I Ching Özenet – 2015.04.08

Valakinek jó hír, valakinek kevésbé: nincs vége a múltkori feladatnak, sôt, ha lehetmondani a Változás Könyve megemelte a tétet. Hurrá, fasza, fanta-kukó-nyalóka... Nem tudom, Te hogy voltál vele, de én eléggé szétestem a múlt héten ettôl a â??ne tegyél semmit, csak ülj a fûbenâ? javaslattól. A hangyák szaladgáltak rajtam, és úgy lenni, hogy hagyni??? Elhinni és bízni abban, ha nem mozdulok, akkor simán kikerülnek és nem birizgálnak halálra? Na ja... persze.


 



Nem az a típus vagyok, aki ölbe tett kézzel mosolyogva álldogál, amíg ráomlik a ház, pedig a héten jobban tettem volna...



Egy véget nem érô bombázás közepén találtam magam, minden menekülési útvonal elzárva, a törmelék pedig, amit el akartam lapátolni, egyre nagyobb kupaccá nôtt. Tudtam, hogy hagyni kellene, de valahogy a helyzetek nem engedték, vagy amit most már tudok, csak úgy tûnt, hogy nem engedik a megállást. A pihenés volt a kihívás, mert röpködtem az energiától. Péntekig bírtam, aztán elfogyott az erôm... Hálás vagyok, hogy csak egy kis fizikai kimerüléssel együtt járó hôemelkedés érkezett, amit egy pohár forralt bor és egy kalmopirin pár óra alatt megoldott, miközben egyetlen mondatot hajtogattam végsô elkeseredésemben: „Rendben, megértettem, akkor most lefekszem, mert kivagyok (Tényleg Ki is Vagyok?) és Legyen meg a Te akaratod!”



Mindezt így Húsvét környékén a megfeszítés napján... Jó hír mindenkinek, ma van a feltámadás :)



 



Ilyenkor jövök rá újra és újra, hogy a történések mögött - bármiben hiszünk, bármi felé fordulunk, vallások, vezetôk, elkötelezôdések - mindenhol összefüggések látszanak, és lehet, hogy nem azonnal, de értelme is van a dolgoknak. Talán ez miatt a nagy rend miatt, ha az Élet el szeretne érni Nálad valamit, akkor kár ellenkezni, a választási lehetôséged kettô: áramolsz, vagy ellenállsz, de ugyanoda jutsz. Ha áramolsz könnyen, ha ellenállsz akkor szenvedve. Mindenkit más úton, más módszerrel, amit meg is választhat, de a cél, a vég minden esetben ugyanaz lesz. Hogy mi, az változó az egyenletben, amire éppen szükséged van. Az, hogy némi emberi beavatkozással (!) és manipulálással pár oldalon félrecsúszott a dolog és eléggé elferdült? Talán nehezítés, talán könnyítés... döntse el mindenki saját belátása és hite szerint.



 



De vissza a Változások Könyvéhez: 



Emlékszel, hogy mi volt 7 napja a I Ching javaslata? 



Csak lenni, hagyni folyni az életet, áramolni vele, a lehetô legkevesebbet belenyúlni, minden megy majd a maga útján, mint a folyó. Az is mindig megtalálja a legrövidebb utat a nagyobb víz felé... ahol várja az egység, a teljesség, a bizonyosság, hogy jó helyen van, hazaért. Persze aztán kezdôdik a körforgása elölrôl, de ez már egy másik mese. Az eheti üzenet a múltkorit szeretné tovább emelni, kicsit megtoldani egy plusz feladattal, meg persze vizsgáztatni is akar, hogy tényleg megértetted, amit kellett?



 











 



A következô lépcsôfok ami ebben a létezésben van, és amit most feladatként, fókuszként tûzött ki elénk a I Ching, hogy rendben, ügyes voltál így vagy úgy, átadtad magad az élet áramlásának. Megtanultad, elfogadtad, hogy nem Te irányítasz mindent magad körül, hanem néha hagynod kell a dolgokat. Eddig eljutottál. Akkor a következô napokban mindezt tedd meg azzal a teljes bizonyossággal, felszabadultsággal, valamint tudd is, hogy ez a legjobb megoldás. Vagyis ne kényszerbôl szülessen meg a feladás, hanem alakuljon át hittel teli alázattá, meghajlássá, elfogadássá. (nyugodtan káromkodj, csak maradj ülve, megértelek).



