Az út kezdetben sok buktatót tartalmaz. Hiszen egy teljesen más szemléletmóddal tekintesz innentôl kezdve az emberekre és életedre. És ahogy az elsô piskóta megsütésétôl sem leszel azonnal profi cukrász, itt is idôre van szükség ahhoz, hogy egyre ügyesebben navigálj az életedben.
Elképzelhetô, hogy eleinte átesel a ló túloldalára. Mikor már tisztán látod, miképpen függsz másoktól, felmerül benned igény, hogy mostantól kezdve mindent magadtól, önállóan oldj meg. Ilyenkor érezheted magad magányosnak és elveszettnek. De majd idôvel ráérzel a helyes egyensúlyra.
Mikor közel engeded magadhoz az érzéseidet és megengeded magadnak, hogy át is éld ôket, elkezd minden megváltozni. Felfedezed, azzal, hogy elnyomtad negatív érzéseidet és nem vettél róluk tudomást, pozitív érzelmeid intenzitásától is megfosztottad magadat. Hiszen nem mûködik szelektíven, hogy a negatív érzéseket letompítom, hogy ne fájjon, viszont a pozitív érzelmek változatlanok maradnak. Egyszerre tudjuk az összes érzésünket letompítani, aminek következtében bár nem élünk meg nagy fájdalmakat, de intenzív örömérzetünk sincs, elszürkül érzelmi életünk. Sebezhetôségünk felvállalásához és megmutatásához nagy bátorságra van szükségünk. És általa kaphatjuk vissza Életünket.
Amikor végigjárjuk a korában leírt folyamatot, akkor vállaljuk fel a döntést saját magunkért és az életünkért. Egyre inkább felnôtt, érett személyiségként viselkedünk.
Sosem késô elkezdeni igent mondani saját magunkra, akár párkapcsolatunkban, akár más kapcsolódásokban. Innentôl kezdve a hûség is teljesen más értelmet nyer. Hiszen minden helyzetben saját magunkhoz kell hûségesnek lennünk. Ekkor megjelenik belsô biztonságérzetünk és erôsnek érezzük magunkat. Már nem mozgat minket környezetünk. Önállóak, függetlenek és erôsek vagyunk. És ez az a pont, amikor valódi kapcsolódásaink lehetnek másokkal. Már nem vetítjük rájuk belsô tartalmainkat, nem támasztunk velük szemben irreális elvárásokat. Képessé válunk meglátni mások valóját és arra is képesé válunk, hogy önmagunkat adjuk.
Senkit sem szeretnék abba az illúzióba ringatni, hogy innentôl kezdve boldogan élünk, míg meg nem halunk. Akkor mi értelme rálépni erre a rögös útra? Az élet ugyanúgy fog történni, mint korábban. De mi már mások leszünk. A történések elveszítik pozitív vagy negatív elôjelüket. Tapasztalásokká válnak, melyekben megélhetjük önmagunk teljességét, miközben folyamatosan megtapasztaljuk a belsô derût.