Egy ilyen ember képes élettel megtölteni a gondolatait azáltal, hogy a pillanatban hat, a pillanatban cselekszik és a pillanatban él. A legjobb dolog amit tehetünk, hogy a legjobb gondolatainkat, a legmagasabb rendû érzéseinket kapcsoljuk össze a pillanatban. Ez valamifajta csúcs, ez a katarzis az életben. Az emberek állandóan azzal a kihívással találkoznak, hogy kultúrát teremtsenek, azért, hogy a fejlôdésünknek legyen színtere. Te mit akarsz tenni?
Vannak jó stratégiák, amelyeknek csak egy bajuk van, hogy nem lehet velük egy életen át tanulni. Az, hogy van egy stratégiám, amely ma mûködik, nem jelenti azt, hogy az holnap, holnapután vagy jövôre is mûködni fog, miután módosulnak a környezeti tényezôk és feltételek. Mindannyian ismerünk embereket, akik azért jutottak rossz helyzetbe vagy betegedtek meg, mert nem voltak képesek reagálni folytonosan változó környezetükre.
Mindegyikônkkel rengeteg minden történt eddig életünk során. Ezek a tapasztalatok alakítják jövônket. Hogy milyen jövô kerekedik ki múltunkból, nagyban függ attól, hogyan bánunk múltunkkal, magunkkal. Életünk egyes eseményei bizonyos sorrendben történtek meg velünk. A sorrendet valószínûleg nem tervezte meg senki sem, egyszerûen így adódott. A saját magunkkal kapcsolatos megértésünk nagy része ezen a némiképp összevissza sorrenden alapszik. Mivel csak egyféle sorrend van, legtöbben csak egyféleképpen értjük meg a dolgokat. Ez korlátozhat. Ha életünk eseményei más sorrendben történtek volna, most más lenne a megértésünk és akár egészen máshogyan viselkednénk vagy éreznénk magunkat. Vannak akik csak egyféleképpen tudják felhasználni tapasztalataikat, ekkor nagymértékben korlátozhatják magukat és sok mindent nem vesznek majd észre, sok gondolat meg sem fordul a fejükben és sok helyre nem is jutnak el.
Szeretnék egy gondolatot elültetni bennetek, amely szerintem mérföldkô az önismeretben, a fejlôdésben. Ahányszor csak bizonyossá váltok valamiben, mert sorozatosan sikerül, kezdjetek el gyanakodni: Vajon mi az amit nem veszek észre?
Amikor beválik valami, az nem jelenti azt, hogy más nem válna be, és azt sem, hogy nem lehet mást csinálni, ami talán még értékesebb. Gyakran megtörténik, hogy akikkel találkoztam és beszélgettem, ugyanazzal a megértéssel távoztak, mint amivel érkeztek. Egészen bámulatra méltóan bármi újat képesek az általuk ismert és megszokott keretek közé begyömöszölni. Így persze semmin sem változtattak. Minél sikeresebb az ember, annál elbizakodottabbá válhat, és annál kevésbé valószínû, hogy megálljon, s elgondolkodjon: Mi az amit nem csinálok? Mit csinálhatnék másképp?
Ez az egyre növekvô kíváncsiság még a legszürkébb feladatot is épp olyan színessé, örömtelivé, érdekessé varázsolja, mint a legizgalmasabbat.
Sokan teszik, hogy elképzelik magukat, hogy milyenek szeretnének lenni. Aprólékosan, pontosan építik meg ezt a képet, s képen akár még látják is magukat, hogy milyen szép és precíz mozdulatokkal végzik gyakorlataikat. Ekkor nagy lehet a vágy, hogy „csak egy kicsit” belépjünk az elképzelésünkbe, hogy megéljük azt, hogy milyen lenne, milyen lesz. És átérezzük az elképzelésünket… Ám ez nem jelenti azt, hogy el is jutottunk oda a megfelelô minôségben, sem azt, hogy megtanultunk valamit közben magunkról. Kiválóan lehet ámítani magunkat ezzel.
A matematikus a megoldás kidolgozása után nem dôl elégedetten hátra a karosszékében és mondja, hogy kész, hanem gondosan ellenôrzi az eredményt és az utat, ahogyan az eredményre jutott. Ugyanis ha ezt ô nem végzi el, megteszik helyette mások. Ezt nevezik alaposságnak.
A gondos alapozás ne teher legyen, hanem kíváncsi kutatás, információszerzés!