Öt tipp, hogy észrevedd kiben bízhatsz meg!

Megbízni valakiben az élet egyik legegyszerûbb dolga. Elmondunk valamit, amit fontosnak gondolunk, és már meg is történt a bizalom vékony fonalának kihúzása. De egy fonal elszakadhat! Ös a titkaink is kitudódhatnak, de éberséggel megtudhatjuk, kiben ne bízzunk meg.


 



Tehát a bizalom igen ingoványos talaj. Vannak, akik könnyebben megnyílnak, még mások csak sok-sok beszélgetés után árulnak el magukról fontos információkat. Minden embernél más a bizalmi küszöb.



 



A férfiak és nôk ebben is különböznek. A pasik az érzelmeikrôl sokkal nehezebben beszélnek, mint mi nôk. Ez sokkban függ a neveltetéstôl, hiszen ha egy kisfiú, vagy akár nagyfiú azt látja a szüleitôl, hogy nem beszélgetnek az érzelmeikrôl, akkor honnan tanulhatná meg az a szegény kissrác, hogy egy pasi is nyugodtan sírhat, kiöntheti a lelkét, vagy elmondhatja a félelmeit. Attól még ô nem lesz férfiatlan. Sajnos már gyerekkorban beleneveljük a fiainkba, hogy ne sírj fiam, az nem fiúknak való dolog. És ahogy cseperedik a szemünk fénye, ez szépen beleivódik a gondolkodásába. És a kör bezárul, a férfi zárkózott lesz.



 



Nálunk ez általában fordítva mûködik, hiszen mi hamarabb megnyílunk, legyen akár férfi vagy nô a beszélgetô partnerünk. És ebben rejlik a veszély is, hiszen ismerjük a pletyka fogalmát, ami a nôk életének szerves része. De pletykálni másokról szoktunk, nem magunkról. Rólunk mások pletykálnak.



De ha figyelünk néhány apró rezdülésre, megérzésre talán, de csak talán elkerülhetjük a kényelmetlen helyzeteket. Hiszen biztosan csalódtunk már mindannyian a titkok terén.



 



1. Ha beszélgetünk valakivel, és az illetô nem néz a szemünkbe, akkor ne áruljunk el magunkról semmilyen olyan információt, amelyet mi titoknak definiálnánk. A szemkontaktus az egyik legfontosabb egy kommunikálás során.



 



2. De ugyanilyen visszatartó jel, ha beszélgetés közben valaki az óráját nézi, vagy piszkálja a ruházatát. Ilyenkor a beszélgetô partnerünk unja a velünk való beszélgetést!



 











 



3. A titok kiadása nagyban függ az ismeretség fokától, a közöttünk álló kapcsolati viszonytól, és a titok súlyától. Tehát mindig mérlegeljünk, és ne engedjünk a csábításnak, bármilyen negédesen próbálják is kiszedni belôlünk a rejtett dolgainkat! Ne dôljünk be annak a mondatnak sem, hogy „bízhatsz bennem, hiszen már felnôttek vagyunk, és ugyan kinek mondanám én el!” A bizalmat nem kell bizonygatni, azt az idô lassan forgó kereke megoldja.



 



4. Tehát az idô a segítségünkre lehet, bár sajnos sokan csalódtunk már olyan barátban, akit évek óta ismerünk, és mégis meglepôdve tapasztaljuk, hogy elárult minket. Ez ellen nincs biztosíték, mert emberek vagyunk, hibázhatunk, de a hibáink arra valóak, hogy tanuljunk belôlük. Bízni kell, de csak azokban, akikért bármit megtennénk, és biztosan tudjuk, mert érezzük a szeretetüket, hogy ôk is tûzbe mennének értünk.



 



5. Végül pedig csak akkor lehetnek hiteles és igaz barátaink, akik ôrzik titkainkat, ha mi is tudjuk tartani a szánkat. Ne csak elvárjunk, de adjunk is. Adjunk tiszteletet, megbecsülést, és feltétlen titoktartást. Így mi sem kerülünk majd kényelmetlen helyzetbe, bármilyen mély és sötét titkot is osztott meg velünk valaki.



 



Igaz, a felsorolt tanácsok sem jelentenek biztosítékot arra nézve, hogy valamikor valaki nem elárul minket, de egy csöppnyi emberismeret, egy leheletnyi józanság, és egy csipetnyi intuíció nagyban segíthet a döntésben, mit is osszunk meg az emberekkel magunkról.