Lehet-e önzetlen barátság férfi és nő között?

Lehet-e férfi és nõ között barátság, és ha igen, miért nem? Akinek éppen van egy ellenkezô nemû barátja szerelmi vagy házastársi kapcsolata mellett, az makacsul hinni szokott benne.


 



Szerinted lehet férfi és nõ között barátság? "Szerintem igen, éppen most mondtam a barátnõmnek, hogy nincs abban semmi, hogy egy másik lánnyal megyek moziba, és nem értem mit zokog ezen. " 



 



A kérdést már sokan vizsgálták, evolúciós pszichológusok, szociobiológusok, szociológusok, de a brutális hétköznapokban valószínûleg már sok sarokba szorított férj vagy feleség döntötte el a kérdést egy határozott igennel, vagy nemmel, megelõlegezve a tudomány végsõ szavát e kérdésben. Mert ugye akinek éppen van egy ellenkezõ nemû barátja szerelmi vagy házastársi kapcsolata mellett, az makacsul hinni szokott benne, hogy létezik szexmentes, õszinte férfi-nõ barátság, míg a másik fél közel sem ennyire biztos ebben, és féltékenykedéssel, jelenetrendezéssel, nyomozással nyomatékosítja álláspontját. Teszi ezt jó okkal, hiszen hány barátságnak induló kapcsolatból lett aztán házasságtörés és válás. Azon sokkal kevésbé szoktunk izgulni, hogy netán férjünk beleszeret férfi barátjába, vagy feleségünk a barátnõjébe. Jóllehet az ördög nem alszik, de azért megnyugtatóan kevés ilyen esetrõl tudunk. 



 



Mi az, hogy barátság? 



Olykor muszáj feltennünk alapkérdéseket, pl. hogy mi a csuda ez a barátság, amirõl annyit zengedeznek írók, költõk, filozófusok, és ami letagadhatatlanul jelen van mindennapi életünkben. Ha naiv evolúciós perspektívából nézzük a kérdést, joggal gondolhatjuk, mi a fenének jó önzetlen barátságokat fenntartani, ahol pénzt, idõt, energiát fektetünk valójában idegen emberekbe, csak azért, mert õk a "barátaink". (Innen üzenem Zolinak, hogy a könyveimet most már adja vissza.) 



A barátság kérdése nyomban felveti az altruizmus, vagyis az önzetlenség kérdését: már állatok közt is megfigyelhetõ az altruista viselkedés (pesszimisták most azt mondják, hogy persze ott még igen) nemcsak szülõ és utóda között, hanem lazább rokoni szálak mentén is . A méh élete árán is megvédi a kaptárt, egy õrt álló állat vészkiáltással figyelmezteti a többieket, magára vonva a ragadozó figyelmét, és a csimpánz szívja ugyan a fogát, de nem tud ellenállni, ha a másik kér a banánjából. A szociobiológia feltevése szerint az önzetlenséget a génrokonság erõssége határozza meg, hisz az evolúciós cél az, hogy az én nagyszerû tulajdonságaim elterjedjenek. S minél valószínûbb, hogy valaki hordozza ezt, annál valószínûbb, hogy segítek neki. Mondjuk az elmélet megbicsaklik, amikor egy rongyos koldusnak pénzt adunk, mert nem hiszem, hogy õbenne saját megtestesülésünket látnánk, de erre biztos van egy másik, módosított magyarázat. De a génrokonság és a segítõkészség kapcsolata, ha nem is zavartalanul, de kétségtelenül mûködik: Philippe Rushton nem igen népszerû a tudomány világában, mert rasszistának tartják, de nem akarom én itt õt tisztára mosni, csak azért hoztam szóba, mert van egy érdekes elmélete, amit "Genetikai Hasonlóság Teóriának" neveznek. Rusthon barátokat vizsgált meg egy rakás genetikai mutató alapján, és kiderült, hogy a barátok genetikailag sokkal inkább rokonai egymásnak, mint két véletlenszerûen kiválasztott ember. 



