Hivatás, ideális foglalkozás

A fiatalok nagy része érettségi, de még néha az egyetemi évek alatt sem tudja igazán, mi lesz, ha nagy lesz. Ennek oka a sokrétû érdeklôdés és tehetség vagy a képességek ismeretének hiánya. A szülôket rendkívül foglalkoztatja gyermeke jövôje, karrierje, ugyanakkor nincsenek mindig tisztában azzal, mire alkalmas csemetéjük. A lehetô legrosszabb, amit tehetnek, hogy saját elvetélt vágyaikat akarják a gyermekkel megvalósíttatni. A számára nem megfelelô hivatásbeli életút boldogtalanná teheti az embert. Kevésbé rossz, de mindenképpen elveszett éveket jelentô késôi újrakezdés lerövidíti a szakmai pálya éveit.


A horoszkóp (Koch házrendszerrel készült) komoly segítséget nyújt a pályaválasztáshoz és a késôbbiekben kapott állásajánlatoknál esetleg felmerülô kételyek eloszlatásához. Ugyanakkor vállalkozásokban, a meghirdetett állásokra jelentkezôk közül a feladathoz ideális munkatársak kiválasztásánál is segít a horoszkópból kifejtett pszichológiai alkalmasság.



 



 



A vizsgálat szempontjai:



 



1) Az aspektuskép, a tudattalan motiváció



 



A bolygókapcsolatok nélkül pillantsunk rá az aspektusképre. A négy- és sokszögek biztonsági igényt, a háromszögek tanulékonyságot és rugalmasságot, vállalkozó szellemet, a vonalak akció-központúságot jelölnek. Ha mindhárom elemet megtaláljuk az aspektusképben, akkor univerzális típusról van szó, aki minden feladatkörhöz megfelelô motivációval rendelkezik.



 



2) A zárt jegyek



 









A zárt jegyek (ha egy jegyre nem esik házcsúcs) által hordozott tulajdonságokat a külvilág nem, vagy csak nehezen érzékeli. Ha egy hivatáshoz, foglalkozáshoz jó beszédkészség kell, akkor nem elônyös, ha az Ikrek zárt jegy, különösen, ha bolygó sem áll benne.



Természetesen a személy magában hordozza az Ikrek képességeit, de a vele való érvényesülés koránt sem egyszerû.



 



3) A házcsúcsokon álló bolygók



 



A házcsúcsokon álló bolygók mindig sok energiát tartalmazó, külvilágban könnyen érzékelhetô személyes energiákat hordoznak. A sikert a fô házcsúcsokon állók hozzák, mert ezek különösen erôsek és különösen éreztetik magukat a környezetben. Egy fô házcsúcsnál álló Vénusz (a háztól függôen) a szépség, a harmónia, az esztétika és a stílus segítségével elért sikerek szimbóluma.



Az AC-nél a személy eleganciája vagy szépsége, jó ízlése, ha a hivatásában ez fontos, Sikerre viszi. Az IC-nél álló Vénusz az építésznek és  belsô építésznek a házhoz és lakáshoz tartozó esztétikus harmóniát, ízlést jelöli.



Ha rendkívül kedves, vonzó titkárnôre van szükség a recepción, a 7.ház csúcsán álló Vénusszal nyerô a jelentkezô. A szépség-, kozmetika és divatiparban vagy más hasonló területeken a legsikeresebb az MC-nél álló Vénusz.



 



4) A fényszög nélküli bolygók



 



szélsôségesek és öncélúak. Nincs bennük szociális és egzisztenciális törekvés.



 



5) A kardinális tengelyek



 



( 1.-7. és 4.-10. ház) minôsége és temperamentuma



rendkívül megbízható jelzések a megfelelô hivatás választásához.



 



Kardinális jegyek a kardinális házak csúcsánál tetterôt, ambíciót és hatalomvágyat jelölnek.



Szilárd jegyek a kardinális csúcsokon a stabilitást, a biztonsági igényt és



a gazdasági célok erôsségét jelzik.



Változó jegyek a kardinális csúcsokon inkább a kultúra, az utazás és közvetítés és fôként a rugalmasság jelzôje.



 



A három motiváció a négy elem szerint finomodik:



Tüzes jegyek lelkesek, bátrak és kezdeményezôek, a földesek gyakorlatiasak, érték centrikusak és pontosak. A vizes jegyek a segítô és gyógyító foglalkozásokban tûnnek ki, valamint minden olyan munkában, ahol érzékenység és személyes kapcsolatok kerülnek elôtérbe. A levegôs jegyek erôssége a kommunikáció, a kapcsolatteremtés, a közvetítés.



