Noha az általunk elfogyasztott víz nagyobb részét a szervezetünk újra tudja hasznosítani, mégis naponta legalább 8-10 (3dl) pohár vízre van szükségünk pótlásként. A tapasztalat és a kísérletek azt mutatják, hogy ennél jelentôsen kevesebb folyadék elfogyasztása esetén nem ôrizhetô meg az egészség, és a szervezet kevésbé hatékonyan mûködik.
Testünkben a víz szerepet játszik a salakanyagok kiürítésében, az ételek emésztésében, a testhômérséklet szinten tartásában, és egy sereg más feladat ellátásában.
A salakanyagok kiürítése nem csupán azt jelenti, hogy a szervezetnek meg kell szabadulnia az anyagcsere melléktermékeitôl, hanem a folyamatosan behatoló baktériumoktól és vírusoktól, valamint a különféle vegyi anyagoktól is meg kell tisztulnia.
A víz szerepe nemcsak abban áll, hogy segíti a szervezetet megszabadulni a szennyezôdésektôl, tisztítva a szöveteket, éltetve a létfontosságú szerveket, hanem a víz olyan közeg, amelynek jelenléte szükséges a szervezetben lezajló számos vegyi folyamathoz.
Mindenfajta szövet sejtjeiben az élet fennmaradásához több száz kémiai reakciónak kell bekövetkeznie, ezeket a folyamatokat nevezzük anyagcserének. Az anyagcsere révén egyes anyagok lebomlanak, hogy energiát szolgáltassanak, mások oxigént, vitaminokat, ásványi anyagokat, tápanyagokat szállítanak a szervezet különbözô részeibe. Az anyagcsere folyamán melléktermékek keletkeznek, és ha ezek a salakanyagok nem gyorsan és hatékonyan távolodnak el a szervezetbôl, felhalmozódnak, s betegséget, sôt akár halált is okoznak. A víznek nemcsak abban van szerepe, hogy az anyagcsere-folyamatok létrejöjjenek, hanem a fôként vízbôl álló vér szállítja el a keletkezô salakanyagokat a tüdôbe, vesékbe és a bôrbe, ahonnan aztán ezek távozni tudnak a szervezetbôl.
Megfigyeltük-e már, hogy ha éhesek vagyunk, az étel látványa vagy illata folyadékképzôdést eredményez a szánkban? A képzôdô nyál csak egyike a sokfajta emésztônedvnek, amelyeket a szervezet nagy mennyiségben termel, hogy az elfogyasztott táplálékot meg is tudjuk emészteni.
Az emésztôszervekben naponta két-három liter különféle emésztônedv választódik ki, ezeknek nagy része újra felszívódik, mielôtt kiürülne.
Vannak olyan dolgok, amelyeket a szervezetünk általában anélkül tesz meg, hogy ez tudatosulna bennünk. Az egyik ilyen testfunkció a pislogás. A szem felszínének állandóan könnytôl nedvesítettnek kell lennie, egyébként gyorsan szárazzá válna. E nélkül a védô és síkosító vízréteg nélkül a szem kinyitása és bezárása fájdalommal járna, és ez az állapot végül vaksághoz vezetne.
Víz és lélegzés
Víz nélkül, a belélegzett levegô minôségétôl függetlenül, az oxigénhiány miatt megfulladnánk. A tüdôben található milliárdnyi kis levegôzsákocska mindegyikének vékony hártyából álló fala van, amelynek hajszálerein keresztül a belélegzett levegôbôl a szervezetbe jut az oxigén. Ezzel egy idôben az anyagcsere egyik mellékterméke, a szén-dioxid, amely a sejtekbôl a vérbe jut, végül a tüdônek ezekhez a hajszálereihez érve távozni tud a testbôl, a tüdôbôl kilélegzett levegôvel. Hogy a kicserélôdés bekövetkezhessen, az oxigénnek is és a szén-dioxidnak is elôször vízben kell feloldódnia, emiatt minden egyes kis légzsákocska felszínét vékony vízréteg borítja.