 



Ugyanez igaz házaspárokra is, tehát nem véletlen, hogy a jó házasságok és a barátságok valamiféle lelki összhangra épülnek. A génrokonok rejtett mechanizmusok révén, ilyen pl. a szaglás, felismerik egymást, s erre számos érdekes példát találtak már. Az anyák pl. a szagukról tökéletesen felismerik saját gyermeküket, és szag alapján el tudják különíteni édes és fogadott gyermeküket is. Hasonlóképen az édestestvérek is felismerik egymást szagukról. Még meglepõbb, hogy a nõk olyan férjet szeretnek választani, akiknek a szaga apjuk szagához hasonlít, s ennek hátterében ismét a genetikai rokonság iránti vonzalmat mutatták ki. Ha nem bírja valaki tehát barátja szagát, jó ha tudja, hogy már régen rossz! Én idõben szóltam! 



 



Jó, most már értjük, azért kellenek a jó barátok, hogy legalább mi, azonos génûek tartsunk össze. Következõ leckénk, megérteni a férfi és a nõi lélek titkát. 



 



A férfi és nõi barátság evolúciója 



Lionel Tiger érdekes elmélettel hozakodott elõ, hogy megmagyarázza a férfiak és nõk barátságának eltérõ jellegét. Ja mert, hogy merõben más jellegûek. A férfiak az õsidõkben erõsen egymásra voltak utalva a vadászatban, harcban, mint most a BKV ellenõrök a mozgólépcsõ tetején, s ezért nagyon fontos volt, hogy képesek legyenek egymással kooperálni, egymásban megbízni, egymásért áldozatokat hozni: ez a férfi barátság genetikailag beégetett alapja. Ezzel szemben a nõk mondjuk bogyókat, gyümölcsöket, szöcskéket gyûjtögettek, s ebben egymásnak inkább vetélytársai, mint szövetségesei voltak, hiszen egymás orra elöl halászták volna el, amit találnak. Bennük nem alakult ki ez a nyájösztön, amit futballmérközéseken mind a pályán, mind a lelátókon megfigyelhetünk. A nõk mindig individualistábbak voltak, mert a férfiak együtt mentek el bölényezni, a nõk meg otthon maradtak, és magányosan söprögették a kunyhót, csiholták a tüzet, vigyáztak a gyerekekre, vakarták a bõröket. Na majd most kibontom, micsoda különbségekhez vezetett ez. 



 











 



A férfi barátság 



A férfiak barátságát vizsgálva általános megállapítás, hogy a férfiaknak sokkal több barátja van, baráti körük kiterjedtebb. Ennek oka részben az, hogy, mint láttuk, génjeikben hordozzák a brancsba tartozás vágyát, másrészt a férfiak többet vannak távol az otthontól, tradicionális okokból több a szabad idejük, társadalmilag elfogadottabb, hogy a férfiak barátaikkal ide-oda grasszálnak, együtt sportolnak, kártyáznak, isznak. Ha egy nõ csinálná ugyanezt, pl. egyedül menne el egy szórakozóhelyre, az kifejezetten kihívó volna sokak számára, mint amikor egy gazella fel-alá sétálgat az oroszláncsalád elõtt. A férfibarátság tartalma általában a hûség, a lojalitás, s a férfiak kapcsolata fõként az "együtt csinálásban" merül ki. Ezért a férfiak mindig is kedvelték a csapatsportokat, a közös aktivitást. Szarvast vagy labdát kergetni ugyanaz az élvezet. Vannak olyan nézetek is, hogy ezek a kapcsolatok valójában nem is barátságok, hanem sokkal inkább "program kapcsolatok", teniszpartnerségek, ivócimboraságok, stb. . Ha innen nézzük, kicsit megcsappan a szemünkben az igaz barátok száma. Vagyis úgy tûnik, a férfiakat inkább sok, de felszínesebb kapcsolat jellemzi. 



