Május 31. üzenete:

Csillagzata azt mutatja, hogy nagyon szerencsés lesz.
Okossággal, bátorsággal, komoly eredményt ér el.
Rendkívüli erejével minden gátat legyőzhet.
Túlzott bizakodás helyett józansága segíthet.
Kalandjait meséli el, egyik szebb a másiknál,
de mikorra megszeretjük, rendszerint már messze jár.

Ikrek jegye által babaként roppant gyorsan fejlődik, korán kezd járni, beszélni. Mivel érdeklődési köre állandóan változik, iskolai teljesítménye ehhez igazodik. 20 éves kora körül már kevésbé felületes, meglepően érzelmes megnyilvánulásai vannak. Olyan munkát végez szívesen, ahol kommunikációs képességét értékelik. Szexuális kapcsolata akkor működik jól, ha társával intellektuálisan is megértik egymást. Gyermekétől főleg szellemi teljesítményt vár, időnként elkényezteti. Részt vesz családja életében, érdekelni kezdi a hagyomány, de kritizáló hajlama nem gyengül. 50 éves kora körül sem tudja elképzelni, hogy visszavegyen tempójából. Csípős nyelve továbbra is bántó lehet, viszont egyre jobban szervezi dolgait. Mivel rengeteg elfoglaltsága mellett teljesítette kötelességét családjával szemben, most már vágyik az elismerésre, és környezetében boldogságot, elégedettséget szeretne látni. 80 éves kora után is tevékeny, de hamarabb elfárad.