Tudjátok, az önismereti ablak. Négy szeme van. 1. Én tudom magamról, de te nem tudod rólam. 2. Te tudod rólam, de én nem tudom magamról. 3. Ezt sem én, sem te nem tudjuk rólam 4. Ezt én is, meg te is tudod rólam. És az életünk a Johari-ablak alapján az önismeret szempontjából azon múlik, ha szeretnénk az intimitásra eljutni, hogy minél nagyobb legyen az a kocka, amit te is tudsz rólam, meg én is tudom magamról.
Mert minél nagyobb a kapcsolatunkban az a felület, amit te tudsz rólam, de sosem mondod meg nekem, és minél nagyobb a felület, ami ennek az ellentéte, hogy én tudom magamról, de sosem árulom el neked, annál kevesebb a közelség köztünk. Ott nincs intimitás. Mindig, mikor beleütközünk valamelyik ablakba, ott megszakad az intimitás.
Az intimitás ott jön létre, ahol szabadon mondhatom, hogy ez vagyok, és szabadon mondhatod, hogy te is hogy látsz engem. Ebben egy szabad közlés van. Ezért a legtöbb embernek szinte nincs is egyáltalán bensôséges emberi kapcsolata. Mert még a családjában is, csak nehogy megtudják róla, hogy…
Barátság
Egy jó barátommal, ô azóta fontos ember lett, mikor 21 évesek voltunk, beszéltünk a barátságról, hogy mi a barátság. Próbáltuk megragadni. És kitaláltuk azt, hogy ne elvont fogalmakat mondjunk, hanem konkrét élethelyzeteket. Az egyik az, hogy „Feri, te a barátom vagy, ez azt jelenti, hogy becsöngethetsz hozzánk, leülhetsz nézni a focimeccset nálunk úgy, hogy fölrakhatod a cipôdet az asztalra, és még kapsz is nálunk vacsit.” Ez a barátság, hogy ezt megtehetjük egymással. Na, most a másik: „Ha hajnali 3-kor becsöngetsz hozzám, és azt mondod nekem: gyere, szükségem van rád, akkor megpuszilom a feleségem, fölveszem a ruhám, és anélkül hogy megkérdezném: „tényleg?”, meg „miért?”, megyek veled. Majd kiderül.” S most jön a harmadik. „Barátok vagyunk akkor, hogy ha nekem az orromból lóg a ciki, akkor te szólsz nekem.” Lehet, hogy most nagyon földközelivé tettem az intimitásnak ezt a részét, de tudjátok, hogy ott vagyunk, elvileg barátok vagyunk, vagy elvileg jóban vagyunk, kis közösség, és le van húzódva a sliccem. Volt már veletek ilyen, nem? Naná. És képesek vagyunk úgy együtt lenni két órán keresztül, hogy ülünk egy körben, és senki nem szól! És mikor hazamegyek, és azt mondom, hogy „na, most kieresztem”, akkor látom, hogy hogy voltam egész este. Hogy a fenében van ez?
Hát ilyen egyszerû dolgokról van szó. Hogy megengedhetjük egymásnak, hogy azt mondjam, hogy slicc, hogy ciki az orrban, vagy csipa. Fölszabadítónak tudom tartani. Persze itt megint ellenôrizhetjük magunkat.
Ugye, jön valaki, és vállalja azt, hogy elmondja nekünk… Na mi szokott még lenni? Szeptember van, megpusztulsz az allergiától, és persze az olcsó pézsét vetted, egyrétegû, na, spóroltál. És mi van az egyrétegûvel? Hát, nem egy környezetbarát zsepi… S akkor egy ilyen kis zsepidarab, pikk. Szakállasok, vigyázzatok, nektek sokkal nehezebb! Mert egy frissen borotvált arcról valahogy így lesündörög, de a szakállban jól megszívja magát, beágyazódik. S akkor ott dumálgatunk, nekem meg a nagy cucc itt van a szakállamban. Ti meg mosolyogtok rám. Hát, tudjátok, ez a Johari-ablak. Ez a John meg Harry (tényleg, róluk nevezték el), hát nem hiszem, hogy azt gondolták volna, hogy ez errôl szól, de én most elmondtam nekik.
Tehát ahol én mondhatom, hogy ki vagyok.
És te azt tudhatod.
És te is mondhatod, hogy kinek látsz engem.
S ebben a szabadságban vagyunk, na ott megnô az intimitás tere. Hm.
Olyan kedveset mondott megint egy jegyespár! Kérdezem tôlük, hogy hát mondjatok egy-két olyan életeseményt, amikor igazán átéltétek azt, hogy jó együtt. Könnybe lábadt a hölgy szeme, és azt mondja: egyszer otthon voltam, nagyon elbizonytalanodtam, és nagyon elkezdtem aggódni meg félni, és írtam egy sms-t. Az sms-ben ez volt: „Szeretsz?” Erre jött a válasz… Nem az volt a válasz, hogy „Ja”, vagy „Igen” hanem az, hogy „Az életemnél is jobban”. Akkor eldöntötte, ha ez a pasi megkéri a kezét, nem áll ellent.