Efemerida: 2015 Augusztus

Az év talán legfontosabb bolygómozgásához értünk. A Jupiter jegyváltása egyben az igazság pillanata is lesz, hiszen olyan jegyeket fog elônyhöz juttatni, amelyekkel a SORS - az elmúlt években mostohán bánt.


 



Mozgalmas egy hónap lesz



A sort, máris egy “nagyágyú” kezdi! 2-án a Szaturnusz direkt mozgásba vált, ami azt jelenti, hogy most már megállíthatatlanul elindul a Nyilas felé. Szeptember 18-án éri el a jegyet, s egészen addig hatással lesz az érintettekre. Úgymint: a Bikákat és a Skorpiókat fokozatosan tehermentesíteni, az Ikreket és a Nyilasokat pedig emlékeztetni fogja a nem megoldott feladataikra…



 



7-én a Merkúr belép a Szûz jegyébe. Jegyváltásával mintha elôkészítené a terepet a 11-én jegyet váltó Jupiter számára. Gyakorlatilag ettôl kezdve a földies (Bika, Szûz, Bak) és a vízes (Rák, Skorpió, Halak) jegyek szülöttei már érezni fogják, hogy valami nagyon jó dolog lóg a levegôben…



 



Oroszlánok, Vízöntôk, Kosok, Mérlegek, Nyilasok és Ikrek FIGYELEM!



9-én a Mars, mintegy végszóra megérkezik az Oroszlán jegyébe. Egy nagyon intenzív, s egyben eredményes két napot fog okozni. Érintettként jelöld be ezt a két napot a naptáradban. E két nap alatt, tegyél meg MINDENT, még a mindennél is többet, hogy a céljaid elérd. Kizárt dolog, hogy ilyen hatások mellett az erôfeszítéseid ne kísérjék - csodával felérô eredmények!



 











 



A hónap (és az év!) bolygómozgása



11-én délután 1 óra 11 perckor a Jupiter belép a Szûz jegyébe. Jegyváltása - szó szerint megváltás lesz a földies (Bika, Szûz, Bak) és a vízes (Rák, Skorpió, Halak) jegyek számára.



 



Érintett vagy: ha az Aszcendensed, a Napod vagy a Holdad a felsorolt jegyek valamelyikében áll - illetve a Szûz jegyében kezdödô házaddal! 



 



Az elkövetkezô évek - köszönhetôen a Plútó, majd késôbb a Szaturnusz helyzetének - a földies és a vizes jegyekrôl fognak szólni. A Jupiter mostani jegyváltása ennek az idôszaknak a kezdetét jelzi.



Vagyis a földies és vizes jegyek szülötteinek élete, az elkövetkezô években határozottan javulni fog. (A többségnek biztosan!)



 



Skorpiók és Bikák FIGYELEM! 



Bár a Jupiter jegyváltása után érezhetôen kevesebb “békát” kell majd lenyelned, ettôl függetlenül nincs felmentés! Ne feledd: a Szaturnusz szeptemberi jegyváltásáig - továbbra is alázatosnak kell maradnod! A kisértés miatt, talán még jobban, mint eddig.



 



23-án a Nap belép a Szûz jegyébe és csatlakozik a Jupiter mellé. Gyakorlatilag ekkor fog megnyílni a Jupiter bôségszarúja, és kezdi el osztogatni a kézzelfogható ajándékait: a földies és a vizes jegyeknek.



 



27-én a Merkúr azzal a nem titkolt céllal lép be a Mérleg jegyébe, hogy észhez térítse azokat az Ikreket és Nyilasokat, akik elfelejtették megoldani a feladataikat. Az érintettek 3 hetet kapnak, hogy a nem megoldott feladataikat VÉGLEG lezárják - vagy arra, hogy beszerezzenek egy imakönyvet...