Hûtôrendszerünk része
Függetlenül attól, hogy milyen a külsô hômérséklet, testünk igyekszik fenntartani belsô hômérsékletét, amely csak nagyon kicsit változik. Annak érdekében, hogy a test hômérséklete a megfelelô szinten maradjon, egy finom szabályozórendszerrel rendelkezünk agyunkban, amely hasonlóképpen mûködik, mint egy szobai automata fûtéskapcsoló. A test még nyugalmi állapotban is óránként körülbelül 80 kalória hôt termel. Szükségünk van erre a hôre hideg idôben, azonban melegben vízre van szükségünk testünk hûtéséhez.
Magas hômérséklet vagy kemény fizikai munka, mozgás esetén akár több liter vizet is veszíthetünk izzadság formájában. Nem maga az izzadság termelése hûsít bennünket, hanem ennek elpárologtatása. Egy liter víz elpárologtatásához több mint 600 kalória hô szükséges. Ha tehát valaki bôségesen fogyaszt vizet, és sokat izzad, kellôképpen lehûtheti magát, hogy magas hômérsékleten is életben maradjon.
Ha nem is vagyunk kitéve túlzott melegnek, vagy nem végzünk erôteljes mozgást, a test mintegy 2,5 millió izzadságmirigye folyamatosan nedvesíti bôrünket. E nedvesség nélkül a bôrünk száraz és törékeny lenne.
Könnyen belátható, hogy meleg idôben miért van szükségünk folyadék-utánpótlásra, de hidegben is veszítünk vizet. Alacsony hômérsékleten, különösképpen nagy magasságban a levegô páratartalma (vagyis víztartalma) egészen alacsony lehet, míg az általunk kilélegzett levegô telítve van nedvességgel. Ezért tapasztalhatjuk azt, hogy egy hideg üvegfelület hamar átláthatatlanná válik a lecsapódó párától, ha rálehelünk. Egy hegymászó tehát, vagy bárki, aki nagy tengerszint feletti magasságon él, leheletével nagy mennyiségû vizet veszít. Úgy tartják, hogy a kellô mennyiségû víz hiánya nagymértékben hozzájárult ahhoz az óriási kimerültséghez és fáradtsághoz, amely miatt több hegymászó expedíció tagjai nem tudták elérni a Mount Everest csúcsát, noha néhány száz méterre voltak csak céljuktól.
A penicillin feltalálójának, Sir Alexander Flemmingnek volt egy másik nagy jelentôségû felfedezése is. Rájött arra, hogy az orr és a torok váladékaiban található egy természetes fertôtlenítôszer, a „lizozim". Amikor a torok váladékai enyhén savas közegben vannak, ez az anyag képes hatékonyan támadni a betolakodó kórokozókat, ezáltal segít a megfázások megelôzésében. A naponkénti reggeli hideg vizes zuhanyozás az egyik legjobb módszer ezeknek a váladékoknak a savasan tartásához, és így a megfázás elleni hatékony védekezéshez. Olyan betegek, akik hónapokig folyamatosan visszatérô megfázások miatt szenvedtek, mentessé váltak a megfázástól, amikor a naponkénti meleg zuhany után rövid ideig tartó hideg zuhanyt vettek.
A veséken, a bôrön, a tüdôn és a beleken keresztül szabadul meg a szervezet a salakanyagoktól, amelyek hamarosan megmérgeznének bennünket, ha nem ürülnének ki a szervezetbôl. Mindegyik eljárás vízveszteséggel jár. A vízben oldódó salakok, beleértve a betegségek ellen szedett gyógyszereket is, általában a vesén keresztül ürülnek. E feladat ellátásához a vesének naponta mintegy 1,2-1,3 liter vizeletet kell kiválasztania. Ha a káros anyagok kiürítéséhez elégtelen a vízbevitel, ezek az anyagok a húgyúti rendszerben rekednek, és hólyaggyulladást, sôt rákot eredményezhetnek. Napi kb. fél liter izzadságot párologtatunk el észrevétlenül, hogy bôrünket rugalmasan tarthassuk. Megerôltetô körülmények között azonban jóval nagyobb a vízveszteség. Naponta mintegy 2,5 dl vizet távolít el szervezetünk a leheletünkkel. Komoly fizikai igénybevétel esetén természetesen ez is növekszik. Egy másik pohárnyi víz távozik a széklettel (hasmenés esetén ennél jóval több). Ha mindezeket összegezzük, a vízveszteség naponta majdnem 2,5 liter.
Sokat beszéltünk már a megivott víz értékérôl, azonban a víz külsôdleges használata is nagyon fontos. A bôr gondos tisztán tartása híján a pórusok (a bôrben található mirigyek apró nyílásai) hajlamosak eltömôdni a szennyezôdésektôl. A naponkénti fürdés fontossága abban rejlik, hogy a bôr tisztán tartása által a pórusokon keresztül kiürülhetnek a szervezet salakanyagai. Ez különösképpen lényeges a betegségbôl való lábadozás idôszakában. A fürdô ezenkívül nyugtató hatással van az idegekre.
A vérkeringés élénkítéséhez, szabályozásához az egyik legalkalmasabb eszköz a víz külsô-belsô alkalmazása. Segíthet a lázcsillapításban, enyhítheti az agyi vérbôséget (vértolulást), és sok más betegség esetén képes jótékony hatást kifejteni.
Mire figyeljünk?
Általában nem biztonságos a szomjúságérzetünkre hagyatkozni, hogy szervezetünk kellô mennyiségû vízhez jusson. Állatkísérletekben megfigyelték, hogy ha az állatoknak egy ideig víz nélkül kell lenniük, az elsô adandó alkalommal annyi vizet isznak, hogy bepótolják a teljes vízveszteségüket. Az emberek viszont általában csak körülbelül a vízveszteségük kétharmadának megfelelô mennyiségû vizet isznak meg egy ilyen idôszak után.
Ha a hiányt nem pótoljuk tudatos vízivással, a testhômérséklet fokozatosan kb. 39 Celsius-fokra emelkedik, és az ember elérkezhet a végzetes kimerülés állapotába. Ha a test vízkészlete 10%-kal csökken, az már károsnak mondható, 20-22%-nyi vízveszteség pedig végzetessé válhat.
Ha nem is érezzük magunkat különösképpen szomjasnak, igyunk meg egy-egy pohár vizet a kellô idôben. Ha a szervezet bôségesen elegendô vízhez jut, a vesék optimálisan tudnak mûködni, s elkerüljük a torok nyálkahártyájának kiszáradását, így az jóval kevésbé lesz fogékony a fertôzésekre, könnyebb elkerülni a megfázást, torokgyulladást. Ha azonban a szomjúságérzetünk nem tudatosul, vagy nem figyelünk rá, az így fellépô vízhiány fejfájást okozhat, és lehetséges, hogy a szervezetben tévesen éhségérzetként jelentkezik. Ha étrendünk nagy részben gyümölcsökbôl és zöldségekbôl áll (ami egyébként kívánatos dolog egészségünk szempontjából), természetesen kevesebb vizet szükséges fogyasztanunk.
Noha a vízivás jót tesz az egészségünknek, nem jó gyakorlat az étkezések alkalmával inni. Az emésztés bonyolult biokémiai folyamat; az pedig alapvetô tudományos tény, hogy a fölösleges mennyiségben jelen levô víz lassítja a kémiai reakciókat (jelen esetben az emésztônedvek felhígítása által). Ezenkívül a túlságosan hideg (vagy forró) víz gátló hatású az emésztô enzimek termelôdésére. (Mindez igaz a túl hideg vagy meleg ételekre is.) Legalkalmasabb a vízivásra az étkezés után egy-két óra elteltével kezdôdô idôszak, egészen a következô étkezést megelôzô 10-15 percig.
Sok betegséget lehetne elkerülni, és - élénkítôszerek használata nélkül is - enyhülne sokak fáradtsága, ha a szervezetnek erre az egyszerû szükségletére odafigyelnénk.
A testi-lelki gyógyulás forrása
A Bibliában Jézus saját szavait a vízhez hasonlította: „Valaki pedig abból a vízbôl iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik, hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ôbenne." (János evangéliuma, 4:14) Bizonyított dolog, hogy hajlamaink és kívánságaink nem jelzik megbízhatóan valódi vízszükségletünket, hasonlóképp lelki értelemben: gyakran nem ismerjük fel lelki szükségleteinket, hiányosságainkat. Fizikai életünk fennmaradása függ ettôl a nélkülözhetetlen folyadéktól, ugyanakkor, ha el akarjuk kerülni a lelki halált (és a végleges fizikai halált), igyunk abból a lelki vízbôl, amelyrôl Jézus beszélt.