I Ching Özenet – 2014. december 30.

Mintha a I Ching tudná, hogy ezen a héten számmisztikailag évet váltunk, mert az üzenetek pontosan azt tükrözik vissza, amit a céltudatos, lendületes, néha halogatós nyugati emberek tenni szoktak ezekben a napokban. 🙂
Persze már miért ne tudná, hiszen nem vakon osztja az észt, hanem segíteni szeretne, hogy merre fejlôdjünk most éppen, utat mutat, hogy amire képesek vagyunk, azt milyen módon tegyük meg, és figyelmeztet, hogy mit kerüljünk el, ami elrontaná a következô napjainkat.
Az I Ching jó barát â?? bár néha nem annak látszik -, aki felpiszkál, ha kell, és visszahúz, ha arra van szükség. A héten mind a kettôt megteszi, és még egy kicsit többet is.
Olvass tovább

Három stratégia, amivel növelheted boldogság érzeted

Szerencsére mára egyre több kutatás fókuszál arra, hogy megtalálja a választ arra, miképp lehetünk boldogabbak és mit tehetünk azért, hogy teljes életet élhessünk. Az, hogy kinek mit jelent a boldogság, nem csak egyénenként, de idôszakonként is változó. Tegnap még imádtad a nyüzsgô város morajlását, az emberek zsongását minden egyes utcában, ma viszont az tölt el megnyugvással, ha a zöld övezetben egy teraszon szürcsölgetheted a bögre teádat és a legnagyobb zajt a tücskök ciripelése jelenti. Egy biztos, ez egy olyan pozitív életérzés, aminek az elérésére törekszik egész életében. Olvass tovább