeit?
Miért fedi be az arcát és a testét bôrradírral, iszappakolásokkal és kozmetikumokkal, tûri a vegyi kezeléseket a haján, tölt órákat hajszárítóbúra alatt, fordít órákat a testszôrzet eltávolítására, a manikûrre, pedikûrre, a szempillák göndörítésére és a frizurájának rendbetételére?
Egy színésznô élete nem természetes neki, de tudja, hogy ezekkel a fortélyokkal szinte biztosan képes lesz magára vonni és elnyerni egy férfi figyelmét, legalább ideiglenesen, miközben végig rendelkezik azzal, ami behálózta a férfi elkalandozó figyelmét, és tudja, hogy akkor is hatással lesz rá, ha a férfi ráeszmél arra, hogy a nô mesterségesen hozta létre ezt a csillogás-villogást, amin megakadt a szeme és amire a figyelme jelenleg összpontosul.
És ha ez az, amit a nô akar, akkor mit akar a férfi?
Azt akarja, hogy a figyelme szabadon elkalandozhasson, amerre kedve tartja. Azt akarja, hogy szórakoztassák és mulattassák. A figyelme szétszórt és szeszélyes. Olyan, mintha a két nem teljesen más fajhoz tartozna, mindkettô a másik ellentéte. Ahhoz, hogy elôre lássa, milyen irányt vesz majd a férfi elkalandozó figyelme, a nô alkalmazkodni fog a férfi érdeklôdéseihez, amelyek hirtelen váltanak taktikát és irányt. Ha a férfit a számítógép érdekli, a nô rejtélyesen érdeklôdést fejleszt ki a számítógépek iránt, még akkor is, ha korábban soha nem érdekelték. Ha a férfit a tudományok vonzzák, a nô is módot talál rá, hogy érdeklôdni kezdjen irántuk, és hasznossá tegye magát a férfi számára, így a férfi figyelmének látóterébe kerül, miközben ô a pillanatnyi szenvedélyének hódol. Egy nô, aki igazi nô, akarja ezt a figyelmet, és bármit megtesz annak érdekében, hogy a kiszemelt férfi szétszórt figyelmét központosítsa, és magára vonja, akármennyire is megalázó, lealacsonyító vagy önfeláldozó ez a saját érdekeltségeivel szemben. Persze a nô végül teljesen feladhatja és követheti a saját érdekeltségeit, ha képtelen megszerezni a férfitól ezt a figyelmet ezekkel a fortélyokkal. De ha sikereket ér el ebben a játékban, akkor egy dolog, egyetlen egy dolog fogja érdekelni; egy teljes, komoly kapcsolat. Azt akarja, hogy elérjék, megérintsék, beteljesítsék. A beteljesülés egy nagyon enyhe szó, amely nem tudja igazából kifejezni azt a mély gyötrôdést, ami jellemzi egy nô tapasztalatait a férfiakkal való kapcsolatában, és a szavak egyedül nem fejezhetik ki az ôt kísértô érzéseket, a tökéletlenség és a csalódottság érzését.
A lelke legmélyén teljes szívébôl azt szeretné, ha rátalálnának és megismernék.
És így minden nô megtanul csillogó vonzerôvé válni, remélve, hogy egyszer majd egy férfi figyelme megakad rajta, még ha csak véletlenül is – és végül megpihen rajta, felmelengetve a szívét és megfürdetve a teljes imádatintenzív sugárzásában. Ritkán fordul elô, hogy egy férfi veszi a lapot, és sok nô, bár tehetséges és intelligens, mégis szükségesnek találja a személyes bûvölet különbözôformáihoz folyamodni, hogy megnyerje – vagy ellopja – egy férfi figyelmét. Az elbûvölés látszólag az utolsó menedékük.
Elbûvölni nem csak azt jelenti, hogy megbabonázni, elvarázsolni, rabul ejteni, de azt is, hogy mozdulatlanul tartani, megtartani valakinek a figyelmét azáltal, hogy nagyon érdekesek és elragadóak vagyunk, vagy akár kellemetlenek, rosszindulatúak, kötekedôk, vagy komplett idióták. Bármi, ami kikényszeríti a figyelmet, lehet módszer, és amikor minden csábítás meghiúsul, akkor nem marad más, csak az idegbaj, a pszichoszomatikus betegségek és az apró személyes tragédiák szomorú, siránkozó és keserû technikái, ami a korabeli háziasszonyok közös fegyvere. Csábító vagy zsörtölôdô, mindkét technika ugyanazt a funkciót szolgálja.
Egy nô ösztönösen tudja, hogy az életét beteljesítheti egy férfi, de nem biztos, hogy tisztában van azzal, hogy ezt nem lehet elérni egy átlagos kapcsolat során. Tudja, hogy valami szokatlannak kéne történnie, de hogy pontosan minek, az elillan elôle, és az átlagos élet során keresgélése a férfiak között kudarcra van ítélve. Nem tudja, hogyan szerezze meg a figyelmét, de még ha meg is szerezné és megtartaná a férfi figyelmét, a Munka nélkül nem igazán tudna mihez kezdeni vele. Nem tudja, és az élet természetes rendje szerint nem is tudhatja, hogy csak a kölcsönös beavatás és átalakulás folyamatán keresztül szerezheti meg azt, amit a férfitól akar. A férfinak általában még kevésbé van errôl tudomása, mert az ô érdekei teljesen kívül esnek a komoly kapcsolat tárgykörén. ô csak azt tudja, hogy egy új játékot akar, és aztán, mikor végül megszerzi, gyorsan megunja és többé nem akarja azt a játékot…Akkor egy másik játékot akar, majd megint egy másikat. Amíg a figyelme folytatja ezt a szüntelen, nyughatatlan kalandozást, soha nem lesz beavatva.