 



A kardinális levegô, a Mérleg ezért rendkívül alkalmas szakmai és üzleti kapcsolatok megszerzésére és ápolására. Egy reklamációs és szerviz osztályon az ügyfélforgalom fogadására a Mérleg ember a legalkalmasabb, de a javítást inkább bízzuk egy Szûzre.



 



6) A horoszkóp egyes házai, mint foglalkozási, hivatási indikációk forrása



 



A fô házcsúcsok mellett más házak is fontosak számunkra, ha szeretnénk tudni, mi illik leginkább hozzánk, mint hivatás, foglalkozás, amely egzisztenciális célok mellett örömet is okoz, ami személyiségünknek leginkább megfelel.



 



Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy egy bolygó egy házban, így a 2. házban is, lehet jó barát és ellenség egyaránt, aszerint, hogy tudatosan éljük-e meg a szimbólum szerinti személyes energiát vagy tudattalanul, fizikai vagy érzelmi szinten.



 



a) A 2. ház motivációja és temperamentuma, a benne található bolygószimbólumok



 



A ház csúcsának jegye (motiváció és temperamentum) világosan megmutatja, hogyan szerzünk értékeket és hogyan bánunk ezekkel. Itt az anyagi és nem anyagi (tehetség) értékekrôl van szó.



 



A Bika jegy a 2. ház csúcsán érték centrikus és nagyfokú biztonsági igénye miatt értékeivel (anyagi és nem anyagi) spórolósan bánik. A Nyilas ugyanitt született optimizmusából eredôen meglehetôsen nagyvonalú. Ha önálló vállalkozásba kezd valaki, a két említett jegy egyaránt okozhat nehézségeket.



A Bika vonakodik az ésszerû beruházásoktól is, a Nyilas pedig gyakran elkalkulálhatja magát és többet invesztál, mint amit érdemes lenne. Ez mindkettôjükre alkalmazottként is, a munkaidô vonatkozásában is érvényes.



 



A 2. házban álló bolygók kifejezett képességeket jelképeznek, ha tudatosan használva és folyamatosan képezve, tovább képezve valódi tehetséget hordoznak magukban.



Szaturnusz  a 2. házban lehet a megfontolt, elôrelátó pénzkezelô, de lehet az örökké aggódó, indokolatlanul szegénységtudattal élô ember félelmének jelzôje is.



Merkúr a leggyakrabban a jó nyelvérzék vagy az írói képesség mutatója lehet.



Ez utóbbi fôként akkor, ha fényszög kapcsolatban van Vénusszal (esztétika és stílus), esetleg Neptunusszal (fantázia).



 



b)  A 6. ház motivációja



 



A 6. ház a munkastílus, a munka ritmusa, az alkalmazkodási képesség,



mutatója. Alkalmazottaknál az „alkalmazotti érzés”, munkaadónál,



vezetô beosztásúnál az alkalmazottakkal való bánásmód és viszony



helye.



 



Ha gyorsan elvégzendô, gyakori és rövidlejáratú feladatokról van szó,



akkor a Kos tulajdonságai érvényesülnek legjobban. Igaz, a Kostól



ne várjuk el, hogy kitartást igénylô, hosszú, netán monoton munkafeladatokat vállaljon el. Ha ilyen a munkahelyi elvárás, akkor a Bak jegy a  6. házban sokkal alkalmasabb erre. A Kos fônök lelkesíteni tudja csapatát, a Bak



ellenben nagyon sokat vár el önmagától és másoktól is.



 



Ha könyvelési feladatokat kell ellátni, számokkal hosszasan bajlódni és



a precizitás a munka elôfeltétele, akkor legjobb, ha a 6.ház csúcsa a



Szûz jegyre esik.



 



Szerencsére a foglalkozások igen eltérô alapelvárásokat állítanak az ember elé, így mindenkinek megvan a maga lehetôsége. Nem igazán boldog az a munkatárs kivel szemben  képességeivel ellentétes elvárásokkal él a munkaadó. Ilyenkor a fônök sem lesz boldog.



 



Ha a munka sok utazást és kapcsolatot igényel (ügynöki munka), akkor



a jó választás a 6. ház Ikrek jegye.



 



A szociális munka, a gyógyító- és ápoló tevékenység leginkább a Halak



területe.



 



b) Az ambíció, a hivatástudat, hatalom és siker



 



Mindezek a 10. ház tárgykörébe tartoznak. A 10. ház jegye megmutatja,



Milyen ambiciózus a személy, mennyire önálló és hogyan akar sikereket elérni.



