A TA története
A TA-t a kanadai származású, az Egyesült Államokban pszichiáterként praktizáló Eric Berne alkotta meg. Berne az 1940-es évektôl pszichoanalízist tanult, elôbb Paul Federn, majd Erik Erikson irányításával. Kiképzése végeztével, 1956-ban tagnak jelentkezett a pszichoanalitikus intézetbe, de kérelmét visszautasították. Ezt követôen, 1957-ben publikálta elsô olyan dolgozatát, amelyben kifejtette az énállapot-modellt. A következô évben megjelent mûvében bevezette a játszma és a sorskönyv fogalmát.
Berne és munkatársai 1958-ban megalakították a San Francisco-i Szociálpszichiátriai Szemináriumot. 1964-ben megalakították a Nemzetközi Tranzakcióanalízis Szövetséget (ITAA). Ugyanebben az évben megjelent Berne legismertebb mûve, az Emberi játszmák. A könyv eredetileg szakmai közönségnek készült, de váratlanul bestseller lett, és számos nyelvre lefordították. A TA ezzel robbant be a laikus köztudatba, majd fokozatosan polgárjogot nyert tudományos berkekben is.
A TA elhelyezkedése a pszichológiában
A TA a klasszikus freudi, analitikus alapokon keletkezett személyiségelmélet, amely azonban nyelvezetében és gyakorlatában alig emlékeztet a gyökerekre.
Berne olyan rendszert hozott létre, amely szándékoltan hétköznapi szavakkal (sorskönyv, játszma, zseton, trikó, sírfelirat stb.) operálva fejez ki igen mély meglátásokat és összefüggéseket. A TA terminológiája és világképe így rendszeresen felbukkan a „népszerû pszichológiai” irodalomban – ennek ellenére mögötte empirikus megfigyelések sokasága alapján megfogalmazott és gondosan kidolgozott elmélet áll.
Berne az elméletére alapozott módszert eredetileg csoportterápiás eszköznek szánta, de kialakult az egyéni terápia keretében történô alkalmazásának protokollja is.
Az analízis eredendô múltra irányulásával szemben a TA erôsen jövôorientált, s ebben rokonságot mutat a viselkedésterápiákkal. Berne szavait idézve:
„ Elôször légy jól, utána majd analizáljuk, ha még mindig akarod. ”
Az én-állapot-modell
Az én-állapot-modell a világban való létezés három különbözô módját írja le. Az én-állapot konzekvens érzés- és tapasztalati minta, amely közvetlenül kapcsolódik a megfelelô konzekvens magatartási mintázottsághoz. Az érzések és tapasztalatok olyan együttese határozza meg, amelyek következetesen együtt jelentkeznek, vagyis az egyes én-állapotokra jellemzô magatartások következetesen együtt jelentkeznek. Elnevezés, amelyet egy jelenségsor leírására használunk, vagyis összekapcsolódó érzéseket, gondolatokat és magatartásokat írunk le vele. Berne a személyiségben három én-állapotot különít el. A Szülôi, Felnôtt és Gyermeki szavakat is a három különbözô érzés, gondolkodás, viselkedés szó leírására használjuk.
Szülôi (Sz): amikor úgy viselkedek, gondolkodom és érzek, ahogy azt szüleimtôl láttam, vagy szülô figuráimról másoltam, akkor Szülôi én-állapotban vagyok.
Felnôtt (F): amikor olyan módon gondolkodom, viselkedem és érzek, hogy ez a körülöttem történô eseményekre közvetlen reakció, melynek során felhasználom összes felnôtt képességemet, akkor Felnôtt én állapotban vagyok.
Gyermeki (Gy): ha úgy viselkedek, gondolkodom és érzek, mint gyermekkoromban, akkor Gyermeki én-állapotban vagyok.
Az egészséges és kiegyensúlyozott személyiségnek mind a három én-állapotára szüksége van. A Felnôttre szükségünk van az „itt-és-most” probléma megoldásban, képessé tesz minket arra, hogy az életet kompetens hatékony módon éljük. A társadalomba való beilleszkedéshez a Szülôiben hordozott szabályok sorára van szükség. Gyermeki én-állapotunkban juthatunk el a gyermekkorunkban birtokolt intuitív képességekhez.
Idôdimenzió: a Szülô és a Gyermeki a múlt visszhangjai, a Gyermekiben a saját gyermekkorom magatartásait, érzéseit, gondolatait játszom újra, Szülôi én-állapotban azokat a magatartásokat, érzéseket másolom, amelyeket a múltban a szüleimtôl, illetve más szülô-figuráktól láttam. Felnôttben az összes jelenlegi erôforrásommal reagálok az adott helyzetre.