A férfi szerephez hozzátartozik az erõ és a magabiztosság, legalábbis annak látszata, s gyengeségnek minõsülne, ha szorongásaikról, félelmeikrõl õszintén beszélnének. A férfiak nem szeretnek magukról vagy érzéseikrõl beszélni, inkább összetörnek valamit, az is elég beszédes. Egyszóval a férfiak utálnak lelkizni, vagy ha mégis erre vágynak, akkor ezt családtagjaikkal teszik meg. Bizonyos körökben ezt a rendõrség megérkezése szokta zárni. Ahogy egy kutató megfogalmazta, a férfiak szociálisak, de nem intimek. Ha egy férfi vallomásokkal traktálja barátait, azok rögtön tudják, hogy nagy baj lehet. Kutatók három fontos okot látnak arra, hogy a férfiak ilyen távolságtartóak egymással szemben: az egyik a tradicionális marlboros, borostás férfiszerep, a másik az óhatatlanul köztük bujkáló vetélkedés, s a harmadik a rejtett félelem a homoszexualitástól. Ill. homoszexuálisok valószínûleg a rejtett heteroszexualitásuktól félnek. 



 



A nõi barátság 



A nõk modern világunkban már "felszabadultak", vagyis gürizhetnek nemcsak otthon, hanem már egy munkahelyen is, de ettõl ugyanúgy, vagy még jobban korlátozottabb a mozgásterük, mint a férfiaké. Mert a hivatali munka mellett még mindig az õ vállukon nyugszik az otthon rendben tartása, a bevásárlás, a fõzés, a gyermeknevelés. Ezek alapvetõen akkor is magányos tevékenységek, ha nagy szervezéssel olykor-olykor össze lehet hozni egy-egy közös délelõtti babakocsi tologatást. A nõk barátsága tartalmában egészen más jellegû, a lényeg nem az "együtt csinálás", hanem az "együtt levés", s a fõ téma a lélek rejtelmeinek kutatása, az önfeltárás, az érzelmek, a kapcsolati problémák kitárgyalása. A nõk mélyen elkötelezõdnek kapcsolataikban, hûségesebbek és kitartóbbak barátságukban . Tradicionális nézet, hogy a nõi barátságok intrikusak, rosszindulatúak, mert a nõk imádnak titkokat megtudni és imádják ezeket kifecsegni. Ez nyilván abból fakad, hogy a Férfi mindig leértékelte a Nõt és nem értette meg a nõi barátság mélységét, amely számára ijesztõ. A férfiak nagy óvatosan arról szoktak beszélgetni, hogy mi történt, a nõk arról, hogy mit éreznek. A (férfi)világ nem sokra becsüli a nõk barátságát, azt felszínesnek és üresnek tekinti. Ha két nõ baráti összejövetelt tart, akkor az "pletyizés"; ha két férfi találkozik, akkor az összejövetel. Ha a férfiak beszélgetésébe csöppenünk, akkor egyfajta munkaértekezleten vagy haditanácson érezhetjük magunkat, ahol mindenki okosabb vagy viccesebb akar lenni a másiknál; a nõi beszélgetések meg olyanok, mintha egy pszichoterápiás ülésre kukkantanánk be, mindenki jobban akarja érteni a másikat. Szóval a nõk imádnak lelkizni a lelkizésért önmagáért, a férfiak meg lenézik ezt. A pszichoterápiás rendelõk forgalmát -nem meglepõ módon- döntõen nõk alkotják. 



Mindez a nõi lélek sajátosságaiból fakad, mert a nõk sokkal emocionálisabbak, empatikusabbak, vágynak az intimitásra, a közelségre. 



A világirodalomban rengeteg felmagasztalt férfibarátság leírását találhatjuk, nõkét viszont alig. De ennek egyik oka, hogy az írók döntõ többsége férfi. A nyelv is férfi nyelv, a barátság szót leszámítva szinte minden ezzel szinonim szavunknak férfias hangzása van: haver, pajtás, bajtárs, cimbora. 



