Az első egy év: alvás, evés, mozgás- Rák, Skorpió és Halak babák

Abban most már mindenki egyet ért, hogy az első évek az egész életre kihatóan meghatározóak, a személyiségünk alapjai alakulnak ki életünk első évében. De az is igaz, hogy ekkor tudjuk a világ számára legkevésbé érthető módon kifejezni az igényeinket, holott sok múlik rajta. Akkor tudunk leginkább önmagunkká válni, ha azt bontakoztatjuk ki, ami bennünk van, amire lehetőségünk van.


Ebben az új sorozatban annak járunk utána, hogy a három leglényegesebb témában – alvás, evés és mozgás (tanulás)- melyik jegy milyen fejlődést mutat és mik az igényei. Így talán könnyebb támogatást adni a babáknak már ebben a meghatározó időszakban is. Lássuk először a víz-jegyek szülötteit, aztán haladunk tovább a többi jegy felé is.

A RÁKOK (június 22 és július 22 között született kicsik)
Evés: rejtélyes és változékony gyermek, ami az evésére is kihat: válogatós és gyakran változtatja a kedvenceit. Az étvágya a hangulata függvénye. Teremtsünk nyugodt körülményeket az étkezéshez, figyeljünk a rendszerességre. Ne siettessük és ne tukmáljuk se a szilárd ételt, sem az új ízeket. Ő pontosan tudja, hogy mire van szüksége, fogadjuk el és kövessük egyénis ritmusát.

Alvás: szeret aludni, bár nem jó alvó. A fürdő mindig megnyugtatja, ez után hamar el tud aludni. Azt szereti, ha ringatjuk és vele vagyunk, míg álomba nem szenderül. Sok ölelés és sok puszi a nyugodt éjszaka záloga. Hagyjunk neki időt „átállni” éjszakai üzemmódba egy zaklatott nap után pl. levendula illóolajjal (a lepedőre csepegtetve 1 cseppet).

Mozgás: lassú, komótos, de ne piszkáljuk. Ő elmerül, megfigyel, belülről építkezik és csak ezután valósít meg, legyen szó akár az első lépésekről. Ezen felül még óvatos is, így csak akkor kezd haladni, ha teljesen biztonságban érzi magát, amihez sok segítséget igényel.

A SKORPIÓK (október 24 és november 22 között érkezett babák)
Evés: tudja, hogy mit akar és ennek hangot is ad: szenvedélyesen eszik. Gyakran adódnak végletek és képtelenség beszabályozni. Majd ő érzi és jelzi, ez a szabály, a szakirodalmat jobb, ha elfelejtjük. Elég ösztönös lény ahhoz, hogy nem fog éhen halni, ha nagyon keveset eszik is.

Alvás: soha ne ébreszd fel az alvó Skorpiót, erre nagyon háklis. Nagyon nyűgös, ha fáradt, és nehezen áll át, ha kizökken az alvás-ciklusából pl. utazás vagy óraátállítás miatt. Nagy az alvásigénye, de nehezen alszik el és nehezen is ébred fel, kell idő az átmenetekre.

Mozgás: nagyon energikus, de spórol a szuflával: akkor veti be, amikor neki tetszik. Hol egész nap rúgkapál és visít, hol egész nap meg sem mozdul. Nem érdemes eröltetni semmit, mert heves ellenállásba ütközünk. Lustálkodni és mozogni is imád, számunkra kiszámíthatatlan rendszerben . És ez így is marad!

A HALAK (február 20 és március 20 közötti lurkók)
Evés: türelem! Ennek a babának egy év (!) kell, hogy megszokja, hogy kiszakadt a paradicsomból, vagyis megszületett. Abszolút nyugalomra van szüksége az evéshez, amiből sokszor kizökken. Babusgassuk vissza! Nagyon időigényes elfoglaltság vele a szoptatás, de örökre hálás ezekért az órákért.

Alvás: itt is a csend és béke az ideális közeg: barátságos, halk szoba, kényelmes ágy, nyugodt légkör. Szeret aludni és tud is sokat. Az esti rituálé azonban nem spórolható meg, mert nyugtatóként funkcionál: mese, ölelés, szeretet enélkül nem megy.

Mozgás: ráérős típus, nem szeret kapkodni. Ő is imád fürödni, mint a többi víz-jegy, és jól fejleszthető vizes közegben a mozgása és az idegrendszere. Legyen sokat friss levegőn, ez is buzdítja a felfedezésre és az önálló lépésekre. Ne ijedjünk meg, ha mindent később csinál, mint a kortársai, mert ő tényleg nem siet.

dr. Szalai Szilvia
gyerekhoroszkop.cafeblog.hu