 



Erre kapsz segítséget, helyzeteket, BIZONYOSSÁGOT. Érkezik a jutalom, aminek a múlt heti „fûben ülés” után már csak egy apró ára van: Mélyen belül tudni, hogy nem egy birka vagy, aki azért tesz valamit, mert azt mondták, vagy mert csak ezt lehet tenni, vagy mert nem lehet tenni semmit... hanem tudni, hinni, érezni, hogy ezt kell tenned... ez az egyetlen megoldás. Vagyis feküdj le még egészségesen, pihenj, ha az utóbbi idôben túlhajtottad magad akkor is, ha rengeteg a dolgod. Egyszerûen azért, mert tudod, hiszed, érzed, hogy most erre van szükséged! De lehet bármilyen szitu, a lényeg, hogy add át magad a hited általi vezetésnek. Hahó Talán Nyilas Szaturnusz van??? Hát persze, ez vagy 2 éves feladat. :)



 



És hogy mindezt hogy tudod megtenni? Egyszerûnek tûnik, bár szerintem ebben megint van valami kacifánt, de majd meglátjuk, hogy boldogulunk vele. 



 



A javaslat ennyi: nézd a dolgokat úgy, mintha filmet néznél, és nem is veled történnének az események. Lásd az életedet egy összefüggéshalmaznak, aminek a teljes értelme csak a film végén, részleges értelme pedig csak néha útközben derül ki. De összefutnak a szálak valamikor, és értelmet tud nyerni a legnagyobb marhaság is. Próbáld úgy megközelíteni ezt a heti feladatot, hogy mindennek van valami oka, csak nem tudod még mi az. Így tudsz hinni abban is, hogy amikor nincs mit tenni, mert csak szarabb lesz a helyzet, ha hozzányúlsz, akkor annak is van valami oka, értelme, pozitív következménye. Valamit meg kell tapasztalnod, tanulnod, értened általa. Ha ez megvan, akkor tudod majd úgy tenni a semmit, hogy hiszel is benne és nem csupán valaminek a feladása lesz az egész.



 



Asztrológia iskola 1 nap, 1. óra, 1. lecke: Nincsenek véletlenek! 2. lecke: Minden úgy jó és szükséges, ahogy van! 3. lecke: Mint minden, Te is úgy vagy jó, ahogy vagy, vagyis tökéletes teremtmény vagy! Igen, engem is sokkolt elsôre, ahogy hallottam, de ha ezt beengeded, elfogadod, megérted, akkor az életedre és az eseményekre is rá tudsz nézni kívülálló szemmel, és a héten erre lesz szükséged. 



Nem értem, hogy miért kellenek tragédiák, katasztrófák, igazságtalanságok, fájdalmak. Dühös vagyok dolgokért, ösztönbôl, egóból, mittudomén mibôl, csak úgy jön a harag. Viszont azt tudom, hogy attól, hogy nem értem, még oka van az eseményeknek. Mindennek. Kidühöngök magamból amit tudok, aztán tovább megyek, elfogadom, hogy valamiért kellett. Vagy elôzmény, vagy következmény, vagy mindkettô. Ha kicsit visszatekintesz az életedre, a távolból több mindent felismerhetsz így. Vajon akkor, amikor benne voltál, mennyivel lett volna könnyebb, ha tudod azt, hogy mi lesz az értelem az értelmetlenség mögött? A héten az ebben való hitet kéri Tôled az Élet... elôre.



 



Sokan hisznek a Karmában, az Ok-okozat törvényében, vagy csak egyszerûen abban,hogy következmények vannak az életben.A hülyeség ott kezdôdik, amikor azt gondoljuk néha, hogy valaminek van következménye, valaminek meg nincs. Ez még talán rendben is lenne, bár nem így van, de elképzelhetô. Viszont ami már túlmegy minden józanságon, amikor azt gondoljuk, hogy nincs mindennek következménye, de még el is dönthetjük, hogy minek legyen, meg minek ne legyen semmi kivetülése. Ne hidd el, de akkor is utolér, csak nem biztos, hogy tudod azt, hogy mikor, mit, hogyan tettél, mondtál, gondoltál, aminek most iszod-szívod az eredményét. 



 



Összefoglalva: 



 



A heti legfôbb feladat, hogy megtanulj hinni is abban, hogyha hagyod áramlani a dolgokat, azokat, amihez nem tudsz hozzányúlni, ami nem rajtad múlik, az is a lehetô legjobban alakul számodra, mert valamiért szükség van rá. Vagyis igaz Hitbôl ne tegyél, ne pedig tehetetlenségbôl. 



 



Kívánom, hogy találd meg azt a medret az életedben, ahol egyre könnyebben, szinte csak magától folynak az események, és Neked annyi dolgod van benne, hogy teljes bizonyossággal bátran felfeküdj a vízre, mert tudod, hogy pontosan oda fog sodorni, ahova kell, és majd ott megtudod azt, amit elôre nem tudhattál.