A következô (fiktívnek mondható) történettel nem célom bírálni, vagy elítélni a szereplôket. Mindössze a figyelmet szeretném felhívni két olyan fontos dologra, amely a gyermekek személyiségfejlôdésében kulcsszerepet játszik.
Jelen történetben nem a tényként leírt információk az érdekesek, hiszen nem is tudhatom bizonyosan, hogy valójában úgy van-e minden, ahogyan gondoltam. Azonban a szinte kézzel foghatóvá váló érzések tekintetében biztosan nem tévedek.
A napokban a vonaton egy kis családra lettem figyelmes. Egy elvált apuka utazott a 4-5 éves kislányával, és éppen csak iskolás, 6-7 éves kisfiával. A kisfiú körme koszos volt, a kislányon pedig nem volt harisnya a nadrág alatt, amit nehezményezett az apuka. A kislány sálját kiégették, egy lyuk éktelenkedett rajta. Az apuka gyakori szájra puszit váltott a kislánnyal, és néha a kisfiúval is.
Mély együttérzést váltott ki belôlem, hogy a kisfiú bármivel is próbálkozott, nem kapta meg az apja figyelmét. Próbált megjegyzéseket tenni a vonat ablaka elôtt elsuhanó fákra. Igyekezett meghökkentô dicsekvéssel felkelteni a férfi figyelmét, sôt többször azt imitálta, mintha beleboxolna a felnôtt arcába. Fájóan erôs volt az, amit a gyermek szemében láttam, hiába igyekezett, próbálkozott, az apa szinte nem is reagált. Az esetek többségében rá sem nézett, csak a kislányt tüntette ki a figyelmével, és ha néha mégis felvette a szemkontaktust a fiával, a hallottakra egyáltalán nem reagált.
Miért írom le ezt a számomra megrázó történetet? Mert láttam magam elôtt a kisfiút pár év elteltével, és két nagyon fontos dolgot gondolok vele kapcsolatban.
A kisebbik baj, hogy amikor a kisfiú figyelemfelkeltésként a határait próbálgatta (hiszen a büntetô figyelem is jobb a gyermekeknek a semminél), olyan dologról hencegett, amit neki még nem lenne szabad megtapasztalnia a kora szerint, illetve amikor fizikai agressziót imitált az apja felé, akkor nem kapta meg azt a biztonságot jelentô keretet, amivel az apja a tudtára adta volna, hogy ez a dolog túlmegy a határon.
Fôként az apa a tekintélyszemély a családokban, de ha nincs jelen az apa a gyermek életében, akkor az anyának még inkább érdemes igyekeznie pótolni ôt. A gyermek számára biztonságot jelent, hogy rábízhatja magát a szülôre: a szülô tudja, hogy mit szabad és mit nem, és következetesen jelzi is azt a gyermek felé. Ezáltal felkészíti az életre is, hiszen ha valaki elkényeztetetten, határokat nem ismerve kerül ki az életbe, iskolába, munkába, emberi és párkapcsolatokba, akkor komoly az esély arra vonatkozóan, hogy nem tudja megállni a helyét. Hiszen nem fogja érteni, hogy hirtelen miért is kell ennyi mindenhez alkalmazkodni? Ha a tanár, igazgató, fônök stb. (tekintélyszemély, akitôl függ bizonyos értelemben) mondd valamit, akkor miért is kell úgy lennie?
A határok nélkül felnövô gyermek könnyen megütheti a bokáját az élethelyzetekben.
Tehát a szülônek feladata felkészíteni a gyermekét az életre, megszabni a megfelelô kereteket, és igyekezni betartatni a gyermekkel.
Ami viszont még ennél is fontosabb: a gyermek számára az odafigyelés, törôdés, a szeretet nélkülözhetetlen! Úgy kell, mint a levegô, jobban, mint a sivatagban a víz! Hány gyermek élete kerül tévútra, ahogy cseperedik, mert a szülei nem szerették?
Nagyon sokat tehetünk a gyermekeinkért, azzal, hogy értékeljük ôket, megtiszteljük ôket, és legalábbis nagyon, de nagyon szeretjük ôket, ezt ki is mutatva! A szeretetünk a legelemibb védôburok, amivel megvédhetjük ôket a rossztól, a nehézségektôl, a tévutaktól, és erôt adhatunk nekik, olyan erôt, amely késôbb is vissza vissza tud térni csupán az emlékekbôl is, akkor is, ha már fizikailag nem tudunk mellettük állni.