Vásárlásmánia. Vajon a pénzszórás jelenti benne az addiktív örömöt? Vagy az új holmi élvezete? Talán maga az esztétikai élmény? És vajon a mai világ nevelte belénk, vagy ôsanyánk is folyton új mamutbundára, meg csontfésûre vágyott? Egyes szakemberek szerint a vásárlásmánia szenvedélybetegséggé alakulhat, ha kikerül a józanész korlátai mögé. Egy biztos: kielégíthetetlen, soha meg nem szûnô vágyról van szó, és addig nem nyugszom, amíg ki nem derítem az okát. Egy nôi magazin „ A szakember válaszol” rovatában egy kétségbeesett férj fordult tanácsért a pszichológushoz.
A férj leírta, hogy közös bankszámlával rendelkeznek a feleségével, ám külön bankkártyájuk van. A férj, akinek jó állása és keresete van, soha nem ellenôrizte a feleségét, nem bánta, ha új cipôben, ruhában látta, sôt, örült is neki. Még az sem tûnt fel neki, hogy nem kapta kézhez a bankszámlakivonatokat, sôt még talán örült is, hogy ezt a problémát is leveszi a drága felesége a nyakáról. Ám amikor a bank felajánlotta az SMS szolgáltatást, amelyben minden tranzakcióról azonnal értesítik a számlatulajdonost, a gyanútlan férj elfogadta. És akkor jött a feketeleves! Kiderült, hogy valamelyikük 7 nap alatt elköltött majd’ 200.000 forintot ruhákra, kozmetikumokra, drága élelmiszerekre, és egyebekre. És nem ô volt. (Nem nagy ügy, van, aki a Földet teremtette meg 7 nap alatt). A férj bizalma megrendült, nem csoda.
Elôször fogtam a fejemet, hogy te jó ég, és hány ilyen mániákus shoppingoló garázdálkodik közöttünk?! Aztán belegondoltam. Adott a biztos állással rendelkezô, jól keresô férj, aki mindig örül, hogy szép új ruhában látja feleségét. Aki örül, hogy drága, jó minôségû luxusélelmiszer kerül az asztalra. Aki örül, hogy a gyerekeinek mindene megvan. Aki örül a felesége hibátlan bôrének, frizurájának. Adott egy bankszámla, amit sosem ellenôriz. Adott a bankszámlához egy bankkártya, amit a feleség használ. És adott egy olyan anyagi körülmény, amely elviseli a nagymértékû költekezést, hiszen a férjnek sokáig fel sem tûnt. És akkor most hölgyeim, mindenki tegye a szívére a kezét… Ki ne költene el így egy hét alatt 200.000 forintot? ôszinte tiszteletem annak a nônek.
Van, aki a töménytelen mennyiségû reklámot és a médiát úgy általában okolja a jelenségért. A leghatékonyabb reklám ugyanis maga hozza létre a szükségletet, amit a reklámozott termékkel, vagy szolgáltatással kielégít. Sok esetben nem csupán egy terméket reklámoznak, hanem egy ideát, egy képzetet. „Te is ilyenné válhatsz, ha x márkát viselsz, ha z italt iszol, ha y kozmetikumot használsz”. Biztos van benne igazság. Van, aki szerint a vásárlás okozta illékony boldogsághormonok késztetik az adott nôszemélyt állandó vásárlásra. Ezen is érdemes elgondolkodni kicsit. Mi termel normális esetben jelentôs mennyiségû boldogsághormont, azaz endorfint egy nôi szervezetben?
Szex. Meg a mozgás. Bár a felmérések szerint egy órányi futás ér fel egy orgazmussal, már ami az endorfintermelést illeti. Lényeg a lényeg, ezek szerint az a nô, aki vásárlásmániás, vagy szexuálisan kielégületlen, vagy úgy cakkumpakk boldogtalan. Biztos van benne igazság… Nyilván, az extrém esetekrôl könnyebb lerántani a leplet. Nyilván sok mindent beléjük lehet magyarázni, reklámok hatása, boldogtalanság, unalom, önértékelési zavarok stb. De mi a helyzet azokkal a nôkkel, akiknek egyszerûen nem elég néhány pár cipô, akiknek nem elég két télikabát, akik folyton folyvást beleszeretnek valami újba, valami másba? Akik a megtakarított pénzüket, miután a „kötelezô kifizetések” letudva, a ruhatárukba,vagy a piperepolcukba fektetik be? Szerintem ez csupán ártalmatlan szenvedély. Lehet, hogy közrejátszanak a reklámok, meg a boldogsághormonok is. Be kell látnom, hogy nem tudom megmagyarázni. De már alig várom, hogy megérkezzen a táskám, amit két hete rendeltem…