Funkcionális analízis
Az én-állapotok funkcionális analízise funkció tekintetében vizsgálja az én-állapotot. Szétválasztja az egyes én-állapotokat, azért, hogy bemutassa, hogyan használjuk azokat és hogy hogyan mutatkoznak meg a magatartásban, tehát a mûködés módja szerint.
Irányító-Kritikus Szülôi – Gondoskodó Szülôi
Felnôtt
Alkalmazkodó Gyermeki – Szabad Gyermeki
Másodrendû strukturális modell
Megszületésünk pillanatától kezdve megtapasztalom a körülöttem lévô világot, a tapasztalatokat elraktározom az emlékezetemben, minden ember számtalan tapasztalatot ôriz gondolatokról, érzésekrôl és magatartásokról. A modell célja az emlékeknek az én-állapotokon belül történô hasznos osztályozása (kartotékozó rendszer → egy személy gondolati, érzési és magatartásbeli emlékeit kartotékba sorolja olyan módon, hogy hasznosítható legyen a személyiség strukturális analízisen keresztül történô megértésére).
Tranzakciók
Pl. „Helló” „Szia” → egyszerû tranzakció. Tovább folytatva a beszélgetést tranzakciós lánc jön létre, mindegyik válasz a következô reagálás stimulusává válik.
Ha az ember valakivel kommunikál módjában áll választani, hogy a rendelkezésére álló három én állapot közül melyikkel fordul az illetôhöz, aki viszont a válasza elôtt ugyanilyen választás elôtt áll → ez a kommunikációs csere a tranzakció. Te + én tranzakcióban vagyunk, én elfogadást jelzek feléd, te viszonzod ezt az elfogadást → ezt egy angol kifejezéssel sztróknak nevezzük(széles skálát ölel fel, a konkrét fizikai érintéstôl, pl.: simogatástól a verésig terjed, és magába foglalja az elismerés sokféle absztrakt formáját , mind pozitív, mind negatív értelemben) Amikor a tranzakció csoportban vagy párokban történik az idôt olyan módokon használják, hogy az osztályozható és elemezhetô→ idôstrukturálás elemzése (amikor az emberek párokba vagy csoportokba rendezôdnek idôtöltésüknek hat különbözô módja van, melyet Eric Berne idôstrukturálásnak nevezett). Idôstrukturálás módjai: visszavonulás, rítus, idôtöltés, aktivitás, játszma, intimitás Megvalósul: ha egy személy felajánl a másiknak egyfajta kommunikációt, és az reagál rá.
Kiegészítô tranzakciók: A kommunikáció elsô szabálya, hogy egészen addig, amíg a tranzakciók kiegészítôek maradnak, a kommunikáció a végtelenségig folytatódhat.
Keresztezett tranzakciók: azért nevezzük így, mert a vektorok általában keresztezik egymást. Olyan tranzakció, amelyben a tranzakcionális vektorok nem párhuzamosak, vagy amelyikben a megcélzott én-állapot nem az, amelyik végül reagál. A válasz keresztülvágja azt a kommunikációs folyamatot, amelyet az ingert elindító személy választott ki. A kommunikáció második szabálya, hogy amikor a tranzakció keresztezett, kommunikációs törés következik be, és az egyének egyikének vagy mindkettôjüknek én-állapotot kell váltania, hogy a kommunikáció folytatható legyen.
Rejtett tranzakciók: ugyanazon idôben két üzenetet küldünk. Az egyik ezek közül nyílt vagy társadalmi szintû, a másik pedig, rejtett, vagy pszichológiai szintû üzenet. A kommunikáció harmadik szabálya: a rejtett tranzakció viselkedésbeli kimenetelét a pszichológiai és nem a társadalmi szint határozza meg. Kettôzött: az olyan rejtett tranzakció, amelyben F-F társadalmi üzenet elfedi a pszichológiai szintû gondolatcserét az Sz és a Gy között, (ritkábban Gy-Gy vagy Sz-Sz között) kettôzött vagy duplafenekû tranzakciónak nevezzük. Szögletet bezáró: egy társadalmi szintû ingerrel szólítalak meg Felnôttbôl Felnôttbe, titkos üzenetem azonban az én Felnôttembôl a te Gyermekidnek szól. Abban reménykedem, hogy elfogadod a meghívásomat, és Gyermeki reakcióval válaszolsz.
