Elôre!? Avagy 2013 jelentôsebb bolygó-szimbólumai

Változásokkal tarkított éven vagyunk túl. Nem jött el a világvége, nem következett be semmiféle szintváltás, az energiaspirálok sem szippantottak be, ha épp ezeket a sorokat olvasod. Itt vagyunk. Bár nyilván nem vagyunk ugyanazok, akik tegnap, vagy egy perccel ezelôtt voltunk.


És nem lesz másképp 2013-ban sem: lesznek változások -még nagyobbak, mint eddig-, és a külvilágban nem jön el az Armageddon, legalábbis Bruce Willisben továbbra is bízhatunk. 



Nem tudok nem humorral nézni a nagyívû jóslatokra ígérjenek azok akár reményt keltô jót, vagy fenyegetô “rosszat”. Persze nem akarom senkinek elvenni a hitét, aki szeretné hinni, hogy kihalt a “Gagyi ezoteria” nyugodtan éljen ennek tudatában, és aki azt szeretné érzékelni, hogy új dimenzióba léptünk, hát bátran tegye meg.



Semmivel sem lesz “jobb” évünk, mint az elôzô, egyszerûen azért, mert ennek a jelzônek nincs értelme. Ha mindenképpen összehasonlítást szeretnénk végezni, mert nyugati elménknek ez létszükséglet (és jó nagy csapda), akkor azt mondhatnánk, hogy ismét feladatmegoldó, változás-orientált év elé nézünk, és többet kell befelé tekintenünk, mint eddig.



 











 



A Vízöntô kor embere és Hermes Triszmegisztos



Én azt hiszem, hogy sokkal kevésbé fontos az, hogy mi van kívül, ahhoz képest, hogy mi van belül. Illetôleg az utóbbi az elôbbibôl következik, amit persze mindenki tud, mert tekintélyes szerzôknél olvasta, de a tapasztalat más síkra helyezi az állítást és így szerez neki igazából érvényt.



Ebben az a nagyon jó és bíztató, hogy a világbéke (világvége) csak rajtunk múlik. Nehéz ezt belátni, mert ettôl kezdve még nagyobb a felelôsségünk  és a Vízöntô-kori ember furcsán mûködik: ragaszkodik az individualizációjához, a kibontakozásához, de felelôsséget vállalni inkább egy csoportért szeret, mint önmagáért. “Tartozzunk valahová, és majd együtt elvisszük a balhét!” Majd a következô korszak szülötte, a Bak-ember ebben ügyesebb lesz, mint mi…



Az asztrológia- az én olvasatomban- a ma emberének abban tud elsôsorban iránymutatást adni, hogy mi van belül. Mert a bolygók ugyan valóban az égen mozognak, de belsô szimbólumokat mozgatnak, így az Ég világán a belsô világunk tükrözôdik. Szó sincs arról, hogy hatnának, hogy utasítanának, még csak irányt sem mutatnak. Csak vannak és megmutatnak valamit belôlünk. Így lesz értelmezhetô(bb) Hermes Triszmegisztos iránymutatása, hogy ahogy fent, úgy lent.



 



2013: Fôszerepben a Plútó és a Szatunrusz



De ne velük kezdjük.



A nagy bolygók közül idén csak a Jupiter vált csillagjegyet: az Ikrekbôl a Rákba kúszik át június végén és ott is tartózkodik egy éven át. Lecsendesültebb kapcsolatokat, intimitás-igényt, bátrabb igazságérzetet és ôszintébb érzelem megnyilvánulást ígér nekünk ez a tranzit, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy 2013 a Hold éve.



December elejétôl élünk Plútó-Szaturnusz segítô fényszögben, és ez kitart egészen tavaszig. A jó céljainkhoz lesz erô, kitartás és támogatás, azonban áldozatot és újrakezdést is kíván a siker. Elsô hallásra riasztó, de lesz idônk megbarátkozni vele.



 



Február végétôl július elejéig a Szaturnusz rükvercbe kapcsol, azaz egy kis visszatekintésre, óvatosabb haladásra, terv-felülvizsgálatra invitál minket. Utána összeszedettebben és aprólékosabban tudunk majd haladni.



A nyarat a Szaturnrusz a Neptun társaságában tölti arra bíztatva minket, hogy segítsük egymást, tegyünk a közösségeinkért, áldozzunk munkaerôt, szabadidôt egymásért.



 



És pusztán az ismétlés kedvéért -vagy a nagy sikerre való tekintettel- a Plútó-Utánusz duó megint egymásnak feszül, hogy változásokat generáljon, méghozzá erôs, átható és új utakat beindító transzformáló erôket. Június végéig pótolhatjuk be az e téren mutatkozó hiányosságainkat.