 



Férfi-nõ Barátság 



Graham Allan "Friendship" címû szociológiai összefoglalójában meglehetõsen pesszimista férfi és nõ barátságát illetõen, szerinte ez ritka, mint a fehér holló, házasemberek esetén pedig még ennél is ritkább. Nézeteit mások is osztják.



Az egyik oka ennek, hogy nincsen rá szociális mintánk, hogyan is kell azt csinálni (más oldalról meg elviselni), és a környezet sem szokta gyanakvásmentesen figyelni az ilyen barátságokat. Továbbá mindkét nemnek nyomós evolúciós oka van arra, hogy féltékenyen figyelje partnere "barátkozását" a másik nemmel. "Mert mi van, ha?" Nemes elvek tiszteletben tartásáért senki nem akarja késõbb úgy érezni, hülyét csináltak belõle az orra elõtt.



Bizonyos "biztonsági intézkedések" mellett persze lehetséges a vegyes barátság, ha a férfi és a nõ amúgy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek, s így nem akarnak egymástól semmit. Persze ennek a valószínûségnek a leírásához nagyon sok nullát kéne felhasználnunk, mert boldog ember kevés van, s hogy kettõ, ráadásul különnemû boldog ember még találkozzon is és barátkozni is akarjon egymással, ritkán jön össze. A probléma éppen az szokott lenni, hogy két olyan ember találkozik, akik addig azt hitték, hogy boldog házasságban élnek és nem akarnak egymástól semmit, de aztán mégiscsak akarnak. De hát ez ugye legyen az õ bajuk. Mennyivel bölcsebb az, aki már eleve tudja, hogy boldogtalan!



 



Aztán egy másik biztonságosnak ígérkezõ lehetõség, ha a nõ jóval idõsebb, mint a férfi, vagy ha a kapcsolat csak munkakapcsolatra korlátozódik. Sajnos a szociológusok mindig normális, kellõ önismerettel rendelkezõ emberekbõl indulnak ki. Mert persze, elvileg ezek a dolgok mûködhetnének, de elég ritkán sikerülnek. 



De hogy ne legyünk tendenciózusan egyoldalúak, idézzük Linda Sapadin-t, aki szerint a férfi és nõ barátságát illetõ pesszimizmus a múlt öröksége, amikor a férfi dolgozott, a nõ meg otthon várta kérõit, s férfi és nõ között hagyományosan csak a románc teremthetett kapcsolatot. Túl sokáig csak a szerelem vagy a szeretõi viszony volt az egyetlen lehetséges kapcsolat férfi és nõ között, és ez áthatja ma is gondolkodásunkat. Ma viszont a két nem együtt dolgozik, sportol, s ha nem is mindig sikerül, ez a szép új világ elvileg lehetõvé teszi köztük a barátságot. Így az optimista pszichológusnõ. Persze nem könnyíti meg a dolgot, hogy remek mintáink vannak a flörtre, az együtt járásra, házasodásra, igazgatói íróasztalon való szeretkezésre, de nincsenek szabályok arra, hogyan kell csinálni a vegyes barátságokat. 



Mondjuk teniszezés után nyugodtan fürödjön együtt a vegyes páros a zuhanyozóban? Hiszen csak barátok. Vagy a férfi tréfásan bokszolja hasba nõ barátját, ahogy férfi barátait szokta? Világos, hogy ez képtelenség. De akkor hogy kell csinálni? 



Ráadásul a filmek is azt sulykolják, hogy ami kezdetben barátságnak tûnik, az lassan úgyis átfordul majd szerelembe. Nézzük a filmet és ezért drukkolunk, hogy sikerüljön nekik. Legalább nekik!? Mert ugye sokan boldogtalanok, és alig várják, hogy a barátság legalább valami soványka kis kalandba torkoljon, bánják is õk, hogy már megint a feudális maradványok érvényesülnek. Végülis õk csak ahhoz a kérdéshez szóltak hozzá, lehet-e nõ és férfi közt barátság.