 



A legambiciózusabbak az Oroszlánok és Bakok. Csak másképpen. A 10.ház csúcsán Oroszlán jegye a született fônök, a király, aki igyekezik a hatalmat Megszerezni és többnyire képes is rá. Önálló, tud bánni a beosztottakkal. Hivatását életcélnak tartja. A Bak rendkívül kitartó és ha pozícióba jutott ami lassabban megy neki, mint más jegyeknek – akkor azt képes is megtartani. Erôs a felelôsségtudata, kitartó és nagyon céltudatos.



 



A legambiciózusabb emberek azok, akiknek a 10. házában egy vagy netán több bolygói is áll. Ezek a szimbólumok az eszközei, amellyel céljait és sikereit eléri. Minél közelebb látjuk a házcsúcshoz a bolygót, annál erôsebb a késztetés az érvényesülésre és sikerre, így annál valószínûbb, hogy sikeres is lesz.



Akinek horoszkópjában a 10. házban nem áll bolygó, nem kényszerül a



sikerrôl lemondani. Valószínûleg nem olyan látványos (külvilág számára nyilvánvaló) az ambíció és az érvényesülés, de a maga késztetéseinek megfelelôen képes hivatását megtalálni és örömmel gyakorolni.



 



Az önálló vállalkozónak azonban nem árt, ha van bolygója a 10. házban.



 



c) Ha bármely házcsúcs-pár a két jegy 29 és 1 foka közé esik, akkor rendkívüli Az érzékszervek mûködése, a realitásérzék és a késztetés, hogy mindig új utakon járjon.  Lehet úttörô a munkaterületén vagy gyakran foglalkozást változtató ember, akit a kíváncsiság, a sokrétû megismerés és kipróbálás vonz.



 



7) A fényszögek



 



Ha egy specifikus képességrôl szeretnénk információt nyerni, akkor a hozzátartozó bolygót kell vizsgálnunk.



Hivatásban nagy fontossággal bírnak azok a bolygók, amelyek egy stelliumban (többszörös együttállás) helyezkednek el, vagy amelyek – ahogyan fentebb áll házcsúcsokon találhatók.



 



Az együttállások, szextilek és trigonok harmonikus kapcsolatot jelölnek a bolygók között. Ha két vagy több képesség egymással jó viszonyban van, akkor számithatunk arra, hogy ezek együtt sikerre visznek a hivatásban, de az élet más területein is.



A quadrátok sem egyértelmûen elônytelenek. A kemény bolygók között (Nap, Mars, Plútó) a quadrát hajtóerôt jelent, így ezeket is bátran számítsuk a „sikerhozók” közé.



 



Minél több fényszöge van egy bolygónak, annál inkább képes más képességeket bevonni céljai érdekében. Ezért a sok fényszöggel rendelkezô bolygókat is soroljuk be a hivatás indikátorai közé.



 



8) Az uralkodók energiarendszere



 



A munka, hivatás és siker kérdéseit vizsgálva használhatjuk még az uralkodók energiarendszerét is.



 



Egy ház jegyének uralkodója az „oka” a sikernek vagy sikertelenségnek. Ennek az oknak következményei ott csapódnak le, ahol az illetô bolygó áll. Merkúr és Vénusz két-két házhoz sorolandó, ezért az értelmezésnél különbséget kell tenni a Bika és a Mérleg Vénusz kötött, valamint az Ikrek és a Szûz Merkúr között.



 



A Bika Vénusz anyagias, élvezô, a Mérleg Vénusz esztétikus, az Ikrek



Merkúr jó kommunikátor, a Szûz Merkúr igen jó üzleti érzékû.



 



9)   A született tehetség



 



A horoszkópban a kis  (egy trigon és két szextil) vagy nagy kék háromszög (három trigon) született tehetséget mutat. Hogy miben, az bolygóktól függ. A két háromszög bizonyos személyes energiák, képességek nagy egyetértését és harmonikus együttmûködését jelenti, ezért tehetség háromszögek. A két háromszög között az a különbség, hogy a kicsi sikerre csak akkor visz, ha intenzíven továbbfejlesztjük a képességet.



A nagy, trigonokból álló háromszög már kész és sikerre vezetô tehetség. Ezt már csak okosan kell használni a siker érdekében.



 



10) Az ascendens



 



A sor végére került, de a hivatás gyakorlásánál nem közömbös, milyen az ember fellépése. Amíg a Nap jegye a gondolkodásmód és cselekvés milyenségét mutatja, az ascendens jegye és a közelében álló bolygó szimbólumai mutatják meg, milyen a személy önképe, milyennek akarja magát a külvilágban mutatni.



 



Biztosítási ügynöknél hasznos a Kos (Mars)  rámenôssége, de egy manöken számára fontosabb a Mérleg (Vénusz) szépsége és jó ízlése. A pszichológusnak Skorpió mélységekbe látása és komolysága illik, de a jósnô üveggömbje és vállán a fekete macska is Skorpió jellegû.