Örök kötôdés létezik, de "az igazi" nem. Megfelelô társ, megfelelô partner, az igen! Amiként a legmélyebb boldogságot az jelenti, hogy biztosak vagyunk benne, hogy a családunkhoz tartozunk, hogy oda/hozzájuk tartozunk, a párkapcsolat boldogságát is az jelenti, hogy mindketten biztosak vagyunk benne, hogy egymáshoz tartozunk, és együtt is maradunk.
Akik egymásba szeretnek, egy képet látnak egymásban, emiatt nem is látják egymást. A szerelmes állapot valahogyan gyermeki, valami gyermekit is tartalmaz. Akkor kezdôdik azonban a szeretet, amikor mindketten felébrednek a szerelmes állapotból, az álomból. Ha ezután úgy látjuk a másikat, ahogy van, akkor készek vagyunk arra, hogy együtt éljünk. Ez a szerelem/szeretet második pillantásra.
Ilyenkor képesekké válhatunk arra, hogy kimondjuk:
- Te más vagy, mint én, és ott, ahol más vagy, szeretlek téged úgy, ahogy TE vagy. Ez azt jelenti, hogy igent mondunk a másikra, így minden egyes pillanatban érzi a másik, hogy biztonságban van. Ez a szeretet, amely a nehézségeket le tudja gyôzni, és minket be tud tölteni. Ha sikeres az elfogadás, mindketten a közös jövôre pillantanak. Ha az egyik, vagy másik nem érzi magát biztonságban, és nem biztos benne, hogy egymás mellett maradnak, a kapcsolat nem tart ki, és így más kapcsolatot keresnek majd. Ha a fiú anyukája kisfia, és az apjával nincs kapcsolata, illetve ha a lány apukája kislánya, és az anyjával nincs mély kapcsolata, akkor nehezen valósul meg a kötôdés.
(Bert Hellinger)
Sohasem szeret engem úgy a másik, ahogyan nekem szükségem van rá. Mégis, a kapcsolatokban és a házassági fogadalmak kimondásakor ez a remény csillog az ifjú pár egyikének és a másiknak szemében is: „te vagy az az ember, aki engem szeretni fog!” Holott örökösen csak tökéletlenül tudják egymást szeretni. És ezt magukról és kizárólag magukról tudják és elfogadják, ám a másikkal kapcsolatban örökösen ott az elvárás, hogy de te azért csak szeress engem pont úgy, ahogy nekem arra szükségem van. És akkor én téged megbecsüllek egy életre.
Milyen is lenne, ha az esküvôi fogadalom így hangzana: Szívemre tett kézzel esküszöm, hogy megbecsüllek, hogy te az én tökéletlen szeretetemnek egy életre oda szánod magad! Esküszöm és felelôsséggel kijelentem, hogy én örökösen tökéletlenül szeretlek, sosem úgy, ahogy szeretnéd, és köszönöm, hogy ezt te elviseled egy életen át.
Na, hogy hangzana?
(Pál Feri)