 



Don O'Meara higgadtan kezeli a kérdést, s a vegyes barátságokban öt kihívást lát: 



1, Nehéz meghatározni a résztvevõknek, pontosan mit is éreznek. Ha egy férfi vagy egy nõ vágyik a másik után, szeret vele lenni, hogyan különböztesse meg ezt a szerelemtõl? Ha azonos nemû lenne, nem volna definíciós probléma; volt szovjet és NDK-s vezetõket leszámítva, nem akarja senki szájon csókolni barátait. Így azonban inkább csak negatíve azt mondhatja: nem akarok lefeküdni vele (illetve dehogyisnem, de õ biztos nem akarja), hát akkor nekünk muszáj barátoknak lenni. Ez volna akkor férfi és nõ barátsága? Hogy mekkora a bizonytalanság ezen a téren, azt jelzi Walid Afifi vizsgálata (6), melyben több száz fõiskolás 67%-nak volt már testi kapcsolata vegyes barátságában, de mindössze 11%-nál alakult át ez szerelmi kapcsolattá. Na épen ezzel kapcsolatos a



 



2, második nehézség: kizárni a szexuális vonzalmat a vegyes barátságból. Sapadin vizsgálatban 150 dolgozó nõt és férfit kérdezett meg, mit szeret és mit nem a vegyes barátságában. A nõk döntõ többségét zavarta a barátságban bujkáló szexuális töltés, míg a férfiak túlnyomó többsége azt mondta, hogy a nõ szexuális vonzereje indította õt a barátkozásra, s ez elmélyíti a kapcsolatot. A férfiak és nõk 62% mondta azt, hogy a szexuális töltet bizony jelen van barátságukban. De ugye érezzük, hogy akkor bármikor összedõlhet ez a kártyavár, elég egy holdtölte a vállalati üdülõben, vagy egy elakadt lift az irodaházban. Szóval késélen táncol a dolog, mert ki akarjuk zárni a szexet a vegyes barátságból, de közben azt tartja össze. Biztos jó dolog ronda nõkkel, meg gusztustalan pasikkal barátkozni, az ember átérzi, mennyire is önzetlen és plátói a kapcsolat, de minden hátsó szándék nélkül is a szép, vagy legalábbis kellemes külsejû emberekhez vonzódunk. Vagy egyedül vagyok ezzel? 



 



3, A harmadik nehézség, az egyenlõtlenség. A barátság két egyenlõ ember kapcsolata, s egy férfi dominanciájú világban, ahol a férfi az erõs, a nõ a gyenge, ezt nehéz megvalósítani. Fennáll a veszély, hogy a nõ öntudatlanul is egy alávetett szerepet vesz fel a barátságban, ahogy a házasságokban is a nõk áldozatkészebbek, olykor meg egyenesen a kapcsolat mártírjai. Shere Hite vizsgálatai arra mutatnak rá, hogy a nõ viszonya a férfiakhoz apjával való kapcsolatának függvénye. Sok nõ emlékszik vissza úgy apjára, hogy "csodáltam, de sosem értettem õt". Ha az apa megközelíthetetlen és megfellebbezhetetlen tekintély, a nõ késõbb nehezen alakít ki egyenrangú kapcsolatokat férfiakkal, mert mindig a "papát" látja más férfiban, s vagy alá akarja vetni magát hatalmának, vagy lázadni akar ellene.



 



4, A negyedik nehézség megküzdeni a környezet gyanakvásával, megjegyzéseivel, célozgatásával. "Ti tényleg csak barátok vagytok?", hallani a kétkedõ kérdéseket. 



 



5, Végül komoly nehézség, hogy férfiak és nõk még ma sem tudnak barátkozási célból egykönnyen találkozni, mert a nemek elkülönülnek már az általános iskolától, és átlépni ezeket a határokat gúnyt, pletykát, gyanakvást szül. Az a duma, hogy "csak a barátja akarok lenni" már annyira elkoptatott, hogy Patrona Hungariae leánynövendékei sem veszik be. 



