Szobabicikli a víz alatt – Hódít az új vízi ôrület

Már nálunk is egyre több helyen elérhetô és kipróbálható az egyik legújabb vízísport, az aquaspinning, melynek a lényege, hogy medencébe süllyesztett, rozsdamentes anyagból készült szobabicikliken kell tekerni a fogyás érdekében.


A víz alatti edzések rehabilitációs hatását már jó pár éve felfedezte az orvostudomány, így jött az aquaspinning is, melyet körülbelül három éve alkotott meg egy olasz fizikoterapeuta, hogy sérült sportolók gyógyulását és újbóli megerôsödését segítse elô vele.



A módszer egyre több embernek tetszett meg és egyre jobban elterjedt, az “apuaspinning” szóra rákeresve már hazánkban is találhatunk olyan helyeket, ahol élvezhetjük a víz alatti tekerés elônyeit.



A szobabiciklik a medence aljára vannak süllyesztve, magasságuk a legtöbb esetben tetszés szerint állítható, így van, aki csak válltól fölfelé látszik ki a vízbôl edzés közben, míg mások szívesebben tekernek úgy, hogy csak a lábuk van a víz alatt.



 











 



Ellenállás állító azonban nem található a bicikliken, hiszen az ellenállást teljes mértékben a víz szolgáltatja. Azok, akik kipróbálták már a sportot, szinte kivétel nélkül azt mondják, hogy eleinte észre sem veszik a tekerés nehézségén, hogy vízben vannak, de rövidesen elkezdik érezni a hatást és egyre nehezebben tudják tartani a ritmust. Az edzés egyébként hasonlít a hagyományos szobabiciklis tréningekre, ahol szintén lassabb, nyugodtabb és erôteljesebb “sprintszakaszok” váltogatják egymást.



 



A szakértôk szerint az aquaspinninggel remekül le lehet fogyni, hiszen akár 6-700 kalóriát is leadhatunk vele egy nap alatt, nagyszerûen formálja a lábakat és a feneket, javítja az anyagcserét és a víznek köszönhetôen könnyebben távoznak bôrünkön keresztül a méreganyagok. Mindemellett jó hatással van a szívre és az erekre is és csökkenti az ezekkel kapcsolatos betegségek kialakulását.



 



Közeleg a nyár, így a biciklik hamarosan kikerülhetnek a szabadtéri medencékbe, ami tovább bôvíti a módszer elônyeit a barnulás lehetôségével.