Meg kell különböztetnünk a valódi sírást, és a hisztit, hiszen amikor tényleg valamilyen diszkomfort érzete van a gyerkôcnek, fáj valamije, éhes, megbántották stb., akkor a valódi ok miatt valódi figyelemre, vigasztalásra, ölelésre van szüksége.
A hiszti létrejöttét elôsegítô tényezôk, ha a gyermeked fáradt, illetve ha kapkodás, rohanás közepette találja magát, mert siettek valahova, vagy ha kimarad a délutáni alvás, akkor jobban kell rá figyelnünk ahhoz, hogy elkerüljünk egy esetleges hisztit.
A hiszti szerepe kiharcolni a figyelmet. Ha az adott idôszakban kevesebb figyelmet kapott a gyerek, akkor azt pótolnunk kell, fel kell tölteni a „szeretettankját”. Viszont nem a hiszti idôpontjában! Ez egy húzd meg - ereszd meg játék, határpróbálgatás, a gyerek teszteli, hogy meddig mehet el, mi fér bele. Természetesen vannak esetek, amikor a szülô inkább megveszi azt a csokit, ami a kiborulás tárgyát képezi, csak hogy szabaduljon a helyzettôl, de ezzel a valódi probléma nem oldódik meg, csak a tünet gyors kezelésére kerül sor, és a hiszti újra fel fog bukkanni.
A hiszti ugyan hirtelen jelenik meg, alkalmanként váratlanul, mégis egy folyamatról beszélhetünk. Fô ellenszere a következetesség, amely kivitelezése nem mindig könnyû, mégis célravezetô.
Lehet a figyelemeltereléshez és magyarázkodáshoz is folyamodni, de tudnunk kell, hogy vannak dolgok, amelyeket el lehet magyarázni a gyermeknek, és vannak, amelyeket (konnektorba nyúlás, autó elé kirohanás) nincs idô elmagyarázni, villámgyorsan cselekedni kell. Az elmagyarázással kapcsolatban az a nehézség, hogy logikailag felfogja ugyan a gyermek, és megértheti az okot, hogy miért érdemes másként viselkednie, viszont a heves érzelmi reakciót ritkán csillapítja a logika.
Ha annyira felhergeli magát, hogy már szinte nem vesz levegôt, akkor gyorsan ki kell mozdítanunk a helyzetbôl, például a fürdôszobába vinni és megmosni az arcát.
Van, aki elkezd halkan beszélni a gyerekhez egy pár mondat erejéig, és a gyerkôc abbahagyja a sírást, mert nem hallja, hogy mit mond a szülô.
Lehetséges, hogy kompromisszumot köthetünk, de a leggyakrabban abbamarad a hiszti, ha a gyermek viselkedését nem jutalmazzuk a figyelmünkkel. Ugyanis ha kitüntetett figyelmet kap a viselkedésének köszönhetôen, akkor az megerôsíti benne, hogy ez egy célravezetô út a számára, és gyakrabban fogja alkalmazni. Természetesen nem úgy, hogy egy helyzetben mérlegeli majd, hogy „most érdemes bevetnem a hisztit”, hanem a viselkedéses válasz tudattalanul érkezik.
A legfontosabb, hogy olyan dolgot ígérjünk, amit be tudunk tartani (ha rajtunk kívül álló okok miatt mégsem sikerül, akkor mondjuk a gyereknek, hogy sajnáljuk, máskor viszont tényleg betartjuk az ígéretünket), és ha kérünk valamit, akkor várjuk el a gyermektôl, hogy ahhoz tartsa magát. Például ha hisztizik a pénztár elôtt, mert meg szeretné kapni a kosarunkból, amit neki vettünk, és mi azt mondjuk, hogy elôbb ki kell fizetni, utána kapja meg, akkor ne próbáljuk a pénztárost megkérni arra, hogy ez már hamarabb megtörténhessen. Mert a hiszti kulcsa, hogy ha a gyermek megszokja, hogy az ígéreteinknek és kéréseinknek súlya van, akkor ezek a keretek biztonságot is adnak a számára, tudni fogja, hogy számíthat ránk, arra, hogy úgy lesz, ahogy mondjuk. Viszont ha másként cselekszünk, mint ahogy az várható, akkor legközelebb ô hiszti útján megpróbál minket rávenni ismét arra, hogy változtassunk a határozottságunkon. Tehát ha egyszer mégis oda adjuk hamarabb, amit ígértünk, akkor legközelebb tovább tarthat a hiszti, mert a gyermek megtanulja, hogy ha kitartóan hisztizik, akkor elôbb vagy utóbb megkapja, amit szeretne.
Fontos említenünk azt is, hogy a szülô akkor tudja nagyobb önuralommal és következetességgel viselni a nehéz pillanatokat, és helytállni a nevelési labirintusban, ha maga is minél kiegyensúlyozottabb, kialudta magát, rendelkezik valamennyi szabadidôvel, amely segíti a kikapcsolódást, gôzkieresztést, sort keríthet arra, hogy a hobbyját végezze, mozogjon, társasági életet éljen. Ha mindezekre nem kerül sor huzamosabb idôn keresztül, akkor felgyûlik a feszültség és váratlanul robban. Nem kis feladat egyensúlyozni a saját igényeink és a gyermek szükségletei között, de minél inkább sikerül, annál kiegyensúlyozottabb lesz a gyermek és a szülô egyaránt.