 



Na most mi legyen? 



Camille Chatterjee következtetése az, hogy tetszik-nem tetszik, a vegyes barátságoknak ki kell alakulnia, ez társadalmi szükségszerûség, hiszen a két nem egyre inkább elvegyül mindenféle funkciókban és munkahelyeken, s ki kell alakulnia egy új kapcsolati mintának, amely lehetõvé teszi és szabályozza férfi és nõ újszerû kapcsolatát. Ezzel maximálisan egyet lehet érteni, de amíg a géntechnológia nem tart ott, a férfiak ösztönösen vonzódni fognak a nõkhöz, és a nõk a férfiakhoz. Persze azért a dolog nem reménytelen, ugyanis éppen a férfi és a nõi barátságok bizonyos egyoldalúságai miatt a két nemben erõs a vágy a tiszta (értsd: szexmentes) férfi-nõ barátságra. Vizsgálatok jelzik, hogy éppen a két nem eltérõ tulajdonságai azok, amelyek oly vonzóvá teszik a nemek közti barátságot. Sok férfi pl. azt az intimitást, megértést és odafigyelést, amit nem kaphat meg férfi barátaitól, megkapja nõ barátjától. Más férfiak azt értékelik a vegyes barátságban, hogy nem kell játszaniuk a machot, és kimutathatják gyengeségeiket. A férfiak ezért általában sokkal többre is értékelik a vegyes barátságukat, mint a nõk, vagyis többet profitálnak belõle. Ugyanakkor a nõket pedig éppen a férfiak nagyobb tartózkodása vonzza, mert idõnként felüdülés, hogy nem kell mindig lelki szemétládának lenni, vagy egy elhagyatott barátnõben éjszakákon át tartani a lelket, hanem lehet felszínesen poénkodni egymással. A férfi felszabadítja a nõben a racionális és önérvényesítõ tendenciákat is, amiket a barátnõk nem képesek mozgósítani. A nõk pedig megtanítják a férfiakat arra, hogyan fejezzék ki érzéseiket. 



Férfi és nõ barátságát megkönnyíti, hogy korunkban a férfiak egy része feminizálódik, a nõk pedig maszkulinabbakká válnak, legalábbis lelki értelemben. Michael Monsour vizsgálata szerint a nõiesebb férfiaknak és a férfiasabb nõknek kétszer annyi vegyes barátsága van, mint a tradicionálisan maszkulin és feminin embereknek. 



Férfi és nõ akkor tudnak igazán barátok lenni, ha elfogadják a szexuális vonzerõt, de tisztában vannak azzal, hogy amit barátként szeretnek és tisztelnek a másikban, az nem volna elég alap egy szerelmi kapcsolatra. Mindenesetre, állítja Kathy Werking , ha megjelenik a szexuális vonzalom, legjobb ezt megbeszélni, mert egyébként olyan, mintha taposó aknán sétálgatnának a felek. 



A fõ veszélyt persze a férfiak jelentik; 1450 megkérdezettbõl 64% szerint a férfiak azok, akik hajlamosak félreértelmezni a vegyes barátságot és a szex felé kanyarodni, míg a nõknek csak 25% szokta "elrontani" a dolgot. És megfordítva a kérdést, hogy ki tudja jobban távol tartani a szexet a barátságtól, a válaszolók szerint a nõk 67%-a képes erre, míg a férfiakról csak 13% gondolta ugyanezt.



Hogy tehát lehet-e férfi és nõ között barátság, az úgy tûnik elsõsorban nem elvi kérdés, hanem önfegyelem, felelõsségtudat, egyszóval sok nemes erény és persze idõ kérdése. 



Ha még maradt volna nyitott kérdés, minden fényképes nõi e-mailre szívesen válaszolok. A Subjectbe kérném szépen beírni, hogy "drága barátomnak", vagy elég csak annyi, hogy "drágámnak".