Sorskönyv
A sorskönyv szülôi utasítások által megerôsített, gyermekkori döntések által tudattalanul megírt életterv. Gyermekkorában minden ember elkezd írni egy élettörténetet önmagának. Ennek a történetnek eleje, közepe és vége van. Az alaptörténetet egészen kicsi gyermekkorunkban írjuk meg, amikor igazában még nincsenek meg a szavaink mondanivalónk kifejezésére. A késôbbi gyermekkorban több kiegészítô részlet kerül az alaptörténethez. A legnagyobb rész hétéves korunkig íródik. Lehetséges, hogy serdülôkorban kissé újragondoljuk a cselekményt. Felnôttkorunkban már nem vagyunk tudatában annak az élettörténetnek, amit a magunk számára írtunk. Mégis, nagy valószínûséggel hûségesen végigéljük. Anélkül, hogy tudatában lennénk, életünket olyan módon szervezzük, hogy az utolsó fejezethez a gyermekkorban elhatározottak szerint érjünk. Ezt az öntudatlan élettörténetet a TA sorskönyvként ismeri. A sorskönyv és az én-állapot-modell képezi a TA központi gondolati blokkját. Ennek különösen nagy a fontossága a pszichoterápiás alkalmazás során. Az írás-analízis során a sorskönyv koncepcióját használjuk fel annak megértésére, hogy az emberek hogyan kreálnak a maguk számára öntudatlanul is problémákat, és hogyan kezdhetnek hozzá ezen problémák megoldásához.
Játszmák
Foci vagy sakk játszma is hasonlít a pszichológiai játszmákhoz: elôre meghatározott szabályok szerint játsszák – Berne figyelt fel elôször a játszmáknak az elôre megmondható struktúrájára, módszerek, melyekkel a játszmák analizálhatók. Megfelelô definiálását illetôen a TA-szerzôk között vita folyik. A játszma titkos tranzakciók sora egy gyenge ponttal, amely általában egy jól rejtett, de jól körülhatárolható kiegyenlítéshez vezet (Berne: A csoportterápia alapelvei) Az átkapcsolásra és a szembesülésre, mint a játszma alapvonásaira hívja fel a késôbbiekben Berne a figyelmet (Mit mondasz a helló után?) Különbözô szerzôk Berne óta: rejtett tranzakciók sora, amely azzal végzôdik, hogy a résztvevôk rosszul érzik magukat (helyettesítô érzelmeket tapasztalnak meg)
A könyv az alternatív gondolkodási iskolát követi, és Berne késôbbi definícióját használja: csak azokat az összefüggéseket definiálja „játszmaként”, amelyek a játszmaképlet minden lépcsôfokát követik, beleértve a szerepek cseréjét, a zavar pillanatát, amelyet az átkapcsolás és a szembesülés képviselnek. Különbséget kell tenni a helyettesítôsdi és a játszma-játszás között, a helyettesítôk hasonlítanak a játszma játékosaihoz annyiban, hogy rejtett üzeneteket váltanak, és ugyanakkor pedig helyettesítô-érzés kiegyenlítésük van, azonban nincs átkapcsolás
A játszmák tipikus vonásai:
A játszmák ismétlôdôek.
A játszmákat Felnôtt tudatosság nélkül játsszák.
A játszmák mindig azzal végzôdnek, hogy a játékosok helyettesítô érzelmeket tapasztalnak meg.
A játszmákkal velejár, hogy a játékosok között rejtett tranzakció történik.
A játszmák mindig magukban foglalják a meglepetés vagy zavar momentumát.
A játszmák fokozatai (különbözô intenzitással játszhatunk)
Elsôfokú játszma (olyan a kimenetele, melyet a játékos hajlandó megosztani társadalmi körével)
Másodfokú játszma (keményebb a kimenetele, a játékos nem szívesen tesz közhírré társadalmi körében)
Harmadfokú játszma („amit életre-halálra játszunk. A kórházban, a bíróságon vagy a halottasházban végzôdik.” Berne)
A dráma-háromszög
Stephan Karpman dolgozta ki ezt az elméletet a játszmák elemzésére. Elgondolása, hogy valahányszor az emberek játszmákat játszanak, belépnek a három sorskönyvi szerep egyikébe: üldözô, megmentô vagy áldozat. Az Üldözô olyan valaki, aki elnyomja a többi embert, és lekicsinyíti ôket, másokat legyôzöttnek és nem okénak tekint. A Megmentô: úgy lát másokat, hogy nem okék és legyôzöttek, de ô úgy reagál, hogy segítséget ajánl fel egy jobb helyzetbôl „Segítenem kell ezeket az embereket, mert nem elég jók, hogy segítsék saját magukat” Az Áldozat számára saját maga az, aki legyôzött és nem oké. „Én nem tudom megállni a helyemet.”