Ez a tehetség benne van zsigereinkben, idôtlen idôk óta hordozzuk tudását idegeinkben. S ez csupán a nagy mozgások természetrajza. Mit szóljunk akkor a finomabb, ún. mikromozgásokról, mint pl. éppen az írás? Agyunk egyik legbonyolultabb mûködésének terméke, amiben jelen van minden szervünk, testünk egész izomzata, lelkünk teljes képe. Nézzük csak meg a grafológiával foglalkozó könyvek címét: Vallanak a betûk, Beszél az írás, A lélek rajza stb. – ugyanaz mindegyiknek az üzenete.
Érdekes az is, ahogy a nyelvünk követi a változásokat, ahogy megjeleníti az árnyalatokat. “Szárnyra kelünk” feldobottságunkban, “szétfeszülünk” a boldogságtól, “nem férünk a bôrünkbe” örömünkben, s ilyenkor aztán írásunk is szárnyal, megnagyobbodik, szabadabban ível, szétfeszíteni törekszik a papír diktálta határokat. (A színészek írása pl. bizonyítottan megnövekszik eredetijéhez képest sikeres elôadások után.)
Ugyanakkor “összekuporodunk” bánatunkban, “lógatjuk az orrunkat”, “magunkba zuhanunk” megpróbáltatások, bajok esetén, hogy aztán írásunk hûséges társként kövesse ezt a hangulatot, és kicsivé, szûkké, lefelé csordogálóvá váljon.
Bármilyen mozgásformáról legyen szó, mindegyik tartalmaz kivitelében, alakulásában, idôbeli lefolyásában olyan vonásokat, amelyek az illetôre jellegzetesek. Volt, aki pl. a babrálásokat vizsgálta tudományos szemszögbôl, és megállapította, hogy mennyire jellemzô egy egyénre a babrálás maga, de különösképpen a babrálás befejezése: ahogy az asztalon levô morzsákat, papírdarabokat türelmetlenül lesodorjuk, vagy épp ellenkezôleg, mély sóhajtással otthagyjuk. Ugye, ismerôs képek.
M. Becker gyermekek firkálgatásai tanulmányozása során jött rá arra, hogy a firkák egymástól úgy különböznek, mint egyik gyerek a másiktól. Nincs két egyforma közöttük.
Egy másik kutató pedig arra a meggyôzôdésre jutott, hogy az egyén ide-oda járkálás közben ugyanolyan mozgásképet produkál, mint firkálás közben.
S lehetne folytatni a sort, a végtelenségig. De talán a pár kiragadott példa is bizonyította azt, amit egyébként már régtôl tud: hogy a mozgások árulkodó nyomokat hagynak életünk, jellemünk bonyolultan szôtt vásznán.
Szerelmi titok
Bizonyára nem véletlen, hogy “minden isten között legelsônek Erosz teremtôdött.” Univerzális fogalom ez, hiszen a szerelemmel kapcsolatosan mindenkinek vannak élményei.
A görög mitológiából ismerhetjük androgyn elôdünket, aki négy karral, négy lábbal, és négy füllel túlzottan erôsnek bizonyult. Annyira, hogy az már komolyan veszélyeztette az istenek tekintélyét. Amióta Zeusz féltett presztisétôl vezérelve kettévágatta vetélytársait, egyebet sem teszünk, mint hajszoljuk lelkünk-testünk másik, létezô felét.
Hogy bonyolultabb legyen a dolog, ez az egész vágyakozás is többrétû. Némiképp leegyszerûsítve: egyrészt alkotja a szexus, a testi gerjedelem, másrészt az erosz, a lelki vágy. Azt fölösleges hangsúlyozni, hogy mi az ideális helyzet: ha találunk valakit, akiben a nekünk tetszô szexus és erosz ötvözôdik, fogjuk szorosan, ne engedjük és adjunk hálát a sorsunknak kegyességéért. Az esetek többségében azonban komplikáltabb a képlet.
Ezek a fogalmak az írásban, a grafológiában is dobogós helyen szerepelnek. Karakteresen, jól megfejthetôen érhetôek tetten az írásban. S noha elsôsorban az alsó zónában, azon belül is a g és gy betûk olvasatában keresendôk a szerelmi titkok, azért nem lehet eléggé hangsúlyozni: sohasem csak egyetlen jegyre korlátozódik a megállapítás.
Sematikus és félrevetô lehet a jelgrafológia.
Ezek a példák azonban csak a betûkkel való foglalkozás érdekes játékai, de nem ez a klasszikus értelemben vett grafológia. Ugyanis mindig az írás egésze szüli az ítéleteket, egy-egy kiragadott betûnek nem lehet története, mint ahogy a mi kis emberi életünknek is csak a másokkal való vonatkozásban van érvénye és értelme, vagy mint ahogy a faág sem választható el életadó fájától.