A párkapcsolat a legnagyobb spirituális tanító

A párkapcsolattól a legtöbben szerelmet, szexet, kalandot, házasságot, lelki békét vagy valami hasonlót várnak. Pedig két ember meghitt viszonya, szoros együttélése a legkomolyabb spirituális tanulási lehetôség lehet, ha megengedjük â?? és ha tudunk élni vele.


Miért olyan nehéz jól mûködô kapcsolatot kialakítani és fenntartani?



Rüdiger Dahlke fogalmazta meg nagyon világosan, hogy a szeretet és a gyûlölet valójában ugyanannak a dolognak csupán két aspektusa.



„Szeretetet érzünk a másik iránt, ha árnyékvilágunknak (vagyis még nem tudatosított személyiségrészünknek) arra a rétegére reflektál, amelyet szívesen tudatosítanánk, mert tetszetôs számunkra, elfogadjuk, szimpatikusnak ítéljük meg.



 



Gyûlöletet érzünk ugyanezen személy iránt, ha lényünk olyan mély rétegére reflektál, amellyet (még) nem akarunk önmagunkban találkozni.”



Ez gyakori forgatókönyv a párkapcsolatokban: az elején szép és jó minden, idealizáljuk a társunkat és mindketten a fellegekben járunk, aztán ahogy elcsendesednek a szenvedélyek és kezdjük egymást megismerni, elkezdünk figyelni az eddig észre sem vett bosszantó, kicsinyes vagy negatív tulajdonságokra, amelyektôl természetesen a másik fél sem mentes. Az elsô reakció a rózsaszín köd elmúltával felettébb gyakran a szakítás lesz, hogy aztán a következô partnerrel ott folytassuk, ahol az elôzôvel abbahagytuk. Jó esetben néhány elfogyasztott társ vagy szeretô után rájövünk, hogy nem mindig a másik a hibás, megtanulunk alkalmazkodni amellett, hogy a saját igényeinket is tudjuk közvetíteni és szépen lassan megérünk egy tartalmas, bensôséges, közös célokra épülô, szeretetteljes összetartozásra. Addig azonban sokszor fájdalmasan rögös az út, és a könnyek gyakran elhomályosítják azt az igazságot, amit önmagunkról tanulhatunk meg egy párkapcsolatból.



 



Se veled, se nélküled









Amikor a szeretet összekötô ereje ugyanolyan erôs a kapcsolatban, mint a gyûlölet szétszakító ereje, máris benne találjuk magunkat egy se veled, se nélküled-típusú viszonyban, amiben kellô önismeret és fejlôdési vágy nélkül meg is rekedhetünk, ugyanazokat a köröket futva újra meg újra. Talán eljön az a pont, amikor a bántás mennyisége jóval túlhaladja az egymásnak okozott öröm mennyiségét, a sérelmek valóságosabbnak tûnnek, mint a szeretet, és a két szív végleg bezárul, magába zárva a fájdalmakat, a bûntudatot és a szeretetlenséget is.



Pedig lehetne másképp is, ha képesek lennénk tudatosítani, hogy egy kapcsolat nem akkor „jó”, ha minden jó és tökéletes benne. Az „éltek boldogan, amíg meg nem haltak” típusú illúziókkal érdemes mielôbb leszámolni. Habár ezt a cukormázas tündérmesét táplálják a kollektív tudatban napjaink individualizációs törekvései és „eldobható” szemlélete is.



A kapcsolat tanító jellege nemcsak abból adódik, hogy benne megtanulunk alkalmazkodni, a társunk igényeit olykor puszta szeretetbôl a sajátjaink elé helyezni, gondoskodni valakirôl, esetleg közösen dolgozni a céljainkért. Ez is nagyon fontos, ám ennél nagyon gyakran többrôl van szó, a tükrözôdés elvérôl, ami a párkapcsolat legnagyobb elônye is egyben.



 



A tükrözôdés elve



Hány olyan embert tudnál felsorolni az eddigi életedbôl, akit kifejezetten bosszantónak találtál és akár az ôrületbe kergetett valamivel? Elgondolkodtál már azon, X.Y. miért idegesít annyira valamelyik bagatell tulajdonságával? Sajnos, a miértre a válasz nagyon egyszerû: nagy valószínûséggel azért, mert az adott tulajdonság benned is megvan, csak éppen jó mélyre elásva, vagyis nem veszel róla tudomást, a másikban viszont napnál világosabban meglátod. Minden helyzet és egyúttal minden ember is csupán a bennünk lévô minôségeket tükrözi vissza – valamilyen módon. A párkapcsolat intim területe természetesen a legintenzívebb terep ehhez.



A kapcsolati problémák megoldása nagyon-nagyon leegyszerûsítve: gondold végig, mi idegesít a másikban és tarts kíméletlen önvizsgálatot – vajon rád hol és mennyiben igaz az, amit a másikban annyira ellenszenvesnek tartasz? Nem kell 1-1 megfeleléseket keresni, mert gyakran ennél kicsit árnyaltabb a helyzet – a tükrök is torzítanak ugyanis. De ha megtanulod önmagadat elfogadni azzal a tulajdonsággal, amit a másik mutatott meg neked a saját jellemén keresztül, akkor egyértelmû: a másikban sem fog már idegesíteni. A tükrözôdés elvét használva végigjárhatjátok egymás és a saját személyiségetek térképét, és egyre mélyebben megérthetitek a saját jellemeteket, mozgatórugóitokat, tévedéseiteket és azokat a pontokat, amelyeket érdemes lenne fejleszteni. Ennek révén egymás elfogadása is sokkal könnyebbé válik, és egyre nagyobb fokú harmóniát és örömet tudtok megélni a kapcsolatban. Igen, mindez nagyon szép és jó, egészen addig, amíg higgadtan és nyugodtan tudjátok ezt végezni – de ez általában nem így történik, hiszen mély érzelmeket és mintákat érintenek meg a párkapcsolati játszmák és tükrözôdések.



