Ideje lenne megtanulni az együttmûködést és egymás támogatását. Ugyanis az állatvilágban teljesen mást láthatunk. Miért gondoljuk mi emberek, hogy jobban tudjuk, mint a természet? Gondolj csak a madarakra, ahogy repülnek "V alakban". Az, aki legelöl repül, folyamatosan cserélôdik, hisz senki sem bírná hosszú távon a fizikai és mentális megterhelést, ami a vezetô szereppel jár. És mindez a csere fennakadás nélkül, verbális kommunikációt nélkülözve történik meg. De az emlôsöknél is látni, hogy az alfahímek cserélik egymás között a vezetô szerepet. A hierarchia rugalmas, a változó körülményekkel változik a rangsor is.
Mit tanulhatunk mi ebbôl? Minden helyzetben felmérhetnénk, hogy ki rendelkezik az adott feladathoz szükséges megfelelô képességekkel és azt végezze ô, vagy legalábbis legyen övé az irányító szerep. Ugye mondanom sem kell, hogy ez nem alá-felé rendeltséget jelent, ahol a domináns személy visszaél a helyzetével?! Van egy közös célunk és úgy optimalizáljuk az erôforrásinkat, hogy a leghatékonyabban érjük el a legrövidebb idôn belül. Így folyamatosan tudjuk húzni egymást elôre és fejlôdhetünk egy ilyen felállásban.
Szerintem rájöttél, hogy választ a kérdésre a szó konkrét értelmében nem fogok adni, mert nincs. Minden emberi kapcsolat egy dinamikus rendszer. Közösen állítjuk fel a szabályait (jó esetben, és nem külön titkos szerzôdésekkel rendelkezünk). Így általános szabályokat lefektetni nem lehet. Mindig két embernek kell meghatározni azt a formát és annak a tartalmát, ami mindkettôjük számára megfelelô és leginkább szolgálja mindkét félt. Ez esetben pedig még a férfi-nô klasszikus feladatleosztását sem tekinthetjük mérvadónak.
Mert mi van akkor, ha én csapnivaló szakács vagyok és már annak is örülök, ha nem égetem oda a pirítóst? A párom viszont igazi gourmand, akit feltölt, ha a konyhában alkothat, mert elvarázsolja a színek látvány, az ételek zamata és illatok kavalkádja. Felesleges lenne belefeszülnünk abba, hogy én gürizzek a konyhában kedvetlenül és szorongva, hogy mi fog kisülni belôle. Ehelyett megtalálhatjuk azt a megoldást, ami mindkettônknek örömet okoz.
Láthatjuk, hogy valahol a nô rendelkezik több affinitással a mûszaki dolgokhoz vagy akár jobb a navigációs képessége. Mindig az egyéni helyzetekbôl és a két ember adottságaiból induljunk és határozzuk meg az egyéni sikerreceptünket. Mindenki csinálja azt, amiben jó, amit élvez, így sokkal több sikerélményünk lesz a hétköznapokban és a kapcsolatainkban egyaránt.
Szerintem szerencsés korban élünk. Mindenkinek lehetôsége van arra, hogy kiteljesedhessen, mindenki a maga módján. Ennek csak egy ára van. Merjetek lelépni az eddig megszokott útról! Figyeljetek arra, Nektek hogy lenne a legjobb! Ne foglalkozzatok azzal, hogy mások mint gondolnak, mit mondanak errôl. A Ti életetek, csak Ti tudjátok, hogyan érzitek benne magatokat. A megelégedett, örömteli élet nem csak egy fikció.