Tudjuk, hogy szegény az egészségügy, a befogadóképesség új kliensekre vonatkozóan igen alacsony. Egyszerûbbnek, gyorsabb megoldásnak tûnik a gyógyszerezés, kisebb energiabefektetés, kevesebb törôdést igényel. A mellékhatások azonban néha súlyosabbak, mint gondolnánk, néha nagyobb súllyal esnek a latba, mint maga az eredmény, és a függôség kialakulását, a dózisemelést, a maradandó hatásokat is említenünk kell.
Ezért rendkívül megfontolandó, hogy mit választunk. Minden esetben bízni kell abban, hogy a személy képes a fejlôdésre, változásra, saját akaratából és segítséggel. A lélek kiáltásának elfojtása, a szônyeg alá söprés nem megoldás, és nem megfelelô csupán a biológiai rendszert megcélozni. Bagdy Emôke különleges metaforája szerint „kémiai kényszerzubbony” a gyógyszer, és ha belegondolunk, pontosan értjük, miért.
Minden esetben alapos és körültekintô vizsgálat szükséges, felelôsségteljes, lelkiismeretes módon, és csak utána mondható ki, hogy mi lenne az eredményre vezetô módszer.