Mondd ki, amit érzel
Sokan giccsesnek érzik, mert nagyon rossz csöpögôs filmekben láttak hasonlót. Vagy azzal védekeznek: minek mondjam ki, ami nyilvánvaló? Érzi a másik, hogy szeretem, nem? Akkor meg minek bizonygatni? Az olyan nyálas dolog. Más meg azt hiszi, azzal, hogy szerelmet vall, gyengébb lesz, sebezhetôbb, több támadható felületet teremtve saját magán. Mind kettô megközelítés tévedés. Ennek könnyes igazságáról csak azok tudnának igazán beszámolni, akik ilyen vagy olyan módon elveszítettek valakit. Akiknek meghalt egy hozzátartozójuk, ha elhagyta ôket a kedvesük, gyakran emésztik magukat: istenem, miért nem mondtam neki, hogy szeretem?!
Ki kell mondani: szeretlek. Hiányzol nekem. Fontos vagy nekem. A szó nem felesleges gönc. Szép köntösbe öltöztetett változatai nem giccsesek. Eszköz, amivel világot lehet teremteni, építôkô, amivel tornyokat lehet felhúzni; mágia, ami, mint tudjuk, varázslásra jó.
Adj törôdéseidnek hangot
Ezt ugyancsak az öngyengítés egyik legveszedelmesebb formájának tartják sokan. Nem nagyon mutatom ki azt, hogy érdekel a másik, mert akkor vagy ô bízza el magát, vagy én válok értéktelenné a szemében. Rossz taktika. Pedig a törôdés apró megnyilvánulásai nem kavicsok, amik a talpba mélyedve fájdalmassá teszik a járást, hanem angyalszárnyak, amik repülni segítenek.
Hogyan lehet hanggá formálni a törôdést?
Apró, váratlan kis ajándékokat adok. Azt mondom, vigyázz magadra, és nyakába tekerek egy meleg sálat. Megfôzôm neki kedvenc ételét. Amikor beteg, teát készítek neki, és megsimogatom homlokát. Ha rossz napja van, elôveszem az empátiámat és azt teszem, amit az tanácsol: magára hagyom, vagy csak csendben mellette vagyok, és várom, hogy megküzdjön napi démonaival. Déry ír egy ismerôsérôl, aki minden gyógyszert bevett, amit feleségének elôírtak. A méhvérzés csillapítót is.
Fordulj felé figyelmeddel
Milyen badarság ez! Naná, hogy felé fordulok, nem is tehetnék mást, ha szeretem. Biztos ez? Megkérdezed, hogy mi volt a munkahelyén? És meg is hallgatod? Tényleg érdekel? Felé fordulsz, lekapcsolod a tévét, abbahagyod az aktuális tevékenységed? Vissza tudod idézni, hogy mit mesélt az elôzô napjáról?
Emlékszel, milyen szívességre kért meg egy héttel korábban? Tudod, hogy mire gondol, amikor egy filmet közösen néztek? Tisztában vagy vele, hogy ha dühös, ki ellen és kiért az? Vagy ha jókedvû, mitôl az?Érzreveszed, mikor nevettek ugyanazon, vagy mikor mond neki teljesen mást ugyanaz a szó.
Ígérj és teljesítsd
Sok ígéretet lehet tenni. Holnap eléd megyek. Majd én bevásárlok. Utána nézek a színházjegynek. Megszervezem a kirándulást. De lehet magasztosabb dolgokat is kilátásba helyezni. Például azt, hogy sohasem csallak meg, vagy hogy örökké a tiéd leszek. Ám ezt csak a legelszántabbak tegyék. Mert az ígértekben az a lényeg, hogy teljesíteni is kell ôket. Csak így válnak használható téglává a szerelmünk templomában. A beváltott ígéret olyan, mint viaszpecsét a hivatalos levélen: megerôsít, deklarál, és abszolút mértékben megnehezíti a felbontást.
Ne sáfárkodj a dicsérettel!
Anne Tyler egyik könyvében Cody úgy próbálta elnyerni öccse menyasszonyának, Ruthnak a szívét, hogy minden városból, ahol megfordult, egy képeslapot küldött neki. Más-más feladóval, de ugyanolyan tartalommal: mindegyik képeslap hátán egy Ruthnak szóló dicséret szerepelt. A maori nôk gyakran férjük lovának nevét suttogják a férj fülébe, mert tudják, hogy azt nagyon szereti hallani. Ezek persze szélsôségek, de éppen túlzó mivoltukban megható figyelmességek. A hétköznapi szereplôk, mint mindannyian, kevesebbel is beéri. Mondjuk azzal, hogy észreveszi az új frizurát, a pár kiló fogyást vagy a finom ebédet. És ezt az észrevételt hangosan is kinyilvánítja.
Érints meg!
A mai virtuális világunkban az érintkezés lassan már csak ennyit jelent: levélváltás, csetelés, like-olás. Egy kutatatás szerint az egyetemi hallgatók nagy része alig szólal meg. De talán a hangi üzenetnél is fontosabb a testi. A hús-vér érintés. Ha megfogom a másik kezét, ha megsimogatom az arcát, ha megpuszilgatom.
Ennek persze fokozatai vannak. A spontán, gyors átöleléstôl, a hosszan tartó, mély átkarolásig ezernyi kis érintés-ajándékot lehet adni, ahogy az alkalom és a kedv diktálja. Nem vész kárba egyik sem. Mindegyik érzék-fokozó, és olyan, mint a télen duruzsoló kályha, jótékony melegséget ad a hideg ellenében
Ja, csak ennyi? Ezt eddig is tudtam. Nem nagy ügy. Így van ez. A titkokat nem monumentális katedrálisok rejtik. Sokszor csak viskókban hever, amiket a szem soha vagy csak nagy nehezen vesz észre.
Coelho is megmondta: „Mindenki tud szeretni, ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra tanulnia kell, visszaemlékezni…hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott van minden új találkozásban.”