 



És akkor beszól az ego



A fenti önismereti „játék” naná, hogy az esetek nagy hányadában szinte vérre megy, de minimum tányérok törnek közben – emberek vagyunk, szinte lehetetlen ezt veszekedés, egózás nélkül csinálni. De azért érdemes törekedni rá J . Vagyis jó, ha elôre számolunk azzal, hogy a személyiségünknek a drámafüggô része, a másoktól való elkülönültségen viruló, a fájdalomból, veszekedésbôl, duzzogásból, haragszomrádból energiát nyerô ego elég hamar beszáll a játékba, sôt, irányítói szerepre fog törni. Idôbe telik felismerni, amikor már rég nem mi veszekszünk, „csak” az egóink esnek egymásnak – pontosan tudjuk a szívünk mélyén, hogy felesleges a hiszti, a vádaskodás, de azért titkon örömünket leljük még a kisded játékainkban.



Mi segíthet ilyenkor? A tudatosság, a tudatos figyelem, a tiszta szándék, amelyek révén felismered, hogy játékban vagy. Mihelyt ez megtörténik, rájössz, hogy már nem is olyan komoly az a vád, amit a társad fejére olvastál, például hogy miért nem teszi rá a kupakot a fogkrémre, vagy hogy miért tette ezt és ezt. Mihelyt képes vagy annyira kívülrôl figyelni magadat, hogy észre tudod venni ezt az ismétlôdô folyamatot, onnantól könnyebb lesz kiszállni a játékból vagy éppen be se szállni. Az egós játszmákat a tettenéréssel és a tudatos odafigyeléssel lehet elkezdeni megszüntetni. Arról nincs adat, hogy végleg le lehet-e tenni mindezt, bár Buddha vagy Jézus talán tudna errôl mondani valamit.



 



Játszmák, minták, programok



A játszmáink megfigyelése sokat hozzáadhat a saját önismeretünk mélyítéséhez. Felfedezhetjük benne a családunkban esetleg generációk óta újra és újra lejátszott forgatókönyveket például az elhagyásról, a hûtlenségrôl, a féltékenységrôl, a titkos viszonyokról, az eltitkolt érzelmekrôl, az áldozat-agresszor játszmákról és még sorolhatnánk. Hordozhatunk számtalan ilyen programszerûen ismétlôdô mintát elôzô életekbôl és hatással lehetnek ránk mások játszmái, mintái is a környezetünkbôl. Ezek között vannak olyan helyzetek, amelyeket a Lelkünk minden ítélkezés nélkül egyszerûen csak meg akar élni: tapasztalatot akar szerezni arról, milyen megcsaltnak érezni magunkat vagy éppen milyen valaki mást megcsalni.



A húsbavágó érzelmek megélése igen komoly tanulást jelent a Lélek számára, és annál elôbb megtanuljuk a leckét, minél inkább átengedjük magunkon a helyzet fájdalmát. Amikor ellenállunk a nehéz helyzetekbôl eredô tapasztalatnak, és a fájdalmas élményeket inkább elnyomjuk, akkor a saját utunkat lassítjuk le. Rengeteg olyan élményünk lehet, amelyre nincsenek és nem is kellenek szavak, amelyeket felesleges még megérteni is, mert az érzés, az átélés, a tapasztalat számít. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nyugodtan sutba dobhatjuk az erkölcsi elveinket és mostantól úgymond mindent szabad, vagy, hogy ne is próbáljuk meg értelmezni a kapcsolatainkat. Ehelyett érdemes magunkba nézve feltenni a kérdést, hogy mire akar megtanítani az a kínos szituáció, amiben benne vagyok.



Milyen bölcsességet tartogat számomra, hogyan lettem több általa? Milyen ismétlôdô mintákat veszek észre a kapcsolataimban és ezek vajon honnan erednek? Milyen gondolati és érzelmi mintákat táplálok önmagamban, amelyek lehetôvé tették számomra, hogy éppen azt a nehéz helyzetet tapasztaljam meg (hogy megint elhagytak, hogy ez a kapcsolatom sem mûködik stb.)?



 



Önmagunk meggyógyítása



Ahogy ezeket a mintákat felderítjük a lényünk mélyebb rétegeiben, úgy kezdôdik meg a gyógyulásuk, az átalakulásuk. Vannak olyan egyszerûbb hiedelmeink, amelyeket pusztán a megértéssel, a gondolatainkkal rövid idô alatt át tudunk formálni. Akadnak makacsabbak is, amelyeket tudatos odafigyeléssel tudunk finomítani és átalakításuk, meggyógyításuk hosszabb idôt vesz igénybe, és persze olyanok is, amelyeket végül inkább elfogadunk békében és szeretettel. Ma már számtalan módszer létezik a gondolataink áthangolásához, az érzelmeink meggyógyításához, a hitrendszereink átformálásához – találjuk meg azt, ami nekünk mûködik és közelebb visz önmagunkhoz, saját egyéni lényünk elfogadásához és szeretetéhez. Minél inkább elfogadjuk és szeretjük önmagunkat, annál könnyebb lesz mindezt mással is megtenni.