Az élet nagy és apró dolgai

Egy filozófia professzor az elôadását úgy kezdte, hogy fogott egy üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérôjû kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg. Igen â?? volt a válasz. Ezután apró kavicsokat kezdett szórni az üvegbe.


 



Tézis



Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megállapították, hogy az üveg most tele van, de az elôbb nem volt tele. A professzor ezután elôvett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.  ”És most” – mondta a prof, “vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok – a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha homokot töltesz elôször, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek.











 



Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idôdet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetôk a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel. Szakíts idôt orvosi ellenôrzésre. Vidd el a párodat táncolni.



Mindig lesz idôd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Elôször a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi csak homok.”



 



Antitézis



Az egyik hallgató fogta az üveget, amelyrôl a prof és a többiek megállapították, hogy tele van, és beleöntött egy üveg sört. Természetesen a sör kitöltötte a homokszemcsék közti hézagokat, így az üveg tényleg tele lett. Tanulság: Nem számít, mennyire van tele az életed, mindig van benne hely.



 



Szintézis



A hallgató szellemessége azonban nem teszi érvénytelenné a professzor tanítását. Hiszen ha megfordítjuk a sorrendet és egy sörrel teli üvegbe szórunk homokot, a sör kicsordul. Azaz, ha a kôtôl a sörig terjedô skála egyben értékskála, amint a felvezetô tanítás mutatja, a sör a legértéktelenebb a szimbólumok között. Összefoglalva: ha a lényeges dolgokkal rendbe vagyunk, mindenre jut elegendô idô és energia. Ha a lényegteleneket hajkurásszuk, mindent elronthatunk.



 



Epilógus



A professzor következô elôadásaink homok